Öt tanulmány – Cinque Studi

Eck Imre frappáns, meglepő és egyben magával ragadó koreográfiát készített a muzsikára, szabadon élve a zene értelmezési lehetőségeivel és a táncformálás különböző eszközeivel. Könnyed, játékos és bizarr kavalkádja ez az emberi érzések, a reagálás és viselkedésmód változatainak, amelyeket e műben inkább csak megérezni, mint megérteni lehet – S így is kell hozzájuk közeledni. Lám, mennyi minden ellentmondásos, különös és látszólag összefüggéstelen gesztus, szerep és viselkedési forma kavarog az emberi létben egymás mellett és egymás nyomában. Az egyik vonzó, a másik idegenszerű, a harmadik komikus, de mind emberi, tehát megértésre vagy éppen szánalomra méltóé. A különböző korok és magatartásformák élő jelképei felett ott ragyog és rájuk nevet a nap (az egyetlen díszletelem  színpadon), amely minden emberre süt, s amelynek távolából e piciny lények nyüzsgése más arányokat, értelmet és összefüggést kap.

Nachbaren an der Donau

Beszámoló a Bécsi Ünnepi Hetek magyar vonatkozású eseményeiről

...A Pécsi Balett mellett egy színdarab és egy opera, egy jazz-est és a sanzon-est szerepelt a stúdió műsorán. Ezeket „Avantgarde a dunai térségben” címmel ajánlja a műsorfüzet és már eleve úgy szervezte, hogy elsősorban a szakma számára szóljon, ezért minden ilyen bemutató este 11 órakor kezdődött. A Pécsi Balett – Balett Sopianae néven mutatkozott be Bécsben. Nagy érdeklődés és várakozás előzte meg ezt a bemutatót és bár ezen a napon a balettszakmában ez volt a harmadik bemutató, telt ház, élénken figyelő és mindenre gyorsan reagáló közönség fogadta a pécsi táncosokat. A Die Bühne, a legnagyobb osztrák színházi szaklap az ünnepi Hetek programját ismertetve igencsak megválogatta, hogy kikről ír egyáltalán előzetesen, de a Pécsi Balettet külön is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a magyar határokon kívül is egész Európában ismert és elismert, tehetséges fiatal művészekből álló balettkarról van szó. A programfüzet úgy ajánlja őket, mint egy modern balettegyüttest, amely a klasszikus táncstílus és a modem táncirányzatok szintézisére törekszik, egészen sajátos, új kifejezési móddal és igen magas színvonalon.

„Eck ritka tehetség”

Modem balettet, absztrakt balettet táncolni éppúgy nehéz, mint azt egy egész estén – különösen éjfél után – elviselni. Amikor minden mozdulatnak, arcrebbenésnek külön jelentősége van és sem előbb, sem utóbb nem jeleníthető meg, csak az adott pillanatban, akkor igen magas fokú koncentrációra van szükség. Márpedig általában az összes bemutatott tánc, de különösen Maros Rudolf zenéjére írt Öt stúdió lényegében nem fejez ki konkrét történést, a koreográfus nem segíti azzal sem a táncost, sem a nézőt, hogy elképzeléseit „tárgyiasítja”, csupán egy a zenéhez hasonló asszociációs rendszert épít ki, szabadon élve a zene értelmezési, koreografálási lehetőségeivel. Eck koreográfiái az asszociációk halmazát kényszerítik a közönségre, amelyekből inkább megsejtjük, mintsem tudatunkkal felfogjuk, hogy ezek külön-külön és együttesen is az élet egy-egy darabját, jelenségét, villanását akarják kifejezni, pontosabban azt, hogy az élet általában érzésekből, reagálásokból, szituációkban való viselkedésből áll, de arra nem vállalkozik sem Maros, sem Eck, hogy ebből bármilyen következtetést is levonjon, hogy valamilyen eszmei mondanivalót kifejezzen. Amikor az Öt stúdió, és ezzel együtt a csodálatosan szép est befejeződött, mégis úgy éreztem és a Bécsben szokatlanul hosszán tartó lelkes tapsból következtetve, a közönség döntő többsége is úgy érezhette, hogy a Pécsi Balett olyan mélységeit, szektorait mutatta meg az életnek, amelyekről eddig nem volt tudomásunk.

A többi tánc fogadtatása vegyes volt. A Pécsett ismert Etűdöket, valamint a Négy miniatűrt a Wiener Zeitung például lehúzza, azt kifogásolva, hogy a négy miniatűr koreográfiái nyelve nem egységes, a zene nem mindig halad együtt a tánccal, csupán a Monódiát dicséri, amelyben zseniális momentumokat fedez fel, kiemelve Tóth Sándor remek táncát. Az Abend Zeitung viszont valósággal áradozik az Etűdökről. „Amikor felment a függöny, szinte felvillanyozó látványt nyújtottak a pécsi táncosok világos, sötétkék, lilaszinű trikóban. Néhány mozdulat, hanyagnak tűnő, könnyed kéz és fejmozgások és pillanatok alatt kialakul előttünk egy klasszikus balett rituáléja. Mindez persze csak sejtésekben, érzékeltetésben, de mindenképpen úgy, hogy a tánc és a néző kapcsolata az első pillanattól fogva elszakíthatatlanná válik. Nagyon nehéz – írja az Abend Zeitung – egy ilyen kiasszikus művet úgy színpadra állítani ma, hogy megőrizze történeti ízét, jellegét, hangulatát. Ecknek ez látszólag nagyon könnyen sikerült.” És ha már az Abend Zeitungnál tartunk, hadd idézzem azokat a sorokat, amelyeket magáról Eck Imréről írt: „Ilyen koreográfus tehetséggel Czuzankó óta nem találkozhattunk. Bécs az utóbbi években többször is találkozóhelye volt a keleti balettreménységeknek. Az eredmények sajnos szerények voltak, mert az igazi koreográfus tehetségek igen ritkák. Egy generáció nem tud többet felmutatni féltucatnál. Nos, bátran állíthatjuk a Pécsi Balett műsora alapján, hogy Eck egy ezek közül a ritka tehetségek közül.” Jellemző egy kicsit és szokatlan is, ahogyan Gombár Judit jelmezeiről ír: „Gombárhoz hasonló szép és ízléses kosztümöket mikor láthattunk Bécsben? Ha én igazgató lennék, már éjjel egy órakor szerződést kötöttem volna vele. A Balett Sopianae fellépése jelentette az Ünnepi Hetek fénypontját. Senki sem vonhatja ezt kétségbe, aki megnézte őket és tapsolhatott nagy sikerüknek.” Kijutott az elismerés a balettkarnak és a szólistáknak is. A Volksblatt így ír: „Bretus, Tóth, Stimácz, Uhrik kitűnő táncosok, élményszerű játékot nyújtottak.” Végeredményben mind a koreográfiák, mind az előadás, a balett összmunkája, mind pedig a bemutatott balettek zenéje külön-külön is, együttesen is komoly sikert aratott.

Vasvári Ferenc // Dunántúli Napló, 1967. június 4.