„Vendégalkotók" sorozatunkban ezúttal Pavel Smok, Csehszlovákia egyik legjobb koreográfusa, a Prágai Kamara Balett együttesének vezetője mutatkozik be. Smok több évtizedes munkája összekapcsolódott a modern balett törekvéseivel, pályáját a folytonos kísérletezés. a hagyományos, konvencionális balett formanyelvének megújítása jellemzi. Együttesével gyakran vendégszerepel külföldön, koreográfusként pedig hazája és Európa számtalan színházában dolgozott.
Smok közelítése a baletthez teljesen egyéni, stílusa könnyen felismerhető. Művészete korunk problémáit fejezi ki. A modern ember érzelmi és intellektuális világát értelmezi.

Tánc, szerelem, komédia

Az 1979-es Interbalett találkozón a prágai Rokokó Színház társulata Pavel Šmok cseh koreográfus két művét mutatta be, a fesztivál legemlékezetesebb darabjait. Šmok neve még talán nem cseng elég ismerősen a szélesebb közönség körében, noha a kortárs táncművészet kiemelkedő alkotói közé tartozik. Már három éve felmerült az igény, hogy milyen jó lenne műveit hazai repertoárunkban is viszontlátni. Most ezt az igényt valósította meg a Pécsi Balett, amikor Šmok három művéből egész estét betöltő összeállítást készített, Tánc, szeretem, komédia címmel.
A budapesti bemutatóra április 19-én került sor a Budai Vigadóban, nem sokkal a korábban lezárult második Kortárs Balettművészeti Találkozó után, mely felidézte a három évvel korábbi előzményeket is, alapot adva az összehasonlításra. Jó volt újra látni Šmok műveit.
Mint a találó cím is előlegezi, a műsor három különböző stílusú darabból tevődik össze. Az első, a már korábban is látott Amerikai kvartett A. Dvorak F-dúr vonósnégyesére készült. A mű a szó igazi, legnemesebb értelmében vett tánc. Elsősorban a zene ihlette, cselekmény nélküli darab, amely ugyanakkor emberi magatartásokat, kapcsolatokat, jellemeket is bemutat, csak a jellemzés olyan finoman szövődik a műbe, hogy nem válik túlbonyolítottá, nem emelkedik a forma fölé, mindvégig maga a tiszta tánc uralkodik.
A négy tétel egymáshoz kapcsolódása, vonalvezetése a zenével tökéletes összhangban, egyenesen ível felfelé. A szerkesztés világos, áttekinthető, szinte matematikailag szabályos. Az első tétel a négy zöld trikós táncos két férfi és két nő együttes bemutatkozása.
A második a férfiak-szólóira, kettőseire épül. Itt már megbomlik az első tétel nyugodtabb. helyenként ünnepélyesnek tűnő hangvétele; egyszerűbbnek látszó formái egyre bonyolultabbá válnak. A mozdulatokat férfias erőteljesség jellemzi. Mindez tovább fokozódik a harmadik tételben, a nők táncában, apró ugrásaiban. a gyermekjátékokra is emlékeztető vidám, játékos figurákban. A negyedik tételbe a férfiak is bekapcsolódnak, amely így kódaszerű, szilaj, jókedvű közős körtánccal végződik. Visszatérnek az első tétel motívumai, amelyekre a későbbiek szintén ráépülnek, vagyis a zenei hangulat fokozódásával egyre bonyolultabb formák alakulnak ki. Végül a táncosok újra a mértani alakzatot idéző nyitóképbe rendeződnek, amely így szabályos, szilárd keretbe foglalja az egész művet.
Šmok munkájában példás zenei és formai egység párosul kristálytiszta szerkesztéssel. Nincsenek felesleges sallangok, mindennek szerepe van. Ugyanakkor a racionális szerkesztéssel járó esetleges merevséget messze száműzi az üde, naiv fiatalosság, az élet és a tánc öröme, amely átlengi a művet. Bámulatos az a találékonyság, amellyel az egyszerűnek tűnő mozdulatokból kimeríthetetlenül változatos plasztikai megoldások születnek. Šmok nem kötelezi el magát teljesen egyértelműen sem a klasszikus hagyományok, sem a modern tánc mellett. Minden egészségesen természetesnek tűnik, és ehhez kapcsolódik az egyes tételek közti szünetek kitöltésének megoldása is; a táncosok pillanatnyi lazítása, előkészülése a következő tételre.
