Balettest 1961
Az iszonyat balladája · Változatok egy találkozásra · Concerto a szivárvány színeire
Bemutató: 1961. január 3. Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínháza
Sajtó, kritika:
Három Balett – Sikeres bemutató a Nemzeti Színházban
Tegnap este, több hónapos készülődés után bemutatkozott Eck Imre balettegyüttese. Az első képeknek döbbenetes hatása volt Szokolay Sandor első akkordjai, a három Csukaszürke mozgása meghatározta az új magyar balett tartalmát, eszmeiségét, művészi színvonalát. Pillanatok alatt megteremtették a bemutató, de egyben a korszerű balett légkörét is. Eck Imre koreográfiája nem a látványt helyezte előtérbe, hanem a gondolati tartalmat. A mozdulatok elvontan önmagukban is gyönyörködtetőek és szépek, de Eck Imre balettjét nem lehet csak így nézni, mert minden mozdulat jelent valamit. A valóság beáramlott a színpadra, korunk eszmei problémái, a mai ember bonyolult érzésvilága, zenében és mozdulatokban átszűrődve, megjelent a balettszínpadon.
Legnagyobb meglepetést „Az iszonyat balladája” és „Változatok egy találkozásra” című táncjáték keltette. Az elsőben Szokolay Sándor zenéjének a kifejező ereje volt a legcsodálatosabb. Néhány hegedűhanggal reményt, bensőséges pillanatokat tudott egy olyan színpadon teremteni, ahol kínzócölöp állt, máskor a fokozódó ritmussal hőt vont el az emberek idegszálai közül és megdermesztette a lelket. Rend kívüli harmóniával csatlakozott a zenéhez Eck Imre koreográfiája. A mozgással emberek belső tartalmát bontotta ki, de az egyénnel együtt egy korszakot is megmutatott. Hasonlóan új és erőteljes volt a „Változatok egy találkozásra” koreográfiája. Megoldásában talán még merészebb volt, mint az előző, már a képi hatása is meghökkentett, de a hatás még megdöbbentőbb, ha felbontjuk a képet. A rohanó ember, a mozdulatai, egy-egy megragadó pillanat, az élet sodrása, és az egészen átvibráló emberi idegrendszer. Vujicsics Tihamér és Eck Imre itt újra a tudat mélyéibe ásott és kiborította egy korszerű színpadon. Az összefüggések megdöbbentettek, különösen a fiú emlékei. Nagyon jó áttétel volt a fordított és kinagyított jelzés, ami tulajdonképpen az egyetlen abszolút pont maradt a képzelet pontosnak tűnő, valójában elmosódott világában. A klasszikus baletthoz legközelebb a harmadik, a „Concerto a szivárvány színeire” című táncjáték állt. Zenéje ennek is meglepően új volt, koreográfiájában is sok egészen új elem bukkant fél, de a klasszikus baletthoz fűződő rokonság itt még erősen érezhető.Hidas Frigyes, Vujicsics Tihamér, Szokolay Sándor kitűnő zenéje, Eck Imre koreográfiája és díszletezése, Katona Ferenc Jászai-díjas díszletezése mellett egy külön fejezetet érdemelnének a szereplők is, mert a másik nagy meglepetést kulturált és pontos táncokkal, mi több játékukkal, ők okozták.
Kiemelkedő volt Bretus Mária, Eck Imre Tóth Sándor és Árva Eszter szereplése. Igazán nagy tehetségnek Bretus Mária és Tóth Sándor ígérkezik, akik nemcsak mozgásukkal, hanem arcjátékukkal is sokat ki tudtak fejezni. De emlékezetes marad Fodor Antal, Fülöp Zoltán, Esztergályos Cecília, Weöreös Boldizsár és Uhrik Dóra szereplése is.
A korszerű balett sikert aratott Pécsett.
Bertha Bulcsú // Esti Pécsi Napló, 1961. január 5.
