Négy új balett bemutatója a Pécsi Nemzeti Színházban

A pécsi Nemzeti Színház kötelékében Eck Imre koreográfus két év alatt balettegyüttest nevelt fiatal táncosokból, s kialakított egy korszerű, nemcsak gyönyörködtetni akaró, de érzelmi-gondolati anyagot is nyújtó táncformát.
Két év: tíz bemutató. Már számszerűségében is impozáns. A művészetben azonban a minőség többet számít a mennyiségnél, s Eck Imre balettjei azt bizonyítják, hogy a műfaj nemcsak spiccen tipegő, tütüben lebegő tündéri alakzatokkal tudja elzsongítani a nézőit, hanem korunk ellentétekben bővelkedő problémáit filozófiai szinten, magas érzelmi hőfokon, egyéni és művészi formában képes visszatükrözni.
A mostani balettbemutató négy új művel gazdagította a magyar táncművészetet. Purcell nemesen harmonikus muzsikájára készült az első egyfelvonásos: az Etűdök. Itt a koreográfus az úgynevezett neoklasszikus formában tesz kísérletező lépéseket. Az egyfelvonásosnak nincs cselekménye, hangulatok, érzelmek letisztult és művészi megjelenítését tűzte maga elé. A fiatal balettegyüttes minden erénye és hibája is egyszerre tükröződik a mű előadásában. A tánckar és a tehetséges szólisták átszellemülten tolmácsolják a mozdulatokba felszívódott szépséges muzsikát. Elmélyült és értelmes művészeket láthatunk itt, azonban a koreográfia formai szépségei felhívják a technikai fogyatékosságokra a figyelmet.
A Pókháló című táncdráma Gulyás László zenéjére készült. Amikor a függöny felhúzódik, az első erős művészi benyomást Vata Emil ragyogó színpadképe adja. A színpad egészét két hatalmas fémvázas pókháló fonja be. S fent a levegőben, mint egy trapézen, játszódik a táncdráma. Két ellentétes jellemű, áldozatra leső pók között vergődik egy harmadik lény, aki nem tud választani a két lehetőség között. A töprengésében elerőtlenedő teremtmény végül is elpusztul, mint mindenki, aki nem tud lényeges kérdéseiben végső döntést hozni a maga számára. Bretus Mária erőteljes karaktertáncosnői egyénisége és kiforrott technikája, Árva Eszter líraisága és Tóth Sándor jellemábrázoló készsége világosan követhetővé teszik a mozdulatok jelképes nyelvén kifejezett emberi dráma tartalmát, s fölényesen birkóznak meg a bonyolult táncképletekkel is.
Az Oly korban éltem... című egyfelvonásos Radnóti Miklós versével kezdődik. Egy tiszta és egymást szerető emberpárra zúdul a fasiszta önkény minden pusztító ereje. Emberállatok, akik „nem parancsra ölnek”, kínozzák és megalázzák áldozataikat, de azok az embertelen fizikai és lelki tortúrák után is büszkén magasra emelik a fejükét és hittel tekintenek, az életbe. Eck kialakult formanyelve lebilincselő erővel és kiapadhatatlan képzelettel varázsolja színpadszerűvé és táncszerűvé e drámát. A látványosság, a formai szépség és újszerűség a gondolat minél hatékonyabb célba találását segíti elő. Fodor Antal és Stimácz Gabriella sok lírai elemet is hordozó, szenvedve küzdő párja a fiatal táncosok érzelmi érettségére mutat. Stimácz Gabriella eszményi tisztaságú, könnyesen átélt asszony alakja igen szép színészi munka. Weöreös Boldizsár, Csifó Ferenc, Tóth Sándor és Domján Tibor terrorlegényei markáns vonásokkal megrajzolt jellemek, táncos szempontból kifogástalanul tiszta ábrázolások.
A tragikus atmoszférájú három balett után jóleső feloldást adott a Decsényi János zenéjére komponált Képtelen történet, ez a szatirikus, bohokás, önfeledten játékos tánckomédia. Egy kastélyba beutaltak érkeznek, ahol megelevenedik a középkor s furcsa keveredésben önironikusan felsorakoznak bizonyos múltbeli szellemek, akik még ma is közöttünk élnek. A sikeres balettestnek ez az egyetlen fáradtabb koreográfiája, kissé szerteesik, sőt, túlságosan is fellazul a cselekmény vonala, hogy helyt adjon néhány parodisztikus ötletnek, amelyekkel szemmel láthatóan a tánc tervezője és a táncosok is jókedvűen elszórakoztak. A groteszk primabalerina szerepbe bravúrosan beugró Végvári Zsuzsát említsük elsőül a komédiázó seregből. Weöreös Boldizsár, Csifó Ferenc, Hetényi János és Domján Tibor komikusképességei is mulatságos perceket szereztek.
Szólnunk kell még a szellemes és tehetséges jelmezek alkotójáról. Gombár Judit tervezte a szabad mozgásnak és a néző szemének is egyformán kedvező kosztümöket.

