Premier Pécsett

A Pécsi Balett amúgyis széles repertoárja március 3-án egy ifjúsági és egy mesebalettel gazdagodott. Ezúttal az együttes igazgatója, Tóth Sándor komponált két új művet, (amelyekhez Bágya András szerzett zenekíséretet): az egyfelvonásos Társaságot, és a. kétfelvonásos Egyszer volt... c. mesejátékot gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek.
A Társaság a 70-es évek fiataljainak egymáshoz és (még valami nehezen meghatározható) máshoz való viszonyát vázolja fel, a közösségi érzésnek egy olyan egyéni, de központi tényezőjét bontogatja táncban, amely a társas együttlétek felszíne alatt feszül –, amely ott nem téma, bár döntően fontos kapocs, és amelyet csak a magányban vagy négyszemközt-maradásokban vállalunk. Ezt az olykor még szégyenlett, de titokban vágyott „eszmét” (nincs más szó rá) képviseli a madár. Ez tudja a zsákutcába jutott fiatalokat ismét felröppenteni, ennek bűvöletében tudunk a földhöz tapadtakon segíteni.
Tóth mozdulatszimbolikája teljesen egyértelmű és konkrét; majdnem egy-az-egyben jeleníti meg e mondanivalót. Ez a közönségközeli kifejezésmód a Pécsi Balett palettájának tudatosan vállalt újabb színfoltja (amely olyan remekművekben jelent meg először, mint pl. Eck Kötelékek c. kompozíciója). Ez a közönség felé való tárulkozás most az egész estet jellemezte.
Az Egyszer volt... mesebalett sokkal általánosabb mondanivalójú, mint az előző, és egyben gyermekded könnyedséggel humorosra formált alkotás. A történelem a jónak és a rossznak örök harca (amint azt Zoroaszter óta tudjuk), és mint ilyen folyton ismétlődik, csak mindig másképpen. Sosevolt Ország jóságos királykisasszonyának katonái és a Seholsincs Birodalom amazonszigorú büszke királynőjének harcosai küzdenek az életet adó virág birtokáért, amely – természetesen – csak jószándékú emberek kezében tudja hatását kifejteni.
A mesebalett táncos kifejezőközege teljesen közérthető, a cselekmény pengetésének időzítettsége, hangvétele talán közelebb áll a mai gyermekekhez, mint – mondjuk – a Diótörő. És ez egyben a Pécsi Balett humorvonalának folytatása, továbbvitele, amely amúgyis Tóth Sándor nevéhez fűződik, főleg a nyolc évvel ezelőtti Mit takar a kalapod? révén.
Az előadógárda itt a Pécsi Balett második nemzedéke, amely különösen férfitáncosokban mutat fel kiváló tehetségeket. Mindkét tábor kiválasztott fiatal harcosa: Kuli Ferenc és Herda János, a jóságosán ügyetlenkedő király Gallollits Attila, a sötét birodalom fővezére, Koronczay László ragyogó alakítást nyújtott. A korábbi szerepeiből már ismert Paronai Magdolna pomponos bájjal spiccelte végig a fehérlelkű királykisasszony szerepét, Szabolics Éva pedig meseszexes könnyedséggel uralkodott marcona harcosain. Mindezt nagyszerűen egészítették ki Gombár Judit szellemes jelmezei és Pintye Gusztávnak a cselekményhez simuló díszletei.
A zenei háttér nagy érdeme, hogy nem vonja el a figyelmet a koreográfiáról, hogy teljesen a táncos kifejezés szolgálatában áll, amelynek elsődlegességét pillanatra sem teszi kétségessé.
Az együttes és a magyar táncszínpad fejlődésében a bemutatónak kettős jelehőséget tulajdoníthatunk. A Pécsi Balett életének 13-ik évében új ifjú gárda mutatkozott be a még nagyon is aktív „elődökhöz” méltó lendületes tánctudással, a közönségét is magával sodró életkedvvel, amely például az Egyszer volt... esküvői jelenetében – a koreográfián túli öntevékenységgel – kitörő öröm-éneklésben is megmutatkozott. A másik fontos tény, amiről a bemutató tanúskodik; az, hogy az együttes vezetői, felismerve közművelődés politikánk soronlevő feladatait, igyekeznek ezzel a két balettel mind szélesebb közönségrétegek felé kaput nyitni, számukra a táncművészet hozzáférhetőségét, érthetőségét és élvezhetőségét könnyebbé tenni, a színpad és a nézőtér közötti gondolatközlés sikeres kialakítása céljából.

Dienes Gedeon // Táncművészet, 1973/5

Az ember önmagában – összehasonlítva az őt körülvevő természettel, anyagi világgal – jelentéktelen és pillanatnyi. De van egy csodálatos lehetőség, ami csakis az övé. Ez a munka. Mert az ember igazán csak a munkában érezheti fontosnak magát, és alighanem ez a legfontosabb, amit másokért és önmagáért megtehet.
Minden pillanatot azzal a felelősséggel kell átélnünk, hogy csak egyszer, abban a pillanatban élhetjük. Ez ad a mi művészetünknek csodálatos örömöt, és ez egyben könyörtelen törvénye is. – Tóth Sándor

Gondolataimat a balettkomponálásról inkább zenében tudom kifejezni, mint szavakkal... Tulajdonképpen a fantáziám segít ilyenkor: elképzelek egy balettelőadást, ahol a táncot úgy „irányítom", ahogy a lelki füleimmel hallott zene követeli. Ez az elképzelés elég eleven bennem ahhoz, hogy a komponálást ritmikailag is, hangszerelésben is színessé tegye.
Később, amikor megnézem az elkészült táncot, az persze merőben más, mint ahogy én elképzeltem – mégis valahogy olyan természetesen hat, mintha sehogy másképp nem lenne lehetséges, csak így... A zeneszerző és a koreográfus szoros együttműködését elengedhetetlennek tartom. A köztük levő megértéssel egyenes arányban nő a produkció értéke Tóth Sándorral sokat beszélgettünk, próbáltuk egymást megérteni. Remélem, sikerült.
A Társaság: fiatal emberek csoportja, egymáshoz verődött, lazább-erősebb szálakkal összefűződő fiúk és lányok társasága. És míg valaki – vagy valami? – hozzájuk tartozik. Sohasem beszélnek róla, de valamennyien tudják a nevét: ő a Madár. Aki bennük él, és ami néha reménytelenül eltűnik. Ő az ideál, akit keresni és követni kell. Ő a cél, ami nélkül az élet zsákutca. Talán hitnek is nevezhetjük – talán boldogságnak is. Ő az, akit csak vágyainkból ismerünk, de tudnunk kell róla, hogy valóság...

Sosevolt Ország határos a Seholsincs Birodalommal. Mióta világ a világ, a két ország mindig háborúzott egymással. Hol az egyik kezdte a harcot, és a másik folytatta, hol a másik kezdte és az egyik folytatta.
A mostani Sosevolt Király seregét legyőzték a Seholsincs Birodalom csapatai. Ámde amikor a vert sereg hazaérkezett, csoda történt! Kiderült, hogy Sosevolt Királykisasszonynak van egy csodálatos virága: ha azt egy sebesült megszagolja, rögtön meggyógyul, és hétszerte erősebb lesz, mint annakelötte! Erről a csodálatos virágról szól a mesénk. A körülötte támadt bonyodalmakról, ármánykodásokról és hősi küzdelmekről. Meg sok más mesebeli csodáról, és az igaz szerelemről...