...A tanítvány a mesteréről mindig elfogultan beszél. Különösen így van ez, ha a művészet körébe tartozik e kapcsolat. A 15 év eltelte kényszerít, hogy visszanézzek.
A gyermek elfelejti, hogy ki fogja kezét az első bizonytalan lépéseknél – de a felnőtt művészt egy életen át elkísérik mesterének első buzdításai, megrovásai. Most a 15 év távlatából fülembe cseng Eck Imre mondata: „Dolgozz, alkoss az emberért!”
Pályám hullámlovaglásán hányszor emelkedtem, vagy buktam a mélybe – szívszorító keserűségeim, ifjú túlzott magabiztosságom hányszor csapott át fejem fölött és tette láthatatlanná az igazságot. – S akkor felém nyúlt egy kéz, simított vagy ütött, de talpra állított. Az idő, a 15 év megengedi, hogy rálássak a mester és tanítvány kapcsolatára, mely kemény vitákban, összeütközésekben edződött acélkeménnyé. De láttam annak sorsát is, akinek elengedték a kezét. Nekem értelmes és nehéz életet adott a mester és tanítvány kapcsolata. Ma, mikor társnak fogad el, egy életmű részében, melyre életét tette egy óriás egyéniség, roskadozom a felelősségtől, hogy tudom-e már azt, amit vár, amit szeretne tőlem.
Nem tehetek mást, dolgozom, alkotok az emberért és tisztelgek mesterem előtt, aki ma is fogja kezem és barátságosán megmosolyogja tévedéseim. – Tóth Sándor

Eck Imre TAVASZ 1975 című új balettestje bemutatóját egy nagyszerű jubileum teszi még ünnepélyesebbé.
15 éves a Pécsi Balett!
Hogy mennyi munka, mennyi energia, mennyi siker, hány felejthetetlen, forró hangulatú est húzódik meg ezen egyszerű mondat mögött – ki tudná felsorolni?!
Emlékezzünk csak – hányán fogadták kétkedéssel, elnéző mosollyal ezt az akkor még kicsiny, de lelkes társulat új útkereséseit, elkötelezett művészi hitvallásukat. S a 15 év alatt túl az országos elismerésen, európai hírnévre tettek szert, de ismerik és elismerik művészi munkájukat Európán túl is.
A Pécsi Balett ma már fogalom, s éppúgy elválaszthatatlan, szerves része városunknak, mint a Mecsekoldal vagy éppen a dzsámi. Mi, pécsiek szeretjük, magunkénak érezzük őket, köszönjük a sok szép estét, köszönjük, hogy sikereikkel öregbítették városunk hírnevét, s e szép évfordulón kívánunk az Együttesnek további sok és nagy sikert, magunknak pedig az eddigiekhez hasonló szép estéket, művészi élvezetet. – Wieder Béla, Pécs m. város Tanácsának elnöke

Tavasz, 1975 – A Pécsi Balett felszabadulási műsora

Amikor harmincéves szabadságunk kezdeteire és az azóta megtett út nehézségeire és örömeire, harcaira és győzelmeire visszaemlékezünk, a mecsekalji városban felötlik előttünk a magyar táncművészet egyik legjelentősebb állomása, a Pécsi Balett megalakulása, aminek most ünnepeljük 15. évfordulóját: 1960-ban teremtődtek meg azok a tárgyi és személyi, anyagi és szervezeti feltételek, amelyek ezt a nagyszerű indulást lehetővé tették.
április 4-én „Tavasz 975” címmel a 30. évforduló előtti tisztelgésként csendültek fel szovjet zeneművek és válaszoltak rájuk magyar táncművek a hangok és mozdulatok lelkező harmóniájában a Pécsi Nemzeti Színház színpadán.
A Pécsi Balett művészeti alapítója-vezetője, a több mint száz opuszos Eck Imre négy műve kötötte össze a szabadság és a művészet e kettős jubileumát.
Prokofjev az I. zongoraversenyének fiatalos játékossága tükröződik a Játék koreográfiájában, de az előadóművészek mozdulatain is. Eck itt a játékosság legegyszerűbb, leggyermekibb formáival dolgozik, mint pl. a hősök egymásutánja, fiú- és lánycsoportok különválása, körök alakítása, majd megbontása, ami mind a gyermekek mozdulati kifejezéstárából valók. Az alig negyedórás vidámság hamar röppen el, éppen úgy, ahogy az ilyen zenei-táncos hangulatoknak a színpadon el kell röppenniük.
A művész régi társadalmi kötöttségeinek fanyar persziflázsa a fiatal szovjet zeneszerző Grinblatt modern hangszínekben gazdag zenéjére komponált Moliére úr, aki valójában nem is úr, hanem mecénásainak szolgája, kiszolgáltatottja. Múzsája hiába is rázza le az öt fehér szalaggal finoman szimbolizált kötöttséget, csak azt éri el, hogy helyette maga a művész válik rabbá. A nagyon emberi lázadni-akarást lázadni nemtudást, de mégis-lázadást a táncos kifejezésformák egészen széles skáláján játssza el az együttes nagy művészi múltra visszatekintő és csodálatos művészi összeforrottságban dolgozó táncos párja – Bretus Mária és Hetényi János. A balett mondanivalója tőlük szinte elválaszthatatlan (mint ahogy azt már korábbi műveknél is tapasztaltuk).
A Sasok gondolatisága valahol egy központi összetartó erő körül kristályosodik ki. Ez a színpadon nyolc férfiből álló négyszög közepén egy nő... ...értendő, hanem inkább talán valami teremtő-mozgató-rendező princípiumként, a társadalom fejlődését biztosító eszmeként A jelkép elvontsága itt elég széles gondolattársításokra ad alkalmat, de a balett alaphangulata valami harci közösséget látszik indikálni, esetleg munkásközösséget, és asszociációimban odáig mentem az előadás alatt hogy az említett princípium – és most nagyon konkrét leszek – a proletárforradalom eszméje.
Napsugárként libbentek végig a színpad diagonálján a Tavasz szökellő lányai Hacsaturjan Hegedűversenyének első hangjaira, és negyven percig tavasz volt a színházban, amíg az ünnepi bemutató végén a függöny le nem gördült. Az együttes tagjai teljes technikai és művészi odaadással táncolták végig ezt a finom érzelmi színekben és kedves minikonfliktusokban bővelkedő játékot.
A négy új balett bemutatásával a pécsi együttes repertoárja nemcsak új zenei művekkel gazdagodott, hanem olyan sokoldalú és mély érzelmű hangulati drámákkal is, amelyek a legigényesebb közönség körében is bizton számíthatnak tartós sikerre.

Dienes Gedeon // Dunántúli Napló, 1975. április 19.