Pécsi Balett 1971

A Pécsi Balett munkásságának homlokterében mindig a magyar kompozíciók állottak. Igen sok esetben maradandónak ígérkező művek születtek az együttes felkérésére. Ehhez a hagyományhoz most is hűek maradtak, amikor az ünnepi bemutatóra három – ha nem is legújabb, de századunk klasszikusai közül választott – darabbal jelentkeztek. Weiner Leó, Lajtha László és Kodály Zoltán egy-egy opuszára készített Eck Imre koreográfiát, mégpedig azonnal hozzátehetjük: színes, érdekes és vonzó koreográfiát. S ahogy az egyes zeneművek különböznek egymástól stílusban, hangulatban, felépítésben ugyanúgy a koreográfiák is eltérőek, külön világot alkotnak, noha még a legszélsőségesebb megoldásokat is egységesíti vagy legalábbis hasonlóvá, „rokonná” teszi Eck erőteljes stílusa, egyénisége.
Ezt a sokszínűséget, máséval aligha összetéveszthető sajátos stílust – úgy hiszem – csak a legkiválóbb koreográfusok vallhatják magukénak. – Néhány éve három teljes, egymástól különböző műsorát láttam a világhírű New York City Balettnek. Volt közöttük „modern” koreográfia, népies elemeken alapuló produkció, és klasszikus tánc. George Balachine, az együttes nem kevésbé híres koreográfusa mindig, még a legapróbb részletekben is a zenét tartotta a legfontosabbnak, mozdulatai szervesen kapcsolódtak a zene lélegzéséhez, hullámzásához, a legapróbb hangulatrezdülésekhez. Nagyjából ugyanezt éreztem Eck új produkciói láttán. Ha lehet – márpedig a legnagyobbak példáiból tudjuk, hogy lehetséges – dallamokat, zenei gondolatokat, formákat, sőt egyes szólamokat mozgással kifejezni, akkor ez itt, e legújabb Eck-koreográfiákban nagyon hatásosan és túlnyomórészt meggyőzően sikerült. (Éppen e „zenei” koreográfiák bátorítottak arra, hogy zenetörténész-kritikusi szemmel írhassak láncokról és táncosokról.)
Weiner Leó Szvit-jére (op. 18.) készült az első egyfelvonásos balett, a Magyar babák. Ez a produkció merít legtöbbet különböző népi elemekből, játékokból, mozdulatokból, meseszövésből, fantáziából, s természetesen kosztümökből és díszletekből. Mindvégig él, szinte pezseg a színpad, a frappáns ötleteknek egész kavalkádját láthatjuk. Akárcsak az igazi mesében – itt is minden lehetséges, s sok minden történik is, olyan naiv szórakozó-kedvvel humorral, ahogy csak a felnőttek képesek játszani. Pontosan ez: a játék öröme a legnagyobb erénye a koreográfiának, még akkor is, ha az népitánc szempontból, vagy az eredetiség kérdésében esetleg megkérdőjelezhető, vitatható. De még így is, a stilizálás meggyőzött, ami jórészt a tehetséges táncosoknak köszönhető. Felsorolásukkal egyúttal a mese főbb karaktereire is utalunk: Vitéz László: Gallovits Attila, Matyó babák: Uhrik Dóra, Herda János, Boszorkány: Stimácz Gabriella, Bojtár: Koronczay László, Porcelán babák:     Paronai Magdolna és Molnár Mihály.
A találó díszleteket mindhárom balettben Eck Imre tervezte, a jelmezeket Gombár Judit, érzésem szerint mindegyik jól illik a koreográfiákhoz, azok egységes hatását erősítik. Nem feledkezhetünk meg Léka László maszkmesterről és Végvári Zsuzsa asszisztensről sem, hiszen egyik darabra sem a sztárparádé a jellemző, hanem az együttes precízen kidolgozott kollektív művészi munkája. Hasonlóan rangosnak értékelhetjük a Breitner Tamás vezényelte zenekart, illetve a Lajtha-művet kísérő vonósnégyes produkcióját.
A három balett közül legjobban megoldottnak, egységesnek, legeredetibbnek a középső hatott, melyet Lajtha László zenéje (Öt etűd vonósnégyesre, op. 20.) ihletett Kötelékek címmel. Két Róka és a Szelídítő párharca, drámája elevenedik meg a színpadon, persze áttételes értelemmel, hiszen a „Rókák és Szelídítő kapcsolatában ember és a világ viszonyát” kell látnunk. Ragyogóak a táncosok, Handel Edit, Cslfó Ferenc és Hetényi János! Tökéletesen otthonosan mozognak ebben a stílusban, elejétől végig uralják a színpadot. Az ő szuggesztivitásuk teszi érthetővé a szimbólumokat, világosítja meg a cselekményt. Nagyon emberi és nagyon őszinte ez a korszerűsége „ellenére” is szép koreográfia, nemesen egyszerű eszközökkel képes a legtöbbet érzékeltetni. Eck Imrének ez a produkciója eddigi legjobb munkái sorába állítható, póz nélküli igazi művészet!
Kicsit bonyolultabbnak, elvonatkoztatottabbnak hatott az est harmadik bemutatója, a Kodály: Fölszállott a páva c. zenekari darabjára tervezett koreográfia. Rendkívül igényes és szinte a lehetetlent vállalja a tánc, mely „modern emberhez szóló történelmi tanulságot bont ki: hogyan viszonyul a társadalom és az egyes ember a Pávához; kudarcok és újrakezdések kavargásában hogyan változik a jövőnk; mennyire áhítjuk, miképpen várjuk és mikor ismerjük fel sorsunkat...” (Idézet a műsorfüzetből). Szabad-e e programot pontosan számon kérnünk a balettől? Nehezen válaszolnék egyértelműen. Hiszen ez is benne van, ezt is sugallhatja a vers, vagy még konkrétabban Kodály változatai egy magyar népdalra. Ez is, s hozzátehetnénk: meg még sok más, aszerint, hogy ki mit hámoz ki a szövegből-zenéből. De azzal, hogy Ilyen leírást mellékeltek, azzal bizonyos keretek közé Is szorították a fantáziát, mert – ha még oly általános is a program – a néző valamiképpen ennek konkrét megvalósítását, vagy legalábbis éreztetését várja. Szerintem a program nem segíti sokkal a tánc megértését, leírás nélkül, szabad asszociációkkal, szárnyaló képzelettel jobban követhetnénk a koreográfiát. Mert van mit követni, van mit nézni. Hiszen Eck munkája itt is dinamikus, izgalmas, nem egy helyütt virtuóz. Bretus Mária és táncos társai nagyszerűen helytállnak és egészében látványos, mozgalmas, remek megoldásokban bővelkedő előadással örvendeztetik meg a közönséget.

