Coppelia

Coppélia-bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban – Egy népszerű balett

Ágas-bogas fák, oroszlános kút, ódon kapu, középen tornyos házacska, szobrokkal díszített lépcsőfeljáró. „Mesésen fantasztikus” díszlet, franciás könnyedségű muzsika, üde, vidám fiatalok színesen kavargó tánca... mintha nem is a Pécsi Balett premierjén lennénk. Pedig szó sincs tévedésről! Herczog István a modem Pink Floyd-est után ezúttal klasszikus balettművel, a Coppéliával örvendeztette meg a közönséget és szemmel láthatóan a társulatot is.
A több mint száz éve folyamatosan repertoáron szereplő balett számos feldolgozást ért meg, a „zománcszemű lány” meséjéhez sokan sokféle gondolatot fűztek, sőt olyan alkotók is akadtak, akik egészen új történetet kerekítettek belőle.
Herczog nem tért el lényegesen a nálunk is ismert Coppélia-változattól. Megtartotta az alapmesét, Swanilda és Franz szerelmének és házasságkötésének motívumát valamint a bogaras ezermester Coppélius és titokzatos Coppélia babája körül zajló történéseket. Ehhez mintegy keretként, huszárok toborzóját toldotta hozzá és Coppélius alakjának átfogalmazásával igyekezett mélyebb hangsúlyokat adni művének.
A toborzás végül is beépül a cselekménybe: a huszárok érkezésére seregük össze a városka népe, a fiúk – ki kénytelen-kelletlen, ki örömmel – újoncnak állnának, ha Coppélius nem tépné szét a toborzó parancsot, visszaadva ezzel a lányoknak – köztük Swanildának is – párjukat. Az öreg ezermester alakja már ezzel a tettel is új színeket kapott, valódi énje azonban – Herczog olvasata szerint – a balett közjátékában domborodik ki. Itt a habókos öregből az alkotásért élő, a művét teremtményként szerető alkotó ember tör elő, akinek az elrontott baba feletti bánatában, majd a saját tetterejébe vetett, újra fellobbanó hitében a Pygmalion-motívum is megcsillan.
Valójában mégsem a balett cselekménye, hanem a szépen és igényesen megoldott táncok, valamint a kitűnő előadói teljesítmények ragadnak magukkal. Szemet gyönyörködtetőek a mozgalmas, változatos térkezelésű csoporttáncok és a muzikális, „technikás” kettősök és szólók. Herczog a klasszikus lépésanyagot olykor különleges megoldásokkal, szokatlanul kombinálva használja fel, mellette a huszárok táncába és a mazurkába stilizált karakter-táncelemeket vegyít. Coppélius alakjához pedig – talán Harangozó Gyula előtt is tisztelegve – humoros, pantomimes gesztustárat kapcsol. A balett első szereposztása legnagyobbrészt az együttes ifjú erőinek adott megmutatkozási lehetőséget. Swanilda alakja tökéletes megformálóra lelt a fiatal, törékeny Sipson Karenben, aki virtuóz technikával és megejtően hamvas bájjal táncolt. Partnere, az ugyancsak kellemes megjelenésű Sergeant Anthony szép vonalakkal, de egyelőre még kissé kiforratlanul jelenítette meg Franzot. A huszártiszt karakteres Figurája jól illik Lencsés Károly táncos és előadói adottságaihoz, így szerep és művész találkozásából hatásos színpadi pillanatok születtek. Coppélia harmadik képbeli babatáncában a temperamentumos, biztos spicctechnikájú Korfia Emília hívta fel magára a figyelmet. Coppélius megformálásával Solymos Pál ismét pályájának egyik csúcspontjához érkezett. Azon kevesek közé tartozik, akiknek művészi skáláján a danseur noble-tól a drámai hősön át a karaktertáncosig mindenféle szín megtalálható és ennek most újból tanúbizonyságát adta. Esetlenül totyogó, fellegekben járva bukdácsoló, poros könyvét bújó, mókás öregura éppen olyan hiteles, mint a bábújáért élő-haló, újjáéledő teremtő erejétől szárnyakat kapó alkotó figurája. Humora pedig, amelynek felvillantására ritkán adódik alkalma, külön élményt nyújtott.
Kellemes összhatást keltett a lelkes fiatal táncosokkal felfrissített balettkar is, amely valóban igényes táncfeladatot kapott a lendületes mazurkában és a gazdag koreográfiájú keringőkben.
A május 7-i premieren egy új Pécsi Balett lépett a közönség elé és ez a megújult együttes azt mindenképpen bizonyította, hogy táncolni tud és akar.