A darab egységes követelményt ró a négy táncosra (Éliás Zsuzsa, Tamás Gyöngyi, Kuli Ferenc, Bauer József), akik egyformán jól, a hangulatnak és a technikai kivánalmaknak megfelelően, hatásosan oldották meg feladatukat.
Janacek I. Hegedűversenyére készült a középső rész kompozíciója. A Kreutzer szonáta egészen másfajta stílust képvisel: a művészetben sokszor, sokféleképpen megfogalmazott szerelmi háromszög motívumát dolgozza fel. A téma nem egészen általánosítva, elvontan jelenik meg, hanem egy bizonyos környezethez kapcsolva. Ez az élettér meghatározza a szereplők jellemét és magát a feldolgozás módját is. A környezet a rusztikusnak jelzett kosztümökből következtetve paraszti miliő, erre utalnak a heves, vad indulatok, s az érzelmek markáns hangsúlyozása. A hangsúly elsősorban nem a történésekre helyeződik, hanem inkább a két férfi és a közöttük vívódó nő belső világának kivetítésére. A három alakból talán a nő belső jellemzése a legkidolgozottabb.
Az első rész egy férfi és egy nő életét, mindennapjait mutatja be. Küzdelem, gondok, szeretet, gyűlölet, szenvedés - szinte minden motívum felvillan. Életükbe betör egy fiatal, szenvedélyes idegen, aki rádöbbenti az asszonyt élete egysíkúságára, alávetett helyzetére. Új színeket, új érzéseket tár fel előtte. A nő hiába küzd önmaga ellen, végül is az idegen hatalmába kerül. Itt kezdődik a három ember, a három különböző jellem harca, küzdelme egymásért és önmagáért is. Végül mindhárman beletörődnek sorsukba.
A hagyományos mozgáskincs elemei mellett megjelenő szaggatott pózok, szokatlan emelések, újszerű formák kontrasztja jól érzékelteti a szélesen áradó indulatokat, érzelmi összeütközéseket. Helyenként az ábrázolás egészen realista, különösen a férj dühkitöréseinek gesztusaiban.
A komoly színészi teljesítményt, drámai kifejezőerőt igénylő szerepekben mindhárom táncos alakítása dicséretre méltó. Zarnóczai Gizella bonyolult, sokszínű, a beletörődő engedelmességtől a lázadásig, kitörni akarásig fejlődő asszonyt formál. Lovas Pál Idegenje szenvedélyes, fölényes; eleinte nem veszi komolyan a helyzetet, játéknak tekinti hódítását, de a dráma heve őt is magával ragadja. Hajzer Gábor a férj szerepében hatalmas erővel (mely olykor már túlzottnak is tűnik) formál markáns, agresszív, zsarnoki figurát. A harcban kapott sebek azonban vadságát inkább elkeseredettséggé alakítják.
A témához képest tulajdonképpen rendkívül sűrített, tömör ez a rövid terjedelmű mű. Következésként a tartalom kicsit összekuszálódik. ennek ellenére érdekes formai megoldásokkal teli művet láthattunk, összetett, hiteles drámai jellemrajzokkal és magas színvonalú tolmácsolásban.
Az est záródarabját ugyancsak élénk várakozás előzte meg. Akik ismerték Šmok remek humorérzékét, kitűnő karikírozó képességét, sejtették, hogy a Suppé nyitányokra készült komédia, a Beugrás igazi csemege lesz a közönségnek. A kitűnő jellem- és helyzetkomikumra épülő mű egy balett-társulat életét, munkáját mutatta be, megcélozva az apró viselkedési és szakmai manírokat. (Érdemes fölfigyelni. hogy az utóbbi években ebben a műfajban milyen sok új mű született és jutott el hozzánk más országokból is. Lehet, hogy az alkotók ebben látják a klasszikus balett továbbfejlesztésének egyik útját a kortárs művészet igényei szerint? Természetesen minden ilyen darab más és más, mindegyik egyéni, de mégis összefűzi őket a közös elem, a humor és a tradicionális technikai elemek ötletes, szellemes átfogalmazása.) Šmok a téma köré leheletnyi történetet is kerekít, amely egy társulatba csöppent újonc viszontagságait mutatja be.
