Lót leányai

Időtartam: 60'

Lót leányai

Eck Imre Goldmark Károly muzsikájára mutatta be kamarabalettjét a Barbakán bástyán, július 6-án.
A balett témája Lót leányainak bűne, s így érthető, ha a hatvanperces játék kétharmadát is a bűn elkövetésének aprólékos bemutatása tölti ki. A néző, aki talán nem ismeri Mózes első könyvét, a balettből csak az „Apánk öreg” ősatyát, a „bűn-jelenetek” vén kéjencét ismeri meg. A koreográfus Eck nem sokat törődik azzal, hogy Lót (a színpadon ugyancsak Eck Imre) igazi, kemény, karakterisztikus lényéből is feltárjon valamit. Tesze-tosza aggastyán lép elénk a színpadra, aki rutinszerűen dicsőíti az Urat, hálaadó táncot lejt, majd tűri leányai mocskolódásait, rugdosásait. (A barlangjelenetekben pedig gusztustalan és semmi több.) A leányok már karakterisztikusabb figurák, változó, fejlődő jellemű alakok; szólóikkal Eck Imre valóban érdekesen és feszesen megkomponált jeleneteket alkotott. A szájhős fiatal és az első pillantásra belenyugvóbb természetű idősebb lány jellemének átalakulása, karakterük ütközése feszült pillanatokat ad a koreográfiának. Félelmetes az idősebb testvér, Bretus Mária, amint eksztatikus őrjöngésig fokozza a kielégítetlen leány táncát. Paronai Magdolna is árnyaltan fogalmazza meg a kimeríthetetlen erotikus fantáziájú buta libát, s a kielégített nőstényt. A „magtámasztás” a két pas de deux-ben és a pás de trois-ban részletezőbb és hosszabb a kelleténél, így azután minden erotikája mellett unalmasabb is.
A táncmű nem a bibliai befejezéssel zárul: utójátékként a leányok még megölik apjukat, majd elmerengenek az együtt töltött órák emlékén, s végezetül babérkoszorúkat helyeznek el a moabiták és ammániták ősatyjának emlékművénél.
Feltehető, hogy Lót és leányai ürügyén a koreográfus többről, másról is akart szólni, talán a kiszolgáltatottságról, vágyakról, etikáról, – ezek a gondolatok azonban elvesztek a régebbi koreográfiákból vissza-visszatérő sztereotip pózokban, gesztusokban, és a darab említett aránytévesztésében. Mindezek ellenére a táncdráma a maga keretein belül látványos (a leányoknak a „Sába királynője” részleteire előadott monológjaival), sőt artisztikus kidolgozású elemekben is bővelkedik. Ezúttal még a Barbakán tenyérnyi színpada is elegendő térnek bizonyult.

Kővágó Zsuzsa // Táncművészet, 1982/10