Magnificat

Magnificat

A pécsi püspöki palotát hajdan körülvevő fal egyik helyreállított bástyája a Barbakán. A bástyán belül legfeljebb száz néző befogadására alkalmas, majdnem függőlegesen ácsolt tribün emelkedik, s közvetlenül előtte az alig tíz négyzetméteres, szőnyeggel letakart kövezet, maga a színpad. Monteverdi zenéjében gyönyörködhettünk itt a pécsi kamarakórus imponáló tolmácsolásában, Tillai Aurél vezényletével. Felcsendültek miserészletek, zsoltárok, világi énekek, madrigálok és természetesen a műsor címadó műve, a Magnificat is. Monteverdi áradó zenéjére Eck Imre készítette el itt új kamarabalettjét.
A Magnificat a Megváltóval fogant Mária hálaádó énekének első szava. Új koreográfiájában Eck e témát járja körül: a kibontott és elfojtott emberi kapcsolatokat, a bűnbocsánatot, a szeretetet, a kálváriát, a megfeszíttetést és a dicsőítést ábrázolja erőteljes kitörésekkel, bensőséges mozdulatokkal. Mozdulati megoldásai az erotizmustól a drasztikumig széles skálán mozognak. A helyenként mikroméretű emóciókat felvillantó szép koreográfiát Bretus Mária, Uhrik Dóra, Hetényi János és Lovas Pál táncolja el, éli át rendkívüli érzékenységgel. Érzékenységük, ellenállásuk, támadó ösztönük még fokozódik a Megváltó színrelépésével (alakját maga Eck formálja meg tartózkodó egyszerűséggel). Mélyreható, gondolatébresztő művet láttunk, s élményünket nem zavarta, hogy a Magnificat magában hordozza a Mandarin dramaturgiáját is.

Bokor Roland // Táncművészet, 1980/9

Magnificat

A Monteverdi-muzsikára készült kamarabalett júl. 12-i előadása malőrrel indult: működőképes orgona hiányában gépzenére ment az előadás a Barbakán bástyán, s az egyébként megjelent kamarakórus „élő” közreműködéséről is le kellett mondanunk. A korábbi nyári játékokon már szereplő balettel egyébként nem könnyű megbarátkozni, s nem az előadók, hanem a koreográfiái üzenet megfejthetetlensége miatt. Valami „kétfelé szerveződés” ugyan feltétlen megérződött egyszer a Bretus-Eck kettős, a másik oldalon pedig az Uhrik-Hetényi-Lovas hármas között, de szinte ez minden, s maradnak a kérdőjelek. Miért kell Bretus Máriának hosszú perceken át a gyertya lángjába bámulnia, miért kell később Eck Imrét keresztre feszíteni, majd később (nagyon helyesen) újra leengedni? Vajon itt valami Krisztusba oltott Mandarin-komplexumról van szó? Nem tudjuk. Objektív tényezőként természetesen most is szerepet játszhat a kritikus felfogóképtelensége. De azt sem zárhatjuk ki, hogy e kamarabalett valós célját, küldetését hermetikusan csak az előadógárda ismeri.
A villányi szoborparkban előadott kamarabalettekről lapunkban már tavaly is szó esett, mégis érdemes erre a vállalkozásra visszatérnünk. A Pécsi Nyár első felében még a tavalyi darabok szerepeltek műsoron, azaz Eck Imre, Hetényi János és Majoros István mikrobalettjei, Paronai Magdolna, Zarnóczai Gizella, Kuli Ferenc, Körmendy László és Hajzer Gábor előadásában. A szombat-vasárnapi matinéprogram címe szintén azonos a tavalyival – Balettek kórusmuzsikára s Tillai Aurél vezényletével ezúttal is a pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa énekelte Lassustól Kodályig és Petrassiig a kórusirodalom röpke darabjait.
Mondhatnánk, a táncok ugyanezt a röpkeséget tükrözték a hirtelen feltörő és elhamvadó szerelmekkel, bújócskákkal, andalodásokkal és a szemforgatást sem nélkülöző pojácáskodásokkal. A pécsi koreográfiák annaleseiben valószínűleg nem ezek a táncok foglalják el majd a MŰVEK fenntartott helyét, de az adott helyzetben a néző nem is az egek ostromát és a pokol kapuinak döngetését várja. Valami egészen különös varázsa van ennek a szabadtéri mókázásnak. A nyugodt kőtömbök, a magaslatot körülölelő baranyai táj, az éteri és bensőséges muzsika, az elomló és új reménnyel játszódó táncosok párját ritkító atmoszférában egyesülnek. Túl olcsó, noha igaz lenne úgy vélni, hogy itt kitalálták a könnyű műfaj valami nemes változatát. A sziklák mögül inkább valami reneszánsz életérzés lopakodik elő, betöltve a nézőt a madrigálok derűs vagy borongós harmóniájával. – Néző persze megint nincs, legfeljebb két tucatra való. Kár, nagyon nagy kár. Az ilyen élménynek életünk jobbításához, teljességéhez kell tartoznia.

Maácz László // Táncművészet, 1981/10