Színlap, műsorfüzet, plakát:
Az iszonyat balladája
drámai balett egy felvonásban
Bemutató: 1961. január 3. Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínháza
Előadásszám: 106
Alkotók, szereplők:
koreográfus: Eck Imre
zeneszerző: Szokolay Sándor
díszlettervező: Katona Ferenc
jelmeztervező: Katona Ferenc
szereplők:
A fogoly: Árva Eszter
Első csukaszürke: Hetényi János
Második csukaszürke: Bretus Mária
Harmadik csukaszürke: Tóth Sándor
A fogoly: Stimácz Gabriella
Eck Imre, Csifó Ferenc, Uhrik Dóra, Csifó FerencMűleírás:
Az iszonyat sötétsége borul Európára. Egy pillanatra győzött a kegyetlenség, az embertelenség. Egy pillanatra halálra ítéltetett a Szépség, a Szellem. Csak a halhatatlan hősök néma szenvedése világít olthatatlanul. S e Fény ereje vakít és lenyűgöz – megsemmisíti azt, aki csak irtani tud, megtisztítja azt, aki tisztulni akar.
A mű szimbolikus: a kegyetlenség, az embertelenség, a fasizmus egy pillanatra győztes világában fogolyként vergődik minden, ami emberi. Az emberséget hordozó nőalak tehetetlenül szenved túlerőben levő kínzói, az egyenruhát viselő kegyetlen hóhérok között. Azonban éppen tisztasága és gyengesége lesz az erejévé: érzelmileg maga mellé állítja egyik hóhérát, ezzel megosztja ellenfeleinek táborát, és azok egymást pusztítják el.
Az emberi értéket megsemmisíteni nem lehet – sugallja a darab.
Szokolay Sándor, fiatal magyar komponista zenéje a legelvontabb cselekményt is őszinte emóciókkal tölti meg. Kitűnően bánik a zenei effektusokkal, őszinte feszültséget tud teremteni, rendkívüli energiák kifejezésére képes, ugyanakkor mértéktartó és fegyelmezett. A koreográfia a tánc szimbolikus nyelvén valami általános és egyetemes igazságot fejez ki: az igazságtalanul bebörtönzött foglyok megtöretettségük közepette is lélekben szabadok tudnak lenni és megkínzóik fölött állnak. Humanizmusnak és az igazságot tipró hatalomnak ez a harca egyformán eszünkbe juttatja a haláltáborok borzalmait, a nemzeti szabadságmozgalmakat, a gyarmatokon és bárhol másutt az emberi szabadságjogokért folyó küzdelmet. Akárcsak Jean-Paul Sartre híres novellájában, A falban, egy halálra ítélt ember utolsó éjszakájának vagyunk a tanúi. Egy időre győzött az embertelenség, a kegyetlenség, a gőg, s halálra ítélték a szépséget, a szellemet, a kultúrát. Az ártatlan áldozatok véréből azonban mindig új hősök születnek, s az értelem, a jóság és szépség lángját nem pusztíthatja el semmiféle erőszak, önkény és kegyetlenség. A balett figyelmeztetés: őrködj világ, védd az embert és az ember teremtette értékeket!
Időtartam: 23' 42"
Fotók:
Változatok egy találkozásra
Lírai balett egy felvonásban
Bemutató: 1961. január 3. Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínháza
Előadásszám: 161
Alkotók, szereplők:
koreográfus: Eck Imre
zeneszerző: Vujicsics Tihamér
díszlettervező: Eck Imre
jelmeztervező: Eck Imre
szereplők:
A lány: Árva Eszter
A lány emlékei: Fodor Antal
A lány emlékei: Gallovits Attila
A fiú: Csifó Ferenc
A fiú emlékei: Bretus Mária
A fiú emlékei: Stimácz Gabriella
Debreczeni István, Domján Tibor, Molnár Mihály, Rónay Márta, Koronczay László, Balikó István, Herda János, Lakos Ilona, Ramschorn Gizella, Horváth Krisztina, Magyar Gizella, Hegedűs Mária, Majoros István, Szabolics ÉvaMűleírás:
Két felvillanó arcot látunk a tömegben: a Fiút és a Lányt, de elkerülik egymást...
