Gyémánttá válsz vagy sem? – Pécsi Balett: Diamonds

Footsteps, azaz lábnyomok. Minden művész életében felmerül a kérdés, mi marad utána az életben, milyen lábnyomot hagyott a pályán. Hogyan fog emlékezni rá az utókor, alkotott-e maradandót? Ez a gondolatiság sűrűsödik bele a lábnyomok-motívumba. A lábak szimfóniájaként is tekinthetjük a montázs-zenére színpadra állított négytételes expresszív víziót, ahol úszni kell a hangulatok áradatával, hogy beszippantson a különleges miliő. A meztelen talpak önálló entitásként létező világában a hátukon fekvő táncosok lábai mint a periszkópok kutatják a jövőt. Játékos és dinamikus kukucskálásuk az ifjúi lendület kreatív felfedezői attitűdjét hivatott láttatni. A második, lassabb tétel a korlátokkal történő szembetalálkozásokra emlékeztet. Egy lírai képben Karin Iwata szólója a fiúk gyűrűjében a látásában korlátozott babalány kiszolgáltatott sodródását képezi le. Fájdalmasan érzelmes, nagy gesztusokkal hat, és olyan látványos technikai bravúrral él, mint például az állóspárga tengelyes forgatása. A váltakozó dinamikájú etapok folyamatosan fenntartják a figyelmet, és izgalmasan közelítenek az utolsó pillanathoz, amelynek emblematikus képe, hogy az utolsó fényes ösvényen mindenkinek egyedül kell végigmennie. Ezt a tényt teszi tragikussá a lábnyomtalanság. Bár megvolt a lábáztatás a lavórban, ám az üres. És a fénysávban nem látszanak a lábnyomok. Az emberi élet jelentéktelenségének elszomorító konklúziója zárja Földi Béla koreográfiáját.
Leo Mujić Diamondja József Attila Gyémánt című versével kezdődik: „Gyémánthegyen állunk, / De zsebünkben kavicsok vannak. / Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk, / Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink…” Szenvedélyes női produkciónak indul, amelyben a lélek síkjai és emlékei váltakoznak. Ehhez a motívumrendszerhez próbál kapcsolódni a gyémánt – az embereket vonzza eme ősi, ritka drágakő, amit a természet hív életre sok év alatt. Csábító és hívogató, rejtett és burjánzó, éles fegyver és börtön úgy, mint a női szenvedély. Az elmélet szerint.
A látottak azonban ambivalenciát és agressziót sugallnak. A természet mélyén rejtőzködő leendő gyémánt víziója ez, mert sem fény, sem csillogás nincs. Csak Gaia (Nagy Írisz), a földanya, aki próbál teremteni, de csak feszültséget tud generálni. Durva, ízületszaggató, a fizika törvényeinek ellentmondó hátrafelé ugrások, rúgások tarkítják a mozgásanyagot. Gyors és vibráló, Fenyő Péter jelmezei is a természetközeliség érzetét erősítik, a lilás-piros bugyirésszel pedig a primer szexust hívja be a képi világba. Férfi és nő között állandó a viszály, és testük élvezeti cikké, használati tárggyá degradálódik a másik számára. Nincs meg az egyediség különlegessége, folyton új impulzust váró nyughatatlan lüktetés sodorja tovább a mozgást – Rachmanyinov zenéjére. Küzdelmes harc a csillogó, éles szépség helyett. A nem-gyémánttá válás művészi aktusához tizenhárom professzionális táncos maximális technikai tudása és alázata asszisztál. És bár hallgatnánk József Attila szavait, Ady Endre: Héjanász az avaron című versének illusztrációjává válik a koreográfia.
Természetesen az előadás ajánlójában felvetett gyémánt és annak táncos motivikus párhuzama nem vitatható. Hiszen a rengeteg gyakorlás és az előadások oly mértékű hitet, elszánt kitartást és tűpontos keménységet követelnek meg, amilyen a gyémánt. A színpadon pedig fényfürdőben ragyog a test, és létezése ajándékká válik. Kemény és csillogó ékkő a táncművészet, most mégis mélységben rekedt misztikum maradt.

Sárosi Emőke // tanckritika.hu 

Földi Béla szemet gyönyörködtető és lelket érintő koreográfiájában az alkotóerő és tánctechnikai tudás időtlen fensége jelenik meg.

Földi Béla gondolatai a Footsteps-ről: "Egy bizonyos korban az ember már elgondolkodik azon, hogy mi marad utána az életben, egy család, néhány jó poén, egy épület, egy tánc, kinek mi adatik meg. Egy kicsit erről szól, erről a hangulatról, hogy mit hagyunk itt, hogy eltűnik-e az a lábnyom, és arról is, hogy az utolsó ösvényen mindenkinek egyedül kell végigmenni."

„Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.”
József Attila: Gyémánt (részlet)

Mi mással vethető össze a táncos, ha nem a gyémánttal? A gyakorlás és az előadás oly elszántságot és kitartást kíván, mely csak a gyémánt páratlan keménységéhez hasonlítható. Évszázadok során kialakult mozdulatok alakítják a nyers követ briliánssá, a táncos testét pedig tökéletessé. Ha pedig felgördül a függöny, a táncos fényben fürödve ragyogja be a színpadot, mozgása ajándék a szemnek és a szívnek.
A tánc csillogó ékkő a művészetek között – a Pécsi Balett Földi Béla és Leo Mujić egy-egy briliáns darabját nyújtja át közönségének, melyek az alkotóerő és tánctechnikai tudás időtlen fenségét hirdetik.

Leo Mujić a Diamond-ról: 
"A Diamond-ban a női lélek síkjai, emlékei váltakoznak, (...) a címmel adtatok egy keretet, ami nagyon megfogott… Az emberiséget régóta vonzza a gyémánt, hiszen egy ősi, ritka drágakő, amit a természet kelt életre. A gyémánt erős fegyver, férfiakat is rabul tud ejteni. Képviseli a kincsben rejlő egyediséget, a gazdagságot, az előadásban pedig a nő értékrendjét és kapcsolatrendszerét a férfihez."