Rómeó és Júlia (Tóth Sándor)

A XVIII. században több átdolgozása jelent meg a drámának: hol eltüntették, nem játszották a komikus részeket, hol pedig szerencsés végződést írtak hozzá. Az első magyar Rómeó és Júliát is torzított formában játszották. Később a Shakespeare-kutatások hatására egyre inkább visszatértek az eredeti anyaghoz, és így alakult ki az a feldolgozás, amely a XIX. századot jellemezte. A XX. század nagy Rómeó és Júlia élménye Zeffirelli filmje. Ez az az út, amelyet nem lehetett tovább vinni: csúcs és fokozhatatlan. A dráma más utakon megújul: Major Tamás rendezése hatalmas vitákat kavart.
A Rómeó és Júlia ihletője volt a zenének is: Berlioz Rómeó és Júlia címmel drámai nyitányt komponált, Csajkovszkij pedig azonos címmel nyitány-fantáziát. Híressé vált Prokofjev táncjátéka, és a minden hagyománynak hátat fordító West Side Story.
Tóth Sándor balettje Csajkovszkij zenéjére készült, mégpedig 3 műre. Ezek a Rómeó és Júlia nyitányfantázia, a Francesca da Rimini – fantázia, és a Vonósszerenád. A címükben különböző művek tartamukban mély rokonságot mutatnak, és könnyedén formálódtak az előadás zenei anyagává.
A Rómeó és Júlia Shakespeare dramaturgiájára épül, de tiszta balett. Újszerűségét a komplexitásra való törekvés adja. A történet filmszerűen mosódik át, egyes jelenetek kiszélesednek és mozdulat nyelvén mondják el a tartalmat, máskor pedig párhuzamosan vonul a tánc és a próza, egymás hatását erősítve. Az előadásban elhangzó shakespeare-i szövegrészek zenei funkciót hordoznak és a szövegeket a darab táncos szereplői mondják el.

Rómeó és Júlia

Az említett összetevők megfelelő színvonalú csoportosítása nagyszerű élményt nyújthat a nagyérdemű közönségnek. A tökéletlen, összehangolatlan kivitel azonban mérhetetlen bosszúság fonása lehet Az idei Pécsi Nyári Színház első bemutatója, a Rómeó és Júlia épp ez utóbbit példázza.
„A veronai szerelmesek mártíromsága” sok alkotót ihletett meg az elmúlt századok folyamán, s a feldolgozások alapját mindmáig Shakespeare drámája szolgáltatta. A téma táncszínpadi adaptálása sem újkeletű. Magyarországon Harangozó Gyula művére utalhatunk vissza, az egyetemes táncművészeiben pedig mérföldkőnek számit Leonyid Lavrovszkij koreográfiája, Prokofjev zenéjére. A szabadtéri Táncszínen most bemutatott feldolgozás: táncjáték, melyben a tánc és a próza hol egymást követve, hol egyidejűleg jelenik meg. A romantikus zene, a táncos kifejezés és a költői szöveg egy átgondoltabb koncepcióban csodálatos összhangban egyesülhetett volna. Az összetevők azonban ezúttal megmakacsolták magukat s jobbnak látták az önálló életet.
Shakespeare gyönyörű szövege erőteljes – több helyen szerencsétlen – húzásokkal hangzott el, néhány hadaró prózai szereplő jóvoltából. Bregyán Péter Rómeója hétköznapiságával, erőltetett szövegmondásával, az érzelmek tökéletes hiányával (olykor viszont alájátszásával) rányomta bélyegét az előadás egészére. Már kiegyensúlyozottabb volt Tóth Enikő Júliája, s majdnem igazi Vári Éva Dajkája. Az öreg Capulet (Faludy László) megjelenései, hisztérikus kitörései, groteszk, már-már bábszínpadi mozgásrendszere (melyet még a hatalmasra méretezett kosztüm is csak felerősített) viszont erősen a komikum felé sodorta a tragédiát.
Csajkovszkij műveiből (Rómeó és Júlia nyitányfantázia; Vonósszerenád, Francesca da Rimini) Károly Róbert állította össze a darab zenéjét. A montírozás egyetlen hibája, hogy átmenet nélkül szól; kitöltetlenül, aláfestés nélkül hagyva a rosszul kitalált színváltozásokat. A romantikus zenére Tóth Sándor készített zömében klasszikus jellegű koreográfiát. Szépen kidolgozott kettősök (címszereplők), hatásos karaktertáncok (Tybalt, Mercutio, Benvolió) és mozgalmas együttesek (báli kép) követik egymást a Graham-hatású fináléig.
A modern mozgásvilághoz szokott társulat színvonalasan állt helyt a „hagyományos” balett színrevitelében. A koreográfus Solymos Pál és Zarnóczai Gizella személyében olyan főhősöket talált, akik nemcsak technikai biztonsággal, hanem őszinte kifejezőerővel is győzték feladatukat. Kiemelkedett azonban a népes szereplőgárdából Kuli Ferenc könnyed, tragikomikus Mercutio-ja is. valamint Körmendy László Tybalt-ja. Külön meglepetéssel is szolgáltak : szerepük szövegét ugyancsak kiválóan mondták el.
Ez a táncjáték a szerelmesek halála után optimista befejezéssel zárul. Testszínű trikóba öltözött táncosok népesítik be a szint s megittasulva táncolnak, mintegy jelképezve: a szerelem nem halhat meg, újból, s mindig kivirul, s az emberiségnek még egy tragédia után is élnie kell.
Az összességében kidolgozatlan rendezés Sík Ferenc munkája. Az egyszerű, de impozáns – fémvázas, emeletes, árkád- és erkélyrendszerű – díszletet Vata Emil tervezte.

Bokor Roland // Táncművészet, 1980/9


Szerencsés csillagzat alatt

Ünnepélyes pillanat: a színház nézőtere elsötétedik, lassan felgördül a függöny, s ezzel elkezdődött az új színházi évad. Tegyük rögtön hozzá, szerencsés csillagzat alatt.
A PécsI Nemzeti Színház balett-tal kezdte, Csajkovszkij Rómeó és Júliájával, ami műfaji meghatározása szerint nyitány-fantázia, de mint nem egy zenekari műve, biztos alapot jelent a balettnek. Nálunk a harmincas évek végén Harangozó Gyula készített hozzá koreográfiát, most pedig Tóth Sándor írta át a jól ismert zenére Shakespeare drámáját.
Valóban átírta, mert Shakespeare szövege is megszólal, részben hangszalagra rögzített narrátorral, részben egy szokatlan újítással, mert ha a szükség úgy hozza, a táncosok is megszólalnak, így a tragikus szerelmi történet időnként egy ballada komor pátoszát kapja, s legföljebb az csökkenti a hatást, hogy esetenként didaktikussá válik az előadás, mintha a koreográfus-rendező, Tóth Sándor nem bíznék eléggé a néző képzeletében. Pedig a tánc világosan megfogalmazott drámát idéz, a visszatérő zenei motívumok érzékletesen utalnak a cselekményre, egyébként a Csajkovszkij-műből önmagában nem is telnék ki két felvonás.
A Pécsi Balett fiataljai nagyon szépen táncolnak, a kisebb pontatlanságokat pedig éppen fiatalságuknak kell betudni. Az előadás középpontja Zarnóczai Gizella és Solymos Pál, s a sikert is elsősorban ők jelentik.

Csányi László // Tolnai Népújság, 1981. október 27.