A Fiú, majd a Lány visszaemlékezéseit látjuk. Fájdalmak, csalódások, hazugságok és kiábrándulások akadályozzák a Fiú és a Lány egymásra találását, de ugyanakkor tapasztalataik segítik is egymáshoz tartozó jelleműk kialakulását. Egyszer keli csak találkozniuk, életük ettől kezdve elválaszthatatlan és összetartozó.
Vujicsics Tihamér balettzenéje érdekes, hatásos, színes színpadi zene. Egyúttal új utakat is keres: programszerűen a dzsessz formavilágából merít. A fölhasznált elemeket azonban egyéni zenei anyaggá olvasztotta, a tánc – a zene inspirációját követve – a nagyvárosok, az árkádosított körutak es sugárutak hangulatát eleveníti meg. Egy fiúról es egy leányról (valamint felidézett emlékeiről) szól, akik az élet forgatagában egymást keresik, egy-egy pillanatra egymásra is villan a tekintetük, aztán a tömeg sodrása vagy a maguk tehetetlensége elsodorja őket egymástól. A keresés és a megtalálás, a vonzások és taszítások, a találkozások és elválások ellentétes hangulatát fejezi ki ez a balett.
A koreográfiát az intellektuális kifinomultság, a mondandó részletes és tökéletes kidolgozottsága jellemzi. A táncosok mozgását finom líraiság, csak a végtelenben találkozó párhuzamosok halk szomorúsága teszi költőivé. A szomjas keresés, a reménykedő várakozás, a fájdalmat, csalódást leküzdő boldog rátalálás hangulati váltásai egymástól világosan elkülönülő, mégis szervesen egymásra épülő, elválaszthatatlanul összeforrott egységet alkotnak.
Időtartam: 28' 45"
Fotók:
Concerto a szivárvány színeire
Balett egy felvonásban
Bemutató: 1961. január 3. Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínháza
Előadásszám: 75
Alkotók, szereplők:
koreográfus: Eck Imre
zeneszerző: Hidas Frigyes
díszlettervező: Eck Imre
jelmeztervező: Eck Imre
karnagy: Paulusz Elemér
szereplők:
Fekete: Eck Imre
Fekete: Tóth Sándor
Fekete: Hetényi János
Fehér: Árva Eszter
Fehér: Esztergályos Cecília
Kék: Bretus Mária
Kék: Stimácz Gabriella
Kék: Major Mária
Zöldek: Rónay Márta
Zöldek: Major Mária
Zöldek: Hegedűs Mária
Zöldek: Veöreös Boldizsár
Zöldek: Fülöp Zoltán T.
Zöldek: Domján Tibor
Sárga: Medveczky Ilona
Sárga: Uhrik Dóra
Sárga: Boschan Daisy
Vörösek: Árva Eszter
Vörösek: Esztergályos Cecília
Vörösek: Csifó Ferenc
Vörösek: Fodor Antal
Műleírás:
Hidas Frigyes balettzenéje kifejezőeszközökben gazdag, fölényes színpadi tudásról tanúskodó mű. Hidas kiforrott, kiegyensúlyozott egyéniség, mindent akkor és olyan mértékben nyújt, amikor és amennyire szükséges. A színek jelentését az impresszionisták „fedezték föl” a művészet számára.
A tánc a színek kifejező erejére épít, s az egyes színek megelevenítésével fejez ki filozofikus tartalmat. A spektrum, a szivárvány színeinek arca zajlik előttünk a sötétség, a mindent elfeledni akaró homály ellen. A Fekete ellen a színek magános harca reménytelen és kudarcra van ítélve, a küzdelem csak a színek összefogásával – a Fehér színben egyesülve – végződik győzelemmel. A tánc általánosságra hajló nyelve megérezteti, hogy itt valójában többről, az emberi élet tartalmáról, „színeiről” van szó. A Fekete és Fehér harca mindenfajta fény és sötétség, az emberi élet két pólusa, az élet és a halál, a jó és rossz, a szépség és rútság közti küzdelmet fejezi ki általánosan, modern megfogalmazásban.
Időtartam: 24' 10"