Carmina Burana (gyulai bemutató)

1803-ban, a Benediktbeuren bencés kolostorban egy középkori, XII—XIII. századi kéziratot találtak, mely latin és középfelnémet nyelven írt szerelmi és diákdalokat tartalmazott. Ebből a gyűjteményből Orff kiválasztott 25 szöveget, erre írta kantátáját, a Carmina buranat 1936-ban. A bevezető hatalmas kórustétel Fortuna istenasszonyt idézi, akinek mindenhatósága mindenki sorsát irányítja.
A „Primo vere" többrészes dalsorozat a természet megújulása, a tavasz érkezése, friss levegője, üde és tiszta hangja bemutatására. Szólóénekek, kórustételek és tavaszi körtánc váltogatják egymást.
In taberna – kocsmajelenet. Ezekben a dalokban középkori diákénekek, bordalok, csúfondáros, humoros és vidám nóták füzére vonul fel. Nagyszerű baritonszólók és egy falzett tenor éneke emelkedik ki a sorból. Ezt a középrészt az „In taberna quando sumus" kórus zárja le.
Szerelmi dalok a következő sorozat témája. A középkori szerelmi líra gyönyörű példái, gyönyörű kórusszámok zárják az „Ave formosissima” szövegével és a Vénusz dicséretét zengő sorok: „Menüs generosa”. A mű Fortuna keretének újabb fordulatával zárul, ahogy kezdődött, a szerencse forgandó, hol fenn, hol lenn.
Eck Imre másodszor készít koreográfiát Orff: Carmina burana c. zenéjére, új feldolgozásban.

Orff híres műve, a Carmina Burana nem egy táncalkotót bírt már „szóra”. Eck sem először nyúlt a középkori diákdalok gyűjteményéhez (először 1978-ban készített koreográfiát a műre). Újabb feldolgozásában a dalok vidám, pajzán hangulatához kapcsolódva, valóbon Fortuna és Vénusz jegyében folynak a végeláthatatlan szerelmi játékok. A télies köpenyeik alól fürdőruhára vetkőzött csapat először meghökkent, a három helyszínre osztott színpadi tér eleinte pezsgővé és pergővé teszi a színpadi látványt, az előadók (különösen Uhrik Dóra) humora élvezetes perceket szerez. Sajnos azonban, a kezdeti lendület lassan elvész, az ötletek kifogynak és már csak ismétlődnek, maga a tánc akrobatikus elemekre és menetelésekre szűkül. Ebben a darabban is megjelennek a nép táncosok, de szerepük itt már csak nem is jelkép erejű, teljesen beleolvadnak az est talán legeklektikusabb koreográfiájába.

Major Rita // Dunántúli Napló, 1989. március 3.