Idézetek a koreográfus, Tóth Sándor naplójából

„...halkan, ismeretlenül egy zene szűrődött felém. Belém kapaszkodott és megsimított, lefedett minden bánatot, és kényszerített, hogy ráfigyeljek.
Gustav Mahler IX. szimfóniájának 4. tétele volt.”
„...A megismerés vágyával vetettem magam a Mahler-művek sorára. Nem emlékszem a döntés pillanatára, amikor elhatároztam egy teljes Mahler-est színpadra állítását – csak a találkozásokra emlékszem, a feloldódásra, érzésekre és gondolatokra, amelyeket létrehozott bennem.”
„...a három balett e találkozások megfogalmazása a tánc nyelvén. És még valami. Az az életérzés, amivel a Mahler-műveket ma átértékeljük és belső harmóniánk formálására magunkba építjük a zeneszerző érzelmeit, és zenében megfogalmazott gondolatait”
„...Az emberi test beszélni tud, csak beszéltetni kell – sírjon vagy ordítson, vagy legyen felszabadultan boldog, mindegy; csak igaz legyen az a mozdulat és egyértelműen azt jelentse, amit a táncos belső magatartása, tánca már előkészített a néző számára...”
„...az emberiség jövője a tudománytól függ, de jelenének megértése, becsülése és értékelése a művészek dolga is ...”
„...az ember közösségben él és ott annyit ér, amennyit vállal annak gondjából és öröméből...”
„...értsék – érezzék egymást, táncos és néző egyaránt, és akkor a balett nem bújik az érthetetlenség misztikus homályába...”
„...a belső harmóniában élő ember aktívan figyel és cselekszik az őt körülvevő világban, ami visszahatva rá harmonizálja, vagy diszharmonizálja.
Kettősség ez, mely mozgatója belső feszültségeinknek és fényes nappalaink vállalásának...”
„...Tervezz, dolgozz, lelkesedj.
Ne számold a rohanó perceket, Ordíts nagyot, ha fáj az életed És kezdd elölről - mert mindig lehet. Tervezz, dolgozz, lelkesedj!...”

Balettek fehérben

A Pécsi Balett vendégszereplését Budapest közönsége immár több, mint egy évtizede mindig feszült érdeklődéssel várja és várakozásában sose csalódik. A Budapesti Művészeti Heteken három pécsi programot ígértek, de a végén csak egyet nyújtottak: a „Mikrokozmosz” és a „Balett 1961” elmaradt. Nyitván megfelelő objektív okok miatt. Mégis nagyon sajnáljuk, mert a Pécsi Balett robbanó indulását jelentő első három Eck-mű és Tóth Sándor Mahler-estjének összehasonlítása igen sok tanulságos következtetésre adhatott volna alkalmat, ami a koreográfusi nézőpontokat és tartalmak megfogalmazását illeti. Reméljük, hogy az együttes ezt a lehetőséget előbb-utóbb Budapesten vagy Pécsett meg fogja adni a nézőknek és kritikusoknak.
Három nappal a pécsi, s egyben magyarországi bemutató után, október 14-én a budapesti Operettszínházban láthattuk Tóth Sándor, a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa három új művét Gustav Mahler zenéjére „Balettek fehérben” címmel. A művész valóban a színek hatásának teljes mellőzésével, kizárólag a mozdulatiságra koncentrált, a táncoló emberi testeken keresztül kívánta mondanivalóját kifejezni.
Érzésűnk szerint ez a legjobban a másodiknak előadott „Sikoltások”-ban sikerült (Mahler IX. Szimfóniájának 4. tételére), ebben a legbensőbb titkokat boncolgató mozdulati elemzésben, ahol egy-egy seb felszakadása táncos sikollyá válik. Uhrik Dóra – aki most a Pécsi Balettben a kontinuumot képviseli, aki végigharcolta és ujjongta az együttes életének minden mozzanatát – valami fanyar pszichoanalitikus önelemzés súlya alatt magasfeszültségű művészetben fogja össze a koreográfus mondanivalójának lényegét. A 14 évvel ezelőtti Eck-i „Találkozások” távoli képe ötlik fel az emberben kérdőjelesebb kimenetelű megfogalmazásban, ahol az egymást-keresés vergődése és a közönnyel folytatott harc az induláshoz vezet vissza... de talán egy más induláshoz?
A műsort bevezető „Szimfonikus Balettben” (az I. Szimfónia 1. és 2. tételére) a koreográfusnak nem volt az előbbihez hasonló kifejező képességű és mélységű modellje, akiben gondolatait megformálhatta volna. Ez a balett inkább mozdulati vázlat kettősök és csoportok esztétikus mozgatása. Inkább dekoratív igényű munka, mintsem vallomás. A meleg hangú zene dallamainak térbeli áttételeit látjuk eléggé hűvös mozdulati leképezésben.
Az est utolsó balettjében, a „Körtáncában (a IV. Szimfónia 3. tétele) ismét több a fűtöttség, ami közelebb hozza a mondanivalót: az élet nagy körtáncában mindenki részt vesz, de az egyéni boldogságok és tragédiák senkit sem érdekelnek. Olykor egyesek – egyedül vagy ketten – kiválnak, de e körtánc közönyös és sodró forgatagában nincs kívülállás és nincs megállás. A sodrásban végűi mindenki egyforma lesz, egyformán sóhajt, egyformán jajdul; az élet szinte értelmetlenné válik és hosszúra nyúlik, mint ahogy Mahler lassan apadó dallamhullámaira a mozdulati uniszónók.
Az együttes tagjai közül a már említett Uhrik Dórán kívül (sajnos, Stimácz Gabriellát nem láthattuk) ki kell emelni Horváth Irén harmonikus technikájú színes játékát. Kuli Ferenc magas technikájú ugrásait és emeléseit valamint a többiek (különösen a fiúk — Koronczay László, Gallovits Attila, Váradi M. István, Körmendy László, Herda János stb.) színvonalas produkcióit, amelyekkel Tóth Sándor igényes koreográfiáit megjelenítették. A fehérbe komponált jelmezek Gombár Judit művészi ízlését dicsérik.

Dienes Gedeon // Dunántúli Napló, 1974. november 4.

„...most nincs előre elhatározott formai nyelv. Zene van és a gondolat, és egy ismeretlen belső kényszer, amely parancsot ad. Játék ez, vagy halálos küzdelem, nem tudom: nap mint nap, szinte óráról-órára változik. Nem gondolok rá, tánc születik, élek, dolgozom – lubickolok és fulladozók a világban, ami fontos nekem, mint embernek a munka és gyermeknek a mindig újabb felismerés...”

„...számomra a legnagyobb élmény az ember és annak olyan belső titkai, amik vagy szeméremből, vagy gyávaságból nőttek nyomasztó, megfogalmazhatatlan titkokká. Akinek nincs titka, és mindig képes kitárulkozni, az legalábbis gyanús...”

,,Kell a magány –
mert nélküle élni nem lehet.
De ha Vele töltöm az éjszakát,
A halállal fogok kezet."