3 új balett bemutatója Pécsett

A Pécsi Nemzeti Színház fiatal balettegyüttese június 2-án tartotta új műsorának premierjét. A három egyfelvonásos táncjáték bemutatója után elmondhatjuk, hogy Eck Imre, a balett-társulat vezetője, koreográfusa a legjobb komponistákat mozgósítani tudó, sajátos úton járó művész. Alkotói egyénisége most még plasztikusabban mutatkozott meg, mint eddig. Ennek jellemző erényei: korszerű témák megtalálása, a mondanivaló következetes kifejtése, a megkopott sablonok elvetése, gazdag formanyelv birtoklása. Modern tud lenni anélkül, hogy megtagadná a balett klasszikus alapjait. Elsősorban az ő szervezőerejének, kísérletező kedvének, tehetségének és felkészültségének gyümölcse Bartók Béla, Ránki György és Maros Rudolf most bemutatott balettműve is.
A Divertimento Bartók nálunk is gyakran játszott vonószenekari műve. Nem tudunk korábbi színpadi változatáról, pedig ritmikai gazdagsága, lírai részletei felkelthették volna már a koreográfusok érdeklődését. Eck szövegének lényege – az Ember vívódása saját jó és rossz énjével –, ha vitathatóan is, egyezik a zene mondanivalójával, mindenesetre az ő érdeme, hogy eggyel több Bartók-művet népszerűsít a színpad. Legtöbb helyen a mozgást a zene teátrális megjelenítésének éreztük. Különösen eltalált a második tétel koreográfiája. Kitűnő, eredeti ötlet, hogy egy időben két pas de deux közli a szüzsé mondanivalóját. Árva Eszter, Fülöp Zoltán, a dinamikus egyéniségű, tehetséges Bretus Mária és Tóth Sándor tudásuk legjavát nyújtották ezekben a jelenetekben. A negyedik tétel robusztus erejéből, népi dinamizmusából is sokat érzékel a koreográfia.
Az „1514” döbbenetes erejű színpadi mű. Ránki György zongorára és nagy-zenekarra írt fantáziája rendkívül eredeti módon, félelmetes hatással idézi fel Derkovits Gyula híres fametszet-sorozatának mondanivalóját. Képzőművészet, tizenegy kép lényegül benne muzsikává. Urak gyötörte parasztok kínja, megalázottsága; felkelj kisemmizettek elszánt harca; legyőzőttek szenvedése; özvegyek, árvák eszelős fájdalma, s egy jobb jövendő bizonyosságának hite – megrázó tömörséggel fejezi ki mindezt a zene. A koreográfia él a nagyszerű lehetőséggel: a kép és zene színvonalához méltó drámai hatással ábrázolja a mozdulatköltészet erejével a témát. Feledhetetlen kép például a csatatéren halottaikat sirató asszonyok jelenete. S milyen rendkívül egyszerű eszközökkel ér el megragadó hatást a koreográfia. Az egy szál fekete rúd a parasztok kezében egyszer koponyákat zúzó husáng, másszor kapukat döngető gerenda, vagy urak gyalázatára emlékeztető bitó. Eck Imre – Lőrinc-barátja, Tóth Sándor – Dózsa Györgye és Fodor Antal – kaszás parasztja szuggesztív alakítás.
A „Bányász-ballada” ugyancsak kiváló balett. Szenet hoz fel az ember a föld méhéből, mert fényre, melegre vágyik. Aligha volt ilyen „hétköznapi” témája balett-műnek, mert kivitelezése is sok veszélyt rejt magában. S a koncepció mégis fényesen valósul meg Maros Rudolf és Eck Imre jóvoltából. Egyértelmű sikerének a titka: drámai feszültség telíti és finom poézis lengi körül a muzsika és koreográfia minden részletét. Harmonikus egységben van a természetfestő, vagy drámai küzdelmet harsogó zene – a pihenő, vagy megmozduló föld, s a természeti erőkkel élethalálharcot vívó bányászok koreográfiái ábrázolásával. Szép és gazdag nyelven jelenik meg a mű. Minden részlete pontosan indokolt. Egyetlen példa rá. A Kőszén szólója klasszikus spicctánc. Pompásan emeli ki így a koreográfus a jelképes erejű közlésen belül, a bensőséges lírájú zenével együtt, a földbezárt kincsek királynőjének fontosságát. Kitűnően eltalált a tűz érzékeltetése, amit három táncosnő csoportos és szólótánca, a nagy erővel lobogó és külön-külön fellobbanó láng tökéletes illúzióját adja. Modern pózok, mozdulatok közvetítik meggyőzően a világosan megfogalmazott és nagyon szép mondanivalót: a bányászok hősies küzdelmének értelmét és értékét.
Az egyfelvonásos balett megérdemelt sikert hozott Esztergályos Cecíliának (Kőszén), Árva Eszternek, Bretus Máriának, Stimácz Gabriellának, (tüzek), a sokat fejlődött Csifó Ferencnek, Weöreös Boldizsárnak, Hetényi Jánosnak (bányászok). Vata Emil díszletei, Eck Imre jelmezei mindenütt stílusosan valósították meg zeneszerző és koreográfus elképzelését. Végül minden elismerést megérdemel a színház zenekara és Kardos György, a fiatal karmester; becsülettel teljesítették nehéz és kényes feladatukat.

