Bécsi est

Katona-szimfónia · Szerenád (A-dur) · Lulu szvit

Bemutató: 1967. július 22.   Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Sajtó, kritika:

A Pécsi Balett Vendégjátéka

A klasszikus, a romantikus és a modem zene közötti kétszer hetven éves távolság három reprezentatív pillérét, Haydn Katona Szimfóniáját, Brahms A-dúr Szerenádját és Alban Berg Lulu-szvitjét választotta ki táncos megjelenítésre Eck Imre július 22-i bemutatójához a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Eck a korábbi angol, francia és olasz klasszikusok (Purcell, Couperin, Vivaldi) után gyakorlott kézzel nyúlt a bécsi zene nagy klasszikusához, amelynek táncos interpretációja kétségtelenül a korábbi tapasztalatok tisztára szűrt továbbfejlődését eredményezte és egyben a „Bécsi est” legjobban sikerült műve lett. Eck itt könnyed mozdulat-kezeléssel eltalálta a táncnak azt a zenei közelségét, illetve távolságát, amely nem másol, hanem rokonit, nem öltöztet, hanem feltár. A zene dallami és ritmikai szerkezete szépen tükröződik a tánc finomművű architektúrájában és a nyugodt klasszikában tartott szellemes mozdulatépítkezés vonalai, különösen a 3. tétel duettjében (Árva Eszter és Csifó Ferenc), lendületesen simulnak össze a zene harmonikus rajzaival. A zenei és a táncbeli klasszika közös nyelvének összecsengése, mint a közös tőről fakadtak újratalálkozása és összeszövődése, teljes esztétikai élményt nyújtott.
Brahms Szerenádja volt Eck első romantikus kirándulása. Itt a táncos megjelenítés valahol a klasszikus és a modern közötti hatalmas térségeken próbált talajra találni kereső, tétova léptekkel. Távol a romantikus zene lendületétől, forrongásától és bájától, a csoportok inkább egy készülő freskó körvonalas hátterét rajzolták, mintsem magát a belső lüktetést. A romantika szentimentális hangulatát leginkább Aradi Mária és Csifó Ferenc, majd Handel Edit és Hetényi János szép mozgású pas de deux-i közelítették meg, de ők is csak vázlatos szereplői voltak egy olykor-olykor felvillanó érzelmi „drámának”.
Lulu előzményeit többfelé kereshetjük, akár a Don Juanban, akár a Mandarinban, vagy talán még messzebb, de bárhonnan is származik, elődeinek méltatlan utóda. Igaz, hogy Eck az egész cselekményt tudatosan „elmelodramatizálja”, vagyis ezt az abszurdig vitt embertelen emberi „drámát” panoptikumként fogja fel, de ezzel olyan emocionális távolságban tartja, hogy a néző nem talál kontaktust még mint külső szemlélő sem. A cselekmény hideg, formai, érdektelen. Ehhez járul, vagy talán ebből fakad, hogy az események egyrészt túl gyorsan peregnek ahhoz, hogy magukkal ragadjanak (mindjárt az első percben egy exponálatlan gutaütés), másrészt számos konkrét és jelképes alakkal terhelten elnyúlnak (azonos szituációk differenciálatlan ismétlődése).
Hogy a Haydn Katona Szimfónia klasszikus egységével szemben itt naturalista, pantomimikus és modem táncos elemek keverednek, nyilván az alapállásból fakad, de amazzal szemben ezek erőtlenül, eklektikusán hatnak és a cselekményt szétszabdalják. A melodramatikus felfogásnak tulajdonítható az is, hogy a szereplők — a kosztümökön túl — alig jellemzettek, főként Luluhoz való viszonyukban csupán a szándék azonossága mutatkozik meg, nem pedig a jellemek különbözősége.
Mindhárom balettre — a bemutatás sorrendjében mind fokozottabban — nehezedik a jelmezek túlburjánzása, szemben Fülöp Zoltán diszkrét díszleteivel. Már a Szimfónia ruhái is differenciáltabbak, mint amennyit egy ilyen kristálytiszta zenei-mozdulati építkezés megkíván vagy elbír, de a Szerenádban (az egyébként szép színhatású) kosztümök határozottan elnyomják a táncos vonalakat, különösen a számtalan variációjú fejdíszek, amelyek nélkül a balett esztétikumban sokat nyerne. A Lulu szereplői pedig úgyszólván jelmezeikre „hullanak szét”.
A MÁV Szimfonikus Zenekart Nagy Ferenc, Pál Tamás és Sándor János avatott kézzel vezényelte.

Dienes Gedeon // Muzsika, 1967. október

Színlap, műsorfüzet, plakát:

Bécsi est

Katona-szimfónia

Szimfonikus balett – G-dur N° 100

Bemutató: 1967. július 22.   Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Előadásszám: 8

Alkotók, szereplők:

Műleírás:

A Haydn-zene dallam és ritmikai szerkezete tükröződik a koreográfia architektúrájában. A balett klasszikushoz közelítő, nyugodt, kiegyensúlyozott mozdulatépítkezéssel összesimul a muzsika harmonikus rajzaival.
A cselekménytelen tánc pas de deux-k, változatos pas de trois -k és csoporttáncok rendszerében bontja ki derűs, költői hangulatát.

Időtartam: 24' 37"

Szerenád (A-dur)

Romantikus balett

Bemutató: 1967. július 22.   Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Előadásszám: 3

Alkotók, szereplők:

koreográfus: Eck Imre

zeneszerző: Johannes Brahms

próbavezető balettmester: Végvári Zsuzsa

díszlettervező: Fülöp Zoltán

jelmeztervező: Gombár Judit

karnagy: Pát Tamás

Műleírás:

A cselekménytelen tánc a romantika szentimentális hangulatvilágát idézi. A táncos megjelenítés a klasszikus és modern formák közötti különbségek feszültségeire épít. A zene fordulatait, tónusait követve a balett a formák romantikus kavargását valósítja mag a színpadon.

Időtartam: 31' 54"

Lulu szvit

Balett tragédia egy felvonásban – Wedekind drámája nyomán

Bemutató: 1967. július 22.   Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Előadásszám: 3

Alkotók, szereplők:

koreográfus: Eck Imre

asszisztens: Alban Berg

próbavezető balettmester: Végvári Zsuzsa

díszlettervező: Fülöp Zoltán

jelmeztervező: Gombár Judit

karnagy: Sándor János

szereplők:

Dr. Groll tanácsos: Gallovits Attila

Dr. Schön főszerkesztő: Tóth Sándor

Alwa, a fia: Hetényi János

Schwarcz, festő: Debreczeni István

Escerny, Afrika-utazó: Csifó Ferenc

Schigolch: Fodor Antal

Rodrigo, artista: Szekeres József

Hugenberg, gimnazista: Stimácz Gabriella

Escherich, riporter: Herda János

Lulu: Uhrik Dóra

Geschwitz grófnő: Handel Edit

Hasfelmetsző Jack: Molnár Mihály

Műleírás:

Az Alhambra kávéház virágárus lánya körül nyüzsögnek a férfiak, és ő karrierje érdekében egytől-egyig kihasználja, és tragikus bukásba kergeti őket. A lány a nyomorból kecses könnyedséggel szökken az élet csillogó, felszínére, hogy aztán nagyot zuhanva, a fertő mélyén teljesedjen be végzete.

Időtartam: 36' 11"