Jugoszlávia

1970. július 7-8.

Ljubljana
július 7.  / műsor: A fából faragott királyfi, Concerto, A csodálatos mandarin
július 8. / műsor: A veronai szerelmesek mártíriuma

Jugoszláv film a Csodálatom mandarinról

Az idén rendezték meg tizennyolcadik alkalommal a Ljubljanai Nyári Fesztivált, amely májústól augusztusig tart, és bemutatja Európa nevesebb zenekarait, együtteseit, előadóművészeit. Ez a rendezvény Európa egyik legrangosabb nyári fesztiválja, amelyet az idén eddig 35 ezren néztek meg. Az idei programban szerepelt illetőleg ezután szerepel a Szenegáli Népi Együttes, egy szovjet népi-, és egy angol balett-együttes, a Wiener Singerknaben és a Bambergi Filharmonikusok. A fesztivál egyik legérdekesebb résztvevője a belga Bejar Balettegyüttes.
Most, a fesztivál közepén a Pécsi Balett két napig két programmal szerepel. Kedd este mutattuk be Alberto Alonso: A veronai szerelmesek mártíriuma című sajátos művét. A közel 1300 néző előadás végén hosszas tapssal jutalmazta együttesünket, és ez azért öröm, mert a Ljubljanai Nyári Fesztiválon a világ legnagyobb, legjobb együttesei is szerepeltek már. Ma, szerdán este mutatjuk be Bartók-programunkat, a Fából faragott királyfit, a Concertót és a Csodálatos mandarint. Ezt az előadást egyenes adásban közvetíti a ljubljanai televízió, sőt a Csodálatos mandarint filmre is veszik.
A Pécsi Balett egyébként 1966-ban szerepelt már Ljubljanában, most lépünk itt fel másodszor. Az eddigi szakmai vélemények szerint ez a mostani sikeres fellépés tovább erősíti a 10 éves Pécsi Balett nemzetközi hírnevét, hiszen a balettművészet számos „nagy neve” itt van és lát, s elismer bennünket.

Szekeres Dénes // Dunántúli Napló, 1970. július 9.

Képek:

Jugoszlávia (1970)