A négy miniatűr balett zenéjét a mai magyar zeneszerző-nemzedék négy tehetséges alkotója komponálta. Mind a négy mű kamarazenei alkotás. A koreográfia egyetlen négy tételes – balett-gondolat kifejezésére választotta ezeket a zeneműveket. Ez a négy jelenet mondja el a legtöbbet az együttes művészi karakteréről, alkotómunkájuk egyéni jellegéről. A négy miniatűr valamiféle művészi Önarckép, amelyben az együttes önmagáról, munkájáról, céljairól. művészi elképzeléseiről tesz vallomást. A szóban ki nem fejezhetőt a mozdulat nyelvén akarja közölni. Mind a négy balett közös szereplője a „pirostrikós”: a művész és a művészet szimbóluma.
Három miniatűr balett, együtt valamiféle önvallomás. Amikor formakutató műhelymunkánkat vittük színpadra – az Etűdökben – Purcell, Couperim és Vivaldi zenéjéhez nyúltunk; most művészi alkatunk világába akartunk bepillantást engedni, természetes, hogy kortársainkhoz, mai magyar zeneszerzőkhöz fordultunk. Az ő szüntelen jelenlétüket, a mai magyar zene elsőrendű társszerepét tesszük még láthatóbbá, amikor a zenekari árokból a színpadra kértük Szöllősy András, Petrovics Emil és Kurtág György egy-egy művének megszólaltatóját.

