Vidéki szerelem / Szerelem

Eck Imre szűkszavú, és mivel nem neki kelll a táncról beszélni, mindössze ennyit mondott új kamarabalettéről: egyetlen perc – két tételben. És még hozzáfűzött annyit, hogy balettje a szerelemről szól.
Tehát semmiképpen nincs sztori a szó eredeti értelmében, nincs történet, amely fokozatosan bontakozik ki, amelynek eleje, közepe, csúcspontja és megoldást jelentő feloldása van. Az „egyetlen perc” kitágított, felnagyított mikrovilág, amelyben inkább történések, mint történetek születnek. Ezek a belső történések elementárisabbak lehetnek, mint világunk látható eseményei. Ezekben a mikrotörténésekben vergődünk, ezek ejtenek zavarba, és képesztenek el minket, mert nem férnek bele őseinktől örökölt érzelmi sémáinkba.
A táncművet két nagyon különböző képzettségű pár, illetve négy nagyon el ellentétes személyiségű táncos adja elő.
Uhrik Dóra és Hajzer Gábor művészete a klasszikus balett iskolán és Eck Imre keze alatt formálódott. Bálint Éva és Bognár József a néptánc világában és technikájában mozog évek óta és Vidákovics Antal koreográfus temperamentumának hatása alatt. Mindezeken túl legfontosabb az ő ellentétes és erős személyiségük, amely már sok alkalommal hatott ránk a színpadról.
Aki figyelemmel kísérte Eck Imre műveinek sorát, az feltétlenül észrevett egy jelenséget, egy vonzalmat a néptánchoz, és annak a balett stílusát ellenpontozó formavilágához. Hogy ez csirájában mikor indult el a számos koreográfia során, talán ki lehetne nyomozni. Egy alkalommal azonban nyilvánvalóvá vált, amikor Bognár József a Fából faragott királyfi bábuját táncolta. Vagy konkrétabb megnyilvánulása ennek az érdeklődésnek a „Hónap művészei” sorozatban bemutatásra került Pygmalion című táncnál Uhrik Dóra és Bognár József előadásában. Ugyancsak a téma variációja a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban a közelmúltban bemutatott t Mese a halhatatlanságról című tánc játék, mely a modem balett, a néptánc és a próza szövevénye.
Az új kamarabalett zenei anyaga éppúgy az ellentétesség és a vonzódás izgalmát nyújtja, mint a tánc-stílusoké. A Bach-i fuga a mesterségbeli tudás csúcsán a folyondár bonyolultságával és természetességével halad. Szemben vele a keleti népzene vonul a maga spontán erejével, eredetiségével.
Ez a balett a szerelemről szól – mondja Eck Imre. Tehát korunk szerelméről, ha ugyan alkalmas még itt ez a szó, melyet nosztalgiáink elédesítettek és megémelyítettek.
Marad tehát a lelkek mélyén dúló ősvilági, vagy akár szuperszonikus harc, mely a testeket egymáshoz löki és eltaszítja.

A szépség és a szerelem hatalma

A Pécsi Balett jubileumi évadjában rezignált hangvételű nyilatkozatokat olvashattunk és hallhattunk Eck Imrétől, amelyekből úgy tűnt, hogy a hajdani avantgarde alkotó letett újító szándékairól. Mindazok, akik ismerik a koreográfus oeuvre-jét, alkotói periódusait, lelkűk mélyén sejthették, hogy a rezignált megnyilatkozások csak pillanatnyi visszavonulást takarhatnak.
Zajos hírverés nélkül, „csendben” készült el A Szerelem című kétrészes, négyszereplős kamarabalett a tettyei romok színpadára. Az asszony – Uhrik Dóra, a férfi – Hajzer Gábor, a leány – Bálint Éva, és a legény – Bognár József négyese látszólag egy konvencionális téma legújabb hazai feldolgozása.
A zenei megközelítés csak az első pillanatban meghökkentői Bach „Das Wohltemperiertes Klavier” – és cseremisz népdalok. A barokk zene géniuszának műveit napjainkban gyakran használják – okkal vagy ok nélkül – akusztikai háttérként, álmodern kompozíciókhoz. Cseremisz népdalokhoz való kapcsolása kivált keresettséget sugall. Ám Eck Imre metaforikus művéhez – elmélyült zenei ismeretek birtokában – úgy ötvözte a két merőben ellentétes zenei matériát, hogy egymással való szembeállításában, vagy éppen egymásra montírozásában még a zeneileg képzetlen néző is megérzi a tizenkétfokúság és a pentatónia ütköztetésének drámai feszültségét és a harmónia kibontakozásának lehetőségét is.
Ebből a zenei kozmoszból szervesen bontakozik ki és épül fel a koreográfia. A tánc és a montázs-muzsika szinte egyszerre született az alkotói gondolatból.
Ahogy a Bach-zene tételpárjai fokozatosan vezetnek el egy mélyebb és egyúttal tágabb világ felé, úgy épül és szélesedik a táncnyelv is a kompozícióban. A szereplő karakterét kezdetben egy-egy meghatározott táncnyelv jellemzi; az asszony és a férfi alapvetően neoklasszikus táncfűzésével szemben a leány és a legény lépésanyaga magyar néptánc. Ahogy alakulnak, kibomlanak az érzéknek és kapcsolatok, úgy veszi át egyik táncos a másiktól annak gesztus- és mozgásrendszerét. Látványos, szép tánc-fűzések, folyamatok alakulnak a színpadon, egy percig sem érezzük, hogy valamelyik szereplő Tart pour l’art táncol.
A színpadon elhelyezett díszletelemek – a szereplők mindegyikéhez egy-egy síküvegtábla tartozik – megsokszorozzák a látványt: a reflektorok fényében felmutatják, visszatükrözik „a dolgok másik oldalát”. Így a néző is részese lesz a cselekménynek, hiszen azt is láthatja, amit az érzelmei által gúzsba kötött táncos-ember nem láthat. Az üveglapok megnövelik a formákat, tükörként mutatják fel a magányába zárkózó ember védtelenségét, kiszolgáltatottságát.
A táncdráma a lélek mélyén zajló viharokról és elnyugvásokról szól. Eck műve tragikus befejezése ellenére is a szépség és a szerelem katartikus erejét, hatalmát hirdeti. A táncosok artisztikus és mélyen átélt alakításában valódi érzelmekkel, szépséggel és költészettel találkoztunk a pécsi nyárban.

Kővágó Zsuzsa // Tükör, 1986. július 27.