A mi korunkról vallanak – Pécsi balettművészek vendégszereplései

Kedvesen és észrevétlenül belopták magukat a viharsarki fiatalok és öregek szívébe. Szerdán például ezer embert hódítottak meg Eleken, Kétegyházán és Medgyesegyházán. A klasszikus balettől a dzsessz-balettig – ezt a címet viseli a kis csoport keretes műsora.
– Már látom előre, hogy holnap az iskolában mindenki táncol – mondotta az egyik pedagógus Eleken. – Megvallom féltem, hogy ez a nehéz műfaj unalmas Iesz a tanulók számára, hiszen ez ideig legfeljebb ha tv-ben láttak balettet...
Az a közvetlenség, amellyel Holl István narrátor a színpadra lépett, olyan spontán kontaktust teremtett, amely eleve záloga volt a sikernek. Így is jellemezhetnénk: ragyogóan sikerült, a művészeti kultúrát tudományosan terjesztő előadásokat láttunk – illusztrálva. A Pécsi Balett mű vészei egyetlen fellépéssel megérttették az egyszerű emberekkel: mi a balett.
Eleken, amikor a térforma változásaiban csodálatos Finálé bezárta a műsort, diáklányok virággal mentek fel a színpadra, s felállva tapsolt a közönség, hogy megköszönje azt a szép órát, amit a művészek adtak. És olyan kedvesek voltak, szinte visszadiákosodtak. S körülfogtak egy hatéves kislányt, Gubis Editkét, aki már az előadás kezdete előtt egy órával a nézőtéren ült, és aki azt mondta Holl Istvánnak: – Én nagyon szeretek táncolni és balerina leszek...
Holl István megsimogatta a kislány szöszke fejét és egy pillanatra elrévedt:
– Mire az ember eljut odáig hogy a produkcióját vastapssal jutalmazzák, elfárad; de azért jó a vastaps, mert a művészeti kultúra terjesztésének eredménye, hogy a legeldugottabb falvakban is érzelmileg gazdagíthatjuk az embereket Mi arra törekszünk, hogy a színpadon legyünk dinamikusak, frissek, inkább két előadás között lássanak bennünket fáradtnak.
Persze, akkor sem fáradtak; vidámak, viccelődő kedvűek – fiatalok.
– Olyan, mint egy szoborcsoport, de mégis több annál, mert élő emberek alkotják. A test szép vonalai és az egész beállítás, nem tudom, ki csinálta, ki tervezte, de elsírtam magam, olyan szép volt – egy tizenöt éves fodrásztanuló lány mondta ezt Medgyesegyházán.
– Mi modemek vagyunk, korszerűek. Nem mondunk el mindent érzéseinkről és a korunkról mozdulatainkkal. Hiszen a néző, aki nemcsak néz, hanem lát is bennünket, megérzi azt, amit szépnek nevezhetünk; hozzákölti a mozdulataink mögött rejlő örömet, bánatot, vágyakozást: a szépet.
Belopták magukat több mint hétezer ember szívébe; nyolcéves gyermek és nyolcvanéves nénike értette, érezte a művészet hatását. És megint ez jut az ember eszébe: „Holnap az iskolában mindenki balettezik...”

Ternyák Ferenc // Békés Megyei Népújság, 1966. október 24-30

Időtartam: 1' 58"

Időtartam: 3' 2"