Csizmadia György // Film, Színház, Muzsika, 1961. június 9.

Az Ember áll a táncfantázia középpontjában: a Lelkiismeret harca a Jó és a Rossz között.
Ennek a küzdelemnek, szinte tudatalatti folyamatát látjuk, a formák és a gondolatok harcában, a gigászi emberi viadalban, amelyet az emberiség megszületése óta vív a Káosz ellen, a Rend és az emberi teremtőerő diadaláért.
A hideg és zavaros kontúrok megtelnek tartalommal, lélekkel s ezek segítik az Embert a sötét erőkkel szemben, magasra az Alkotás, a tettek és az eszmények harmóniájának csodálatos világába.
A vonós-zenekari művet Bartók Béla 1939-ben írta, utolsó alkotó periódusában. Tiszta formaérzék, lehiggadás, a zenei gondolat világos kifejezése jellemzi. Ez a klasszicitás azonban jellegzetesen huszadik századi összegzés, korunk igazságainak kimondására törekvő igény és megvalósulás. A Rend és a Térvény olyan erejű megfogalmazása a mű, amilyent a kor társ nagy magyar költő, József Attila verseiben talál meg az olvasó: „A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd.” Az analitikus elemzés és a nagy formákban történő összegezés, a szintézis keresése jellemzi a Divertimento zenei mondanivalóját.
Ezt az önmagában is tökéletes és tiszta zenei gondolatot kell a mozgás ás a vizualitás nyelvére „ lefordítania” annak, aki Bartók művét a tánc színpadon akarja megjeleníteni. Eck Imre koreográfiája erre vállalkozott, s ezt oldotta meg korszerűen és szinte maradéktalanul. A háromtételes zenekari művet Eck Imre három jelenetre bontotta, s amint a háttér, a díszlet elemei fokozatosan rendeződnek értelmes ábrává, úgy világosodik meg a néző előtt a játék szimbolikus értelme. A táncjáték az emberben zajló harcot, két erő küzdelmét, a lelkiismeret drámáját ábrázolja. Ezeket az antagonisztikus erőket nevezjetjük „pirosnak” és „zöldnek” – ha a jelmezekre gondolunk, nevezhetjük jónak és rossznak, erénynek és bűnnek, tisztaságnak és érzékiségnek. A táncjáték jelenetei a drámai harcnak egy-egy önálló „szakaszát” jelenítik meg, s fokozatosan telnek meg tartalommal. Az első kép az erény megkísértésének kudarcát, a második a két erő harcából győztesen kikerülő erényt, a harmadik pedig a bűn hálójának feloldhatatlanságát jelképezi, s a három kép együtt: a jóság győzelmét, az emberi teremtőerő diadalát mondja el a látható világ nyelvén.

Időtartam: 25' 19"

Szemünk előtt elevenednek meg a nagy Dózsa vezette parasztfelkelés hősi harcai, a világhírű Derkovits-metszetek nyomán. A rabszolgává nyomorított jobbágy a munka eszközeit fegyverré alakítva át irtózatos harcba kezd a több kenyérért és az emberi szabadságért.
A küzdelmet leverik. S ha a harc irtózatos, a büntetés maga lesz a Halál, a szörnyű, lassú, kínos halál. A halál azonban nem némíthatja el az emberi panaszt, s az örök vágyat a szolgaságból a szabadulásba... Dózsa és parasztjai saját kínlódó testükkel állítottak szobrot az emberiség elé: „Harcolj és ne feledj!”

Időtartam: 25' 45"

A föld pihen. Méhének ősi. zavartalan nyugalmát csak időnként zavarja meg az elemek játéka, ereje.
Félelmetes a föld mélye. S az ember mégis elég merész hozzá, hogy felnyissa az eddig komoran zárt sötét palota kapuját. A szenet kell felhoznia a föld felszínére, hogy fény és meleg legyen az emberi otthonokban.
Az ismeretlen mély, titokzatos világ nem adja harc nélkül kincseit.
Az Ember győz. Százados harcának eredménye, a Szén mégis felkerül az emberhez, hogy szebbé, világosabbá és gazdagabbá tegye életét.

Időtartam: 30'