A Pécsi Balett új műsora

Húszévesek címmel mutatta be a pécsi Nemzeti Színház balett-társulata Eck Imre négy új koreográfiáját. Lendvay Kamilló zenéjével, Dallos Attila szövegére készült az első, nagyobb egyfelvonásos az Eszmélés. A felszabadulás jelképekbe öltöztetett belső történetet beszéli el a táncjáték, a múltba húzók és a jövőt várók, a rettegők és a várakozók drámáját. Ecknek ez az új munkája nem mondható túl sikeresnek, mert a gondolatiság – amit becsülni tudtunk előbbi koreográfiában – most kiszáradtan, spekulatívat tánctól s zenétől függetlenül (vagyis: megformálatlanul) jelenik meg színpadán. Irodalmi jelképektől terhes a színpad, kusza jelképektől, amiknek jelentésével nem vagyunk mindig tisztában. Jellemző, hogy mind hosszabb magyarázó szövegek jelennek meg az együttes műsorfüzeteiben, érezvén, hogy magyarázkodás nélkül nagyon is nehézkes a művek megértése.
Eck koreográfiáit annak idején azért is üdvözölte örömmel közönség is, kritika, is, mert szakított egy avas és semmitmondó jelrendszerrel, az avult életérzések helyére igyekezett a mát s a ma gondolatait helyezni. Újabb koreográfiái azonban mindinkább a spekuláció felé tartanak, s jelrendszerük áttekinthetetlen, nem tud a közönség eleven vérkeringésével kapcsolatba lépni.
A műsor második részében helyet kapó három miniatűr egyike-másika ugyancsak ezt a tánctól, zenétől függetlenedett, titkos értelmű jelekből álló gondolatiságot képviseli. Itt azonban már táncosabb formákban, gyönyörködtetőbben és valamivel betűzhetőbben jelennek meg a koreográfus-rendező gondolatai. A Pantomim (Szőllössy András zenéjére) az elvont Hatalom és az ugyancsak elvont Művészet problémáját táncosítja meg. E két testvérinek ábrázolt erő közé ékelődik be a kemény-kalapos Adminisztráció.
Az Improvizáció és áriában (zeneszerző: Kurtág György) Eck ugyancsak gondolati parabolát igyekszik képbe és táncba áttenni. Hat, sárga-fekete trikós lény függeszkedik egy-egy kötélvégen, és a művészetet jelképező piros trikós lány mozdulataira leakaszkodnak e pányvakötelekről, s megkezdik élőbb támolyogva, s vissza-visszakívánkozva a függeszkedésbe, majd mind biztosabb léptekkel önálló tevékenységüket a földön.
A miniatűrök közül legsikerültebb a Petrovics Emil zenéjére komponált Passacaglia című mozaik. Mintha a francia új hullám egyik átértékelő filmjének képsorát pergetnék, ahol az eddig mutatott klisék helyett most torzabb szépségben (vagyis: igazabbul) láthatunk meg egy már ismert jelenséget. Nyakában csíkos törülközővel gyakorlatozik a balettrúdnál egy piros trikós táncosnő. Letörések újrabuzdulások kísérik munkáját. Hol lelkesedéssel végzi nehéz gyakorlatait, hol pedig elkedvetlenedik. Spicc-cipőjét oldja meg, s most már mezítláb folytatja a küzdelmet a szebb és kifejezőbb mozdulatokért. Ez a bravúrosan megfogalmazott tánckép – mely Degas nehéz izommunkától gyötrött táncosnőinek képét is elénk idézi – a művészet és az alkotómunka kínjait eleveníti meg (szerencsére) szimbolizmus nélkül emelve jelképes nagyságúvá a gyakorlatsorozatot.
Beethoven Prométheusz című egyfelvonásos balettje a táncos színpadok másfél évszázada minduntalan felújításra kerülő darabja, alkotta a műsor harmadik részét. Prométheusz lelopja a tüzet a Földre: csupa pátosz, csupa fennköltség, csupa humanista fenség a mozdulatokban. Kiegyensúlyozottság és klasszikus nyugalom, a klasszikus-romantikus balett formanyelve a megelevenítésben. Azután alászállnak a haragos olimposzi istenek, csúfondárosan és nevetségesen. Offenbachi értekezletükön háborognak az ellenük elkövetett merényletért. Elsötétedik a színpad, hogy az utolsó két zenei tételre valami egészen más stílusú jelenésnek adja át helyét. Halásznadrágosan, színes, kötött pulóverekben, napvédő szemüveges fiatalok futnak be, és fölszabadulton, vidáman táncolják az apoteózisrészét a táncjátéknak: ünnepelve a megkapott tűz boldog birtoklását.
Ecknek ez a táncjátéka eddigi legsikerültebb koreográfiái közül való. Gunyoros, szellemes, nemesen szép. Tele van gondolattal, de ezeket a gondolatokat a mozgás nyújtotta lehetőségek között fejti ki. Nem széljegyzetekkel tarkított, nézőtéri brosúraosztogatásból derül ki, mit akart megjeleníteni, hanem a mozdulatok, a színpadi hatások és a muzsika játékosan összeolvadt egészéből.
Jegyezzük még meg, hogy a fiatalokból álló együttes tánctechnikai szempontból igen sokat fejlődött. Bretus Mária, Hetényi János, Csifó Ferenc, Stimácz Gabriella, Handel Edit, Fodor Antal, Végvári Zsuzsa és a többiek is mind jelentős lépéseket tettek előre. Emeljük ki Uhrik Dóra szólóját a Passacagliában, ezt a technikailag könnyedén megoldott variációsorozatot, amely táncos és színészi szempontból egyaránt kifogástalan előadásmódjával tűnt ki. S jegyezzük le Nagy Ferenc karmester nevét, aki a hibátlanul szóló zenekart irányította, valamint Barth Istvánnal (fuvola), Keszler Györggyel (fagott), Heindl Jánossal (trombita) társulva, zongorán kísérte a miniatűröket.
Gombár Judit gazdag képzeletű jelmezei, merész s egyéni vonalak és finoman hangszerelt színek együttesével társszerzője a pécsi balett műsorának.

Prometeusz az ember kívánságára elrabolja a tüzet az istenektől. A tűz, a lobogó, perzselő értelem az emberé lesz, Prometeuszt pedig a haragvó istenek – sasok martalékául – leláncolják. Ez a klasszikus történet épp oly ismerős mindnyájunk számára, mint Beethoven halhatatlan muzsikája.
Vigano balett szövegére Beethoven harminc éves korában komponálta a Prometeusz zenéjét, az első, 1801-es bécsi bemutató óta Beethoven zenéjének felnasznalásával különféle Prometeusz-koreográfiák születtek. Általában a klasszikus balett stílusában igyekeztek Beethoven zenéjét feltámasztani; a sokféle vállalkozás közül kiemelkedik a magyar származású Miloss Aurél koreográfiája.
Eck Imre új felfogásban állítja színpadra a mitológiai történetet, az ismert mondai anyagot kapjuk itt is, Prometeusz és az Istenek harcát, majd Prometeusz megbüntetését, a több ezer éves történet azonban Eck tolmácsolásában egészen új jelentést kap. A táncjáték ugyan megtartja örök tanulságát, a küzdelem, a harc, az emberi akarás és értelem – ahogy Goethe mondja: „a szenttüzű szív” – dicsőítését, ugyanakkor megérezteti azt a távolságot is, ami a mai embert a hajdani görög mitológiából elválasztja. Az utolsó tételben az elrabolt tűz mai birtokosai és használói, – akik a mitológiát talán már nem is ismerik – idegenül, csodálkozva és gyönyörködve néznek végig az egykor haragvó, ma már múzeumi tárgyakká szelídült hajdani isteneken, a leláncolt, de töretlen Titánon és mai önmagukon.