Juhász Előd // Dunántúli Napló, 1971. május 9.

A babák varázserejű, kultikus tárgyakból váltak gyermekjátékokká, és ma is a felnőttek ízlését és nosztalgiáit tükrözik.
A balett különböző magyar népi rétegek babáit eleveníti meg a színpadon, s így építi fel a maga sajátos törvényű, groteszk humorú játék- és mesevilágát. Fordulatai emlékeztetnek a magyar népmesék egyik kedves fajtájának, a „csalimesének” formájára, amely a hagyományos meseszövést, vagy a szereplők megszokott viszonylatait váratlan fordulattal tótágast állítja, hogy megnevettesse közönségét.

Időtartam: 28'40"

Öntudatlan örömben kötődik össze két fiatal élet, amíg egy idegen akarat meg nem változtat mindent: a Szelídítő elfogja az egyik Rókát. A fogság magányossá tesz, és öntudatra ébreszt. A szelídítés során pedig, hiába a rettegés és a lázadás, a Róka testi kötelékeit lelkiek váltják fel...
A Róka és Szelídítő kapcsolatában az ember és a világ viszonyát érezzük, amely kényszerítőén megváltoztat, ám ugyanakkor felülkerekedésre sarkall.

Időtartam: 22'10"

A balett Kodály Zoltán híres „Fölszállott a páva” népdal-feldolgozására készült. A magyar népi szimbolikában a páva a szabadság jelképe, a jobbra vágyás madara – a zeneszerző a páva-motívum köré építette fel nagyszabású művét.
A szimfonikus balett a muzsika fordulatait, tiszta líráját vagy sötét tónusait sodró tömegjelenetek és a sokaság mozgásából felbomló kettősök rendszerében követi. Éles kontrasztokból: a gyengéd és erős, a feszülten mozdulatlan és az áradóan mozgalmas, a személyes és a kollektív egymásba átjátszó ellentétpárjaiból alakul ki a mű fájdalmas, nemes pátosza.

Időtartam 28'15"