A komédia elején a szobalány (Tamás Gyöngyi) takarítja a balett-termet, és egy ottfelejtett spicc-cipőben ügyetlenkedő táncot jár, nagyokat puffanva. Eközben megérkezik a balettmester (Gallovits Attila), épp egy új balett tanulmányozásával foglalatoskodik. A szobalány természetesen titokban csodálja és megpróbál kedveskedni neki. Kettősük csupa vidámság, bővérű komédiázás. Ezután a társulat szólótáncos párja (Zarnóczai Gizella és Lovas Pál) lép színre, és megkezdődik a próba. A klasszikus balettek jellegzetes, technikai virtuozitással telitett nagy kettősét gyakorolják, csak közben betoppan egy kezdő (Kuli Ferenc). Esetlen próbálkozásait, teljes dilettantizmusát gúnyos ellenségeskedéssel fogadják, a balerina érdeklődését azonban felkelti a jövevény. Kettősük minden pillanata remekbe formált; a visszájára fordított megoldásokkal a konvencionális pas de deux-k kiváló szatírája rajzolódik ki, visszarímelve a próba kettősére. Nagyon ötletes epizód, szinte a darab csúcspontja. A továbbiakban sértődések és kibékülések viharai bonyolítják a cselekményt, míg végül minden jóra lordul és a Kezdő is bekerül a társulatba.
A nevettetés tárházát minden figura kiaknázza. A tánc és pantomim keverékét némafilmekre emlékeztető apró gag-ek fűszerezik. A „pipiskedó”, finomkodó balettmester, a tenyeres-talpas szobalány (ősidők óta a komédiák elmaradhatatlan figurája), a fellengzős, öntelt „danseur noble”, a sértődékeny, beképzelt balerina és a kissé együgyű, esetlen jövevény mind-mind kitűnő kis portrék, a szatíra biztos ecsetvonásaival festve. A pécsiek teljes odaadással játszottak, komédiáztak, mindannyian remekül. Az egész balett pergő, vidám, szinte minden percben történik valami nevetésre ingerlő. Ugyanakkor technikai szempontból is igényes: leleményes, sokszor nehéz megoldásokat is láthatunk. Végül a vidám csetlés-botlásokkal maga a tapsrend is a mű részévé válik. Az egész est hangulatát szokatlan színpadtechnikai megoldásként egészítette ki a függöny helyett használt, s ide-oda cipelt hatalmas kosár, melybe virágot, kolbászkoszorút és cseh nemzeti színű szalagot fontak.
Kellemes hangulatú, igényes estet láthattunk. Mindenki jól járt: a nézők szélesebb rétegei is megismerhették a valóban kitűnő cseh koreográfust, egyszerre több oldaláról is. a pécsi táncosok számára pedig újabb lehetőség nyílt tehetségük, képességük kipróbálására.

Major Rita // Táncművészet, 1982/7

Ezt a zeneművet Dvorák amerikai szabadsága idején komponálta, igen jókedvű, optimista lelkiállapotban. Szerencsés egybeesése a dolgoknak, hogy táncegyüttesemmel mi is szabadságunk alatt kezdtünk el erre a zenére balettet alkotni. A balettnak nincs „sztorija": a táncosok a zene hallgatása közben érzett emóciókat keltik életre a színpadon.

Janaček művészetében igen gyakori téma a nő sorsa. Ehhez a zeneművéhez Tolsztoj kisregényéből merítette az ötletet. A balett nem követi pontosan sem Anna Karenina történetét, sem a Kreutzer-szonátáét, hanem egyszerűen csak egy szerelmi háromszögről szól — a tánc eszközeivel.

Minden színházi ember számára ismerős az a szituáció, amikor a próbák során valaki megsérül és a szerepébe másnak kell beugrania. Ez alkalommal egy ilyen váratlan helyzet bemutatásával szeretnénk mindazt elmondani a közönségnek, ami egy balettegyüttes életében, munkájában előfordulhat; s egyben ki is nevetjük saját fonákságainkat.