Molnár G. Péter // Népszabadság, 1962. február 27.

Három élő magyar s egy régóta halott angol zeneszerző muzsikájára építette fel Eck Imre a koreográfiáit. Az Etűdök zenéjét Székely András állította össze, a XVII. században élt Purcell különböző hangszeres tételeiből. A nálunk méltatlanul elfeledett barokk mester széles érzelmi skálát átfogó muzsikája szervesen egybeforr a színpadon játszódó cselekménnyel. A zenét rekonstruáló Székely András értékes, korhűség tekintetében megbízható munkát végzett. Purcell szvitje megállná helyét hangversenypódiumon is.
A balettzene próbaköve, hogy élteti-e a színpadi cselekményt, avagy sem. Gulyás László Pókháló zenéjét a táncosok igazolták. Mozgáselemei térbe kivetítve hatásosak. A táncjáték – lévén összetett műfaj – ellentmondásokat hordoz. Zenéje egyfelől alárendelt, másfelől mégsem mondhat le legsajátabb kifejezési eszközeiről. Gulyás kitűnő effektúsokat, érdekes hangszíneket sorakoztat (bizonyára ezek ragadták meg a koreográfus fantáziáját), de hiányzik, vagy legalábbis kissé ösztövér az a váz, amely a hatásos ötleteket hordozná. Ez a zene kétségkívül vázlatos még, érdemes lenne tovább dolgozni a művön.
Szöllőssy András, az Oly korban éltem... szerzője, erőteljes, érzelmekben, hangulatokban gazdag muzsikát írt. Szöllőssy alkotása is bővelkedik új hanghatásokban, ezek azonban mindig a mű mondanivalóját szolgálják. A humánum s az embertelen világ csap össze, s a zene végsőkig fokozza e küzdelem feszültségét. A kompozíció rendkívül koncentrált, nincs benne egyetlen „üresjárat” sem, s ez balettzenénél igen nagy dolog! A darab hangzáskultúrája, megragadó dallamossága, s formai koncepciója hangversenyszerű előadásra predesztinálja.
Decsényi János ragyogó burleszkzenét írt a Képtelen történethez, s szellemesség tekintetében túltesz a sziporkázó táncon. Ebben az eredeti komédiában a mai magyar zene modorosságai is megkapják a magukét. Ezúttal a zenében is megjelenik a színpadokon régóta bevált keretjáték: a darab elején és végén a színház kupolájából hangszóró sugározza  a „Szűz imája” szvingesített változatát. Lehetetlen itt felsorolni Decsényi valamennyi ötletét, azt azonban el kell mondani, hogy a zeneszerző avatott kézzel fűzi egybe valamennyit, nagy szakmai hozzáértéssel és finom ízléssel.
A pécsi Nemzeti Színház zenekara Sándor János vezetésével gondos és lelkes előadást produkált. Az együttesből ez alkalommal a fafúvósok emelkedtek ki. Sándor János lendülete és energiája a teljes zenekart magával ragadta. A karmester és az együttes teljes egységbe forrva vitte sikerre a pécsi balett új műsorának zenéjét.

