Csárdajelenet és Poloveci táncok – A pécsi balett kaposvári előadása

Jónéhány évtizedet késett a népszínműhöz képest a népies vagy „nemzeti” balett, és bölcsőjében még ezer szál kötötte a pántlikás, nótás népszínművekhez... A balett első része a kezdet. Hubay egyfelvonásosát később Kenessey dolgozta fel, a koreográfiát élő klasszikusunk, Harangozó Gyula készített. A balett első része a cigánytáborban játszódik, másik része a csárda udvarán. A történet önmagában is egy jó közepes népszínmű cselekménye. Zenéje telistele van (még a cigányjeleneté is) ismert népdalokkal, sőt: magyarnóták motívumaival. A nemzeti balettnek a Csárdajelenet végső soron mindvégig újszülöttje marad, az indulás ígéretével, erényeivel, és kezdetlegességével.
Az élményt a koreográfia, a szép tánc nyújtotta. A pécsi balett – mondhatjuk nyugodtan – immár európai szintű erénye az együtt-táncolás nagyszerűsége, amely kiteljesedett a kezdeti útkereső, modern törekvések után, amely most életet, hangulatot adott a Csárdajelenet sekélyes történetének is. A cigánytáncban érződött ez a művészi kollektivitás, és bár a cigánytánc csak néhány stilizált motívumban élt, a cigánydalok melankolikus lírája ihlette a táncot. A csárdaudvaron már egyfajta folklorisztikus pantomim is „táncra kelt”. A Csárdajelenet legnagyszerűbb élménye Bretus Mária szólótánca volt, szinte föléje nőtt az egész korai, népies darabnak. Érzés és mozdulat összhangja volt ez a tánc: ha hódított, ha kínálkozott, ha alázatos ha tüzes volt – rusztikusán egyszerű, cigányosan primitív, de mégis az örök nőiesség finomságát nyújtotta.
Borogyin az orosz nép muzsikáját olvasztotta klasszikus zenéjébe. A hétköznapjaiban kémiatudós, de „ünnepjeiben” nagyszerű komponista ouvre-jének egyik ékessége az Igor herceg. És aki a táncot szereti, annak az „ékesség ékessége” az opera önállósult balettje: a Poloveci táncok.
Primitív erőktől duzzadó, természetből fakadó dinamikájú, kavargó, játszadó és tomboló nomád tábor idilljét csodálhatta a közönség. Féktelenül viharzó férfitáncai, keleties egzotikumú leánytáncai és zenéje mégis csodálatosan egységes táncharmóniába olvadtak – a muzsika és a balett minden sokszínűsége és belső rapszódiája ellenére. Vagy inkább azzal együtt. Művészi rend – magas tánctechnika! A kar táncból kígyóztak fel a bravúros szólótáncok, majd ismét visszasimultak az összezáródó kartáncba, melyben a koreográfus Harangozó Gyula a zenével együtt nagyon finom érzékkel a nomád egyenlőség romantikus illúzióját keltette.
A befejező szinte félelmetesen, csaknem eksztázisban mozgó, hullámzó tánc a poloveci tábor félelmetesen monumentális erejét bizonyította, és egyben a világhírnév útját járó együttes nagy sikerét.

Troszt Tibor // Somogyi Néplap, 1970. szeptember 22.