Időtartam: 49' 30"

Balettdrámánk színhelye: a sorsfordulóhoz érkezett magyar társadalom. 1945-ben vagyunk. Másfelől – belső vetületként – a háború sújtotta és ostromgyűrűből szabadult emberi lélek romjai közt csapnak össze az Eszmélés főalakjai.
Mi a célja e drámai küzdelemnek? – hogy a várakozók többé ne várakozzanak, a rettegők bátorságra kapjanak, hogy a szabadság érintésére mozgásba jöjjön e külső és belső romvilág. A dráma csúcsán egyre többen dobják le magukról a várakozás és rettegés szürke köpenyét.
Együttesünk egyetlen tagja sem volt még iskoláskorban 1945-ben, húsz évesek néznek vissza. Egész művészetük, minden háborgásuk és buzgalmuk, gondolataik és érzelem világuk ettől a sorsfordulótól nyerte létjogosultságát. Nem kell a történelem leckekönyvét böngészniük, ha az emberi szabadságvágy természetét kutatják, saját húsz s egynéhány évük mikrobarázdáiban őrzik a szabadság fő és melléktémáit, harmóniáját és diszharmóniáját. A várakozás és rettegés szürke köpenyei a jogfosztottság egész hálórendszerével együtt felszállnak, mint a köd és a húsz év előtti történet végén felhangzik a mai húszévesek Te Deuma.

Ez a miniatűr táncjáték nem általánosságban érinti a hatalom és művészet problematikáját, elvont formulák helyett – mesél, a nézőt a játék hevében juttatja el ahhoz a felismeréshez, hogy a királyi pár és a pirostrikós lány mozdulatvilágában nincs semmi idegenség, kölcsönös vonzódás fűzi egybe táncukat. Idill? Miért lenne az? A királyi párnak árnyékai vannak s a pirostrikós lány még akkor is trombitájával és saját mozdulataival bíbelődik, amikor a jelképes trombita-szóló már feloldhatná a feszültséget.

Időtartam: 7' 18"

Egyszereplős darab. Az egyetlen szereplőt a pirostrikós lány – azaz a Táncosnő. Hétköznap, reggel van – a mindig újrakezdés kényszere. Ócska balettcipő-romantika helyett egy testet-lelket fegyelmező művészet szigora, olyan művészeté, amely gyermekkortól számítja az alázatos szolgálat idejét, olyan művészeté, amelyik e gyorsan változó, örökmozgó világot mozgással akarja kifejezni.
A táncosnő mindennapos munkája kezdődik, erőfeszítések és csüggedések váltakozása, a saját maga feletti uralom megszerzése és saját maga megismerése – ami a világ megismerése is.
Ez sem idill! Az első miniatűr árnyékalakjai a királyi pár és a pirostrikós lány közé vetültek – most a pirostrikós táncosnő befelé vetülő árnyékáról vállunk.

Időtartam: 6' 40"

Hogyan lehet összefogni a magányos, befelé forduló fiatalokat? Hogyan lehet megismertetni velük mások tapasztalatait, hogyan lehet felébreszteni bennük a kíváncsiságot a világ, a valóság, ás egymás problémái iránt? A pirostrikós lány a vezető szuggesztivitásával, és a közösségben kialakuló erőviszonyok felhasználásával, közös cél érdekében ébreszti önmagukra a körülötte élőket.

Időtartam: 7'40"