Emlékbe zárt világ – Premier a Pécsi Balettnél

Dimitrij Sosztakovics műveire készült balettekből álló esttel gyarapodott a Pécsi Balett repertoáija. A koreográfusi munkásságáért nemzeti ünnepünk alkalmával Harangozó-díjjal kitüntetett Herczog István táncdarabjai (Dévay Katalin alkotói közreműködésével) március 10-én a Nemzeti Színház színpadán kerültek először a közönség elé. A bemutatott művek újabb színeket mutattak Herczog alkotói palettájáról, hangulatokat, érzelmeket, gondolatokat közvetítő balettjeinek megformálása a neoklasszikus táncfüzérek komponálásától a táncszínházi megjelenítéséig ívelt.
A Második zongoraversenyre készült darab, a zenei tételeket követve, öt fiatal pár és a szólisták (Három Edina és Roberts Kwamina) vidám táncaiban a gondtalan fiatalság örömét, a szerelmesek évődését, a romantikus álmodozás hangulatait villantják fel. A tükör előtt ábrándozó lány (Három Edina) és ideálja (R. Kwamina) kettősének szép koreográfiái megoldásai mellett különösen a férfikar precíz, egységes munkája keltett jó benyomást. Az est második darabja, Pas de quatre címmel, két szerelmespár kapcsolódásain keresztül próbálja bemutatni az emberi kapcsolatok törékenységét. Míg az első pár (Korfia Emilia és Neskov Aleksander) megkapó duettje lírai kifejező erejével hatott, a másik kettős (Czebe Tünde és Merlo Andrea) kapcsolatának ábrázolásában inkább drámai hangulatok érvényesültek. Az első fiú elhagyja kedvesét, a „Másikért”, de szenvedélyes egymásra találásuk nem hoz boldog beteljesülést, hiszen négyük sorsa összefügg (a balett címe is utal erre, döntéseikkel magukat és egymást is magányba taszítják. A koreográfia az együttes meghatározottságot fejezi ki, nem foglalkozik a szereplők jellemrajzával, a négy ember egymáshoz fűződő viszonyait hangsúlyozza.
Az est záródarabja Sosztakovics patetikus hangvételű, de bensőséges líraiságot is megcsillantó Ötödik szimfóniá-vá készült, táncszínházi elemeket felhasználó alkotás. A koreográfus – Kathe Kollwitz német expresszionista grafikus képeihez kapcsolódva – a háború, az erőszak ellen emeli fel szavát úgy, hogy a halált, a szorongató félelmet asszonyi nézőpontból mutatja be. Az éles „rajzolatú” grafikák által ihletett, fény és árnyék kontrasztjára és a fekete és fehér színek szimbolikus jelentéseire épített színpadi látvány, a táncosok kórusszerű, hatásos együttmozgatása, a jelenetek expresszív megfogalmazása egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a közel egyórás mű mindvégig megőrizze drámai erejét. A balett újszerű, igényes feladatot rótt az együttesre, amely Endo Veronica és Lencsés Károly vezetésével kitűnően váltotta valóra az alkotó elképzeléseit. Az első kép sírhalommá kuporodott fekete asszonyai fiaikat, férjeiket, szerelmeseiket siratják. Fekete madonnák, görög sorstragédiák aszonyai... Megjelenik előttük a gyilkos, a testet-lelket nyomorító stációk sora. Látomásaikban „corpus-férfiak” menetelnek bábuszerűen adva meg magukat a sorsnak. Olykor megpróbálnak kitömi, lázadni, nyakukon azonban akkor is ott marad a „hurok”...
A drámai hatású tánclátomás, az igazi csapattá érett együttes nagyszerű tolmácsolásában méltó módon példázta és foglalta össze Herczog Istvánnak a Pécsi Balettnél végzett társulatot és repertoárt teremtő munkáját.

Major Rita // Új Dunántúli Napló, 1195. március 25.

A kifejezetten vidám, játékos karakterű, de elgondolkodtató részekkel kevert zenemű koreográfiái megvalósításában az ifjúság gondtalansága, valamint romantikus álmodozása került kifejezésre.

Két eddig harmonikus kapcsolatban levő pár összeütközésbe kerül, amikor az egyik férfi nem tud ellenállni a másik férfi partnernőjéből sugárzó vonzerőnek. Az emberek közötti törékeny kapcsolat szétesik, minden egyes ember magára marad.

Ebben a zenében az erőteljes hangtobzódás ellenére a gyász adja meg az alaphangot. A mű Káthe Kollwitz képi világát idézi, amely a háború és az erőszak ellen szól, és elsősorban a nők szemszögéből mutatja be a szenvedést és az áldozatot