Otello

Otelló

A komplexitás jegyében született meg a Szabadtéri Táncszín másik darabja, az Otelló is. A táncjáték koreográfus-rendezőjének, Eck Imrének azonban ezúttal nem Shakespeare drámája, hanem Verdi öregkori operája szolgált kiindulópontul. A kissé megrövidített operát a Pécsi Filharmonikus Zenekar – az Operaház hangversenykórusa és szólóénekesek közreműködésével – a zenekari árokból koncertszerűén szólaltatja meg, a koreográfus ezalatt táncoltatja el a színpadon az ismert cselekményt Eck nem marad meg a két főhős és a mellékszereplők (Jágó, Cassio, Rodrigó, Emília) jellemábrázolásánál, hanem környezetüket is bemutatja. Így szemlélhetjük a ciprusi katonai tábor életét, a báli forgatagot, a kurtizánok tündöklését. A melléktémákat – egyidejűleg többet is – különböző helyszíneken játszatja, mialatt a cselekmény fő vonala középen zajlik. Kibontakozik előttünk, hogy Jágó ármánykodása nyomán mint válik Otelló, a szerelmes hadvezér imádott hitvesének gyilkosává, látjuk a tisztaságát végsőkig megőrző Desdemona összeomlását Jágó befolyásának felívelését és hanyatlását. Szinte végig a színen van a Bolond (Shakespeare drámájában két parányi jelenete van, az operában pedig nem is szerepel), aki Eck adaptációjában majdnem főszereplővé nőtt. Alakja lényegében a Sors szimbolikus figurája. Előre ismeri a cselekmény folyamatát próbál beavatkozni, a tragédiát elhárítani, de ugyanakkor katalizátor szerepét is megérezzük.

Feladatát Eck Imre nagyszerű táncos megfogalmazásban és a cselekményszálak (főként a melléktémák) pantomimikus beállításában oldotta meg. Külön említést érdemel koreográfiái nyelvezetének "újszerűsége": hagyományos modern mozdulat- és gesztusrendszere mellett ezúttal nagymértékben alkalmazott klasszikus balettelemeket ezzel is színesebbé téve táncjátékát.

A szereplők közül elsőként a címszereplőt, a vendég Keveházi Gábort kell megemlíteni. Tökéletesen biztos technikája, virtuozitása előtt a legnehezebb mozgáskombináció sem akadály. Apró részleteiben is kidolgozott Otellója, elmélyült szerepformálása pályafutásának talán új szakaszát sejteti. Desdemona szerepét a kristályosan tiszta klasszikus technikájú Paronai Magdolna formálta meg, megfelelő játékintenzitással. A Bolond nem túlzottan hálás szerepében Bretus Máriát láthattuk, a tőle megszokott precizitással. A szerep és szereplő ideális találkozását is hírül adhatjuk: Hetényi János Jágója telitalálat. Technikai felkészültsége feltűnően jó, forgásai pontosak, ugrásai is szép magasak és íveltek. Alkati felépítése, elegáns magabiztossága, eredendően kifejező mimikája predesztinálta az intrikus, mindenből hasznot húzó Jágó szerepére. Figyelemreméltó volt még Uhrik Dóra Markotányosnője és Zarnóczai Gizella Kurtizánja, s finoman visszafogott de kifejező játékával kiemelkedett még a másik vendég, Bán Teodóra, Emília, Jágó felesége szerepében.

Maga a zenemű Nagy Ferenc irányítása alatt igényes zenei színvonalon szólalt meg. A tökéletes élményt nyújtó énekes szólisták közül Misura Zsuzsa (Desdemona), Horváth József (Otelló) és mindenekelőtt Vághelyi Gábor (Jágó) tűnt ki. A darab díszletét – a több helyszínt magába foglaló hatalmas faácsolatot – a Mecseki Ércbányászati Vállalat egyik szocialista brigádja készítette társadalmi munkában a színház számára.

Bokor Roland // Táncművészet, 1980/9