Balettpremierek a villányi szoborparkban és a Pécsi Nyári Színházban

A villányi Szoborpark területén ebben az évben tartottak először szabadtéri táncbemutatót. Keresve sem lehetett volna találni egységesebb stílusú rendezvényt a kortárs kőszobrok között, mint a mai magyar zeneszerzők műveire kreált kamarabalettek sorozatát. A vasárnap délelőttönként előadott négy darab mindegyike ebben a környezetben, erre az alkalomra született. Persze a szibrok voltaképpen csak alapötletet adnak, a, a támpontok vagy díszletelemek szerepét játsszák a táncmozdulatok kibontakozása során. Az egyiktől másikig vándorló nézők számára pedig sajátos, újszerű nézőteret jelentenek. És ne feledkezzünk el a rendezvénysorozat demokratikus. nézőtábor-toborzó szerepéről sem. A belépés ugyanis ingyenes, és ezzel a lehetőséggel sok hazai, meg külföldi turista élt (köztük sok-sok kisgyermekes család), még az általam látott utolsó, július végi matinén is. Ezzel a gesztussal a Pécsi Balett eddigi népszerűsítő kislőadásainak láncolatát bővíti tovább.
A műsort Majoros István koreográfiája indította. Dubrovai László címében is jellemző a2 elnevezésű zenéje csendül fal magnetofonszalagról, s a hangszórók révén betölti az egykori kőbánya előterét. A koreográfia annak megfelelően bontakozik ki Bretus Mária, Hetényi János, Paronai Magdolna, valamint Körmendy László előadásában, hol áradó líraisággal, hol mechanikus precizitással, hol meg humorral lavírozva az érzelmi és értelmi végletek között Egészében véve Majoros szépen, változatosan gazdálkodik a társulat jellemző mozgáskészletével.
A továbbiakban Eck Imre veszi át a koreográfust „vezénylőpálcát”. A műsor középső részeként egy-egy pas de deux következik. Előbb Dukay Barnabás: + a, majd Dubrovai László: Oscillation No 2. című szerzeményére, Bretus Mária és Hetényi János, illetve Paronai Magdolna ás Körmendy László előadásában. Az utóbbi páros mozgásban, játékban egyaránt felnőtt az alapító tagok színvonalára. A koreográfia egyébként Eck eddigi, hasonló jellegű librettóinak mintájára készült az ő formanyelvét már „szavak nélkül” is értő és beszélő táncosok gyakorlott előadásában, sokszor bevált ezúttal is közönségsikert hozó recept szerint A szerelmes-tréfás-ironikus és önironikus évódéssorozat kelléke egyébként az első „menetben” egy svájci sapka és agy újság, a másodikban pedig egy szobor és egy lombos faág. Záróakkordként ismét előadói négyes következik Bozai Attila: Malom című muzsikájára, Keserü Ilona párhuzamos redőkben hullámzó kőreliefjei között. Itt sikerült a koreográfiának a legteljesebb mértékben hasznosítania a terep adta lehetőségeket A lányok magakelletése, a fiúk erőfitogtatása, a „tükör-párosok” és négyesek mellett sok a csak itt és most megvalósítható bujkálás, völgybe-lapulás, dombhátra lépés, le- és felugrás, a remek játéktér kínálata alapján.
Az egész matinét egységes keretbe foglalja, hogy a táncosok saját kocsijukon érkeznek a színhelyre, és ugyanígy távoznak a szobrok közül. Valamennyien középkék „szabadidó” egyenruhát hordanak (mellükön vezeték-, hátukon keresztnevük fehér betűivel) és fehér tornacipőben táncolnak. A nézőközönséget pedig tömör, szöveges-fotós leporellók tájékoztatták (szintén bérmentve) az egyes színhelyek sorrendjéről. A tudomásunk szerint egyenlőre egyedülálló táncművészeti kezdeményezés folytatását jövőre is tervezik ugyanitt.

Wagner István // Táncművészet, 1979/10