Mondhatnom, s nem hazudnék, elfogult vagyok a Pécsi Balettel szemben. Mindenki az, aki nagyjából onnan számíthatja magát pécsinek, ahonnan ők, s nagyjából a pályáját is akkoriban kezdte, amikor ők, ráadásul még többé-kevésbé jól is ismeri őkét, nemcsak a nézőtérről, hanem kicsit az öltözők tájékáról, a színfalak mögül is. A Pécsi Balett kezdeti küzdelmeit előbb a puszta létért, majd mindjárt utána a művészet új és új területeinek meghódításáért ismerjük. A dicsőséget, a csúcsokat, az átmenetinek bizonyult válságos időszakokat színtén. A jövőt nem ismerjük. A Pécsi Balett úgy jött fel a magyar kultúra egére, mint egy üstökös. De mi történik az üstökösökkel később?
Új bemutatójukat, a Balett 1976-ot vagy kétévnyi kényszerű kihagyás után néztem meg, nem is a bemutató előadáson. Hanem azután jóval, s mint „fertőzött” kultúra kedvelő, kerestem a visszhangot a lapokban. Nemigen akadt. Miért? Nem voltak ott a kritikusok? Köd lett volna az előadás napján? Nem valószínű, hogy köd volt, ellenben egy évvel ezelőtt, januárban, egy másik bemutató napján tényleg köd volt sűrű köd fedte az utakat s azt olvasom mégis utána a Dunántúli Naplóban (budapesti illetőségű kritikus tollából), hogy: „az együttes lelkes budapesti híveit azonban ez sem riasztotta el attól, hogy áthatoljanak rajta (ti. a ködön) és megnézzék. Hogyan gondolkodnak a pécsi táncosok néptáncformában”.
Csökkent volna o kíváncsiság? Érthetetlen volna, hiszen ilyen és ehhez hasonló megállapításokat idézhetnék róluk: „A Pécsi Balett nagyszerű új törekvéseivel, formanyelvével és mozgáskultúrájával jelentős helyet vívott ki magának a világ balett művészetében”. Nem kis dolog ez. Ahhoz mindenesetre elégnek kelt lennie, hogy két száz kilométer távolságot semmivé tegyen.
Az előadásra, amit megnéztem, alig lehetett jegyet kapni. Az aztán már nem okozott gondok hogy az ember keressen a rossz helye helyett egy jobbat. Lehetett válogatni az ülőhelyekben. A bérlettulajdonosok jó része nem jött el.
A szünetben valaki azt mondta: „Szegények, mennyit dolgoznak, törik magukat, hát érdemes?”
Gyorsan odébb léptem.
A Balett 1976 Tóth Sándor koreográfiáiból áll. A hagyományoknak megfelelően egy szimfonikus balett egy táncdráma és egy vidámabb, oldottabb, könnyedebb „Történet táncban elbeszélve” követi egymást.
Négy aranyruhás hozza be a színre az elmúlt századokat, ők telítik hangulattól az üres színpadot, amely fölött egyetlen kerékforma – stilizált csillár, megtépett korona vagy babérkoszorú? – függ. A négy arany-ruhás később, úgy tűnik, már fölösleges. A szint trikót táncosok népesítik be, táncformában közvetítve a muzsikát. Bach h-moll szvitje hatalmas zene, kristálykupolaként borul az egész színházra, s a kristálykupola fénytörései el-elvonják a figyelmet a táncról.
Schönberg Megdicsőült éj című zenéjére forradalmi parabola készült Uhrik Dóra – az Anya az egyik szereposztásban – érzelmekkel, érett tudással telített tánca indítja a drámát valóban magas hőfokon. A szerkezetek, az indítékok, a küzdő felek egyértelműek.
A Kulcslyukak című balett-krimi – amit táncos burleszknek is mondhatnánk – szélesen épít a táncosok humorérzékére, mozgáskultúrájára, komédiázó tehetségére. A dr. Nádor Tamás által összeállított zene rohanó tempót diktál. Szellemes, kacagtató ötlethalmaz – ilyen is lehet egyszer, bár bevallom nekem jobban tetszettek Tóth Sándornak azok a balett-szatírái (?), amelyekben több volt a valódi tánc.
Az együttes „régi” tagjai mellett a második, harmadik, sőt, már sokadik generáció is ott van a színpadon, sok a jó táncos. Húsz-harminc nevet kellene felsorolni. Mégis, talán igazságtalanul, de hadd emeljük ki a következőket: Bretus Máriát, Solymos Pált. Stimácz Gabriellát Paronai Magdolnát és Kuli Ferencet.
A Pécsi Balett továbbra is járja az országot új bemutatókat tort. A balett igazgatója, Tóth Sándor nemrégiben azt mondta egy nyilatkozatéban: „amit kaptunk, kinőttük”.
A Pécsi Balett él, dolgozik. A közönség, amely az előadásait látja, ma is tapsol. A balett tartja a szintjét, mondják sokan. Hát akkor?
Lehet, hogy a „kinőtt” lehetőségek szorítása érződik bizonytalanul a színpadon is? Vagy az üstökös-sors törvényei? Mert egy üstököstől elvárják, hogy fénye vakítsa a szemet s ne olvadjon be a többi csillag közé?

Hallama Erzsébet // Dunántúli Napló, 1976. április 4.