Breuer János // Népszabadság, 1962. február 27.

Henry Purcell az angol barokk zene legjelentősebb képviselője. Az „Etűdök” című balett zenéjét, Purcell különböző műveiből állította össze Székely András. Az „Etűdök” – mint a rím is mutatja – tánctanulmányok, amelyeknek egyetlen célja az, hogy a purcelli muzsikát a tánc nyelvén tolmácsolja.
Mit érez, mit gondol a mai ember a nagy barokk zeneszerző, Henry Purcell muzsikájának hallgatásakor? Hogyan reagál az egymásba fonódó harmóniák világára a modern életritmusú ember?
A válasz ezúttal a balett-termek túlfűtött próbahangulatát, tudni vágyását sűríti színpadi formába. A klasszikus tisztaság Igényét érző mai ember örömmel talál rá a barokk muzsikára. Az etűdök egymásba kötődő sorozatában elválaszthatatlanul forrnak össze harmonikus és diszharmonikus formák. Így válik a zene, a tánc értelmezésében, jellegzetesen mai élménnyé.

Időtartam: 22' 37"

A társát kereső férfi nem tud választani az, őt körülvevő nők között. Több kisebb jelentőségű viszony vonzásában, de elsősorban két, számára fontos nő között felőrlődik. Határozatlansága és tétovasága egyre inkább olyan kibogozhatatlan kötelékként fonódik köréje és pusztítja el, mint a pókháló a foglyát.
A színpadot egészen betölti két hatalmas, függő „pókháló”, a két nő „tanyája”, vonzási köre. Az így létrejövő vertikális színpadtérben képileg valósul meg a hasonlat: a tétovázó férfi elpusztul, akár a légy a pókhálóban.
A fiatal magyar zeneszerző sok tekintetben érdekes és figyelemreméltó zenéjére szerzett tánc Eck Imre morális indítású balettjei közé tartózik. Vajda János, ez a mait században élt s korán magányossá vált kitűnő magyar költő írja önjellemzésül egyik versében: „Köröttem csillagmilliárd –  Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát, – Azért még föl nem olvadok.” Mintha csak ennek a veraszaknak a képi kibontása lenne ez a balett. Hőse a társát kereső férfi. Választania kell, A választás, a valahová tartozás azonban felelősséggel jár, esetleg megpróbáltatást és gyötrelmet rejt megában. Ez a férfi azonban gyönge a döntésre, képtelen választani az őt körülvevő nők közt, helyette az elidegenedett szerelem forgatagába menekül. Emberi hitet nem találhat a személytelen szerelemben. Határozatlansága és tétovasága egyre inkább kibogozhatatlan kötelékként fonódik köréje. Sorsának hálója körülfogja, s úgy pusztul el, mint fogoly a pókhálóban. A vágyakozás, a vívódás, a szenvedély drámai küzdelmét modern, kifejező mozdulat-elemekből épülő tánc teszi szemléletessé és hitelessé.

Időtartam: 21' 12"

A balett Radnóti Miklós magyar költő Töredék című versének inspirációjára készült. A közelmúlt háborúinak borzalmát idézi, az erőszak és humánum konfliktusát, amely elől senki nem térhet ki.
Egy fiatal pár tiszta szerelme kerül szembe azokkal, akik „nemcsak parancsra öltek”, hanem saját gonosz ösztöneik sugallatára is. A szenvedés különféle fajtái, a testi-lelki erőszak nem semmisítheti meg az emberi optimizmust. Szenvedé­sek után, de a csapások túlélésébe, legyőzésébe vetett dacos hittel talál ismét egymásra a két szétszakított szerel­mes.

Radnóti Miklós „Töredék” című versét Fülöp Mihály mondja el. Későbbi változatban: Bánffy György.

Időtartam 22' 10"