Mai Murdmaa Pécsett

A színekben és ötletekben amúgyis változatos pécsi táncélet – Albert Alonso művei után – most ismét külföldi művész alkotásaival gazdagodott: a tallinni Estonia Opera és Balett Színház vezető koreográfusa Mai Murdmaa (aki 1971-ben társulatával Budapesten már bemutatkozott) öt új balettel ajándékozta meg a repertoárt. A művésznő táncos pályájának 20-ik évében találkozott a Pécsi Balett 15 éves együttesével –, tehát egy koreográfiailag beérett stílusú művész egy saját hagyományú, de befogadásra mindig kész és mindig megifjodó együttessel.
A szovjet balettmesternő kisebb lélegzetű művei – Bach II. Brandenburgi versenye 2. tételére alkotott klasszikus vonalvezetésű balettje, Antonio Tolar Baletto c. zenéjére felvázolt könnyed táncjátéka és Vivaldi Négy évszakának barokkos veretű kettősei – csak a szakmai bemutatóig jutottak el a múlt évad végén. Most, az október 15-i premieren a műsornak ez az egész első része a főszereplő megbetegedése miatt elmaradt, ami annál is sajnálatosabb, mert ezeknek lett volna feladatuk elindítani a balettest címében ígért folyamatot. Helyettük a műsort Tóth Sándor Mahler zenéjére készített Körtánca nyitotta, amely a maga nemében kitűnő alkotás (a kassai bemutató után a pozsonyi repertoárnak is részéve vált), de nyelvezetével nem tudhatta ,,A forma átváltozásai”-nak első állomását, kiinduló pontját képviselni, mert mozdulatstílusában ennél közelebb van a mához.
Murdmaa így Ravel Daphnis és Choéjával indított. A főszereplők és a nimfák zöld gallyakkal dekorált jelmezei, a faun méregzöld nadrágja, a háttér stilizált növénydíszei bukolikus környezetet idéztek az enyhén akrobatizáló klasszikus mozdulatsorok könnyed játékossága köré. Szinte üdülésszámba ment a zenetiszteletnek az a foka. amelyet egyébként egyes modern irányzatok olykor szolgai utánzásnak neveznek. Itt azonban a zene időritmusának térbeli leképezése, a hangok és a mozdulatok együttes lüktetése a jakobszoni iskola kedves korai stílusában adta meg azt a művészi líraiságot, amit ez az ógörög „love story" nem nélkülözhet.
A befejező műben, Prokofjev Tékozló fiújában Mai Murdmaa az egyén, a család és a társadalom között kialakuló drámai feszültségeket kívánta táncban elbeszélni (tartalmilag a műsor összeállítása folytan – bizonyos fokig rímelve Tóth Sándor Körtáncára), amit epikai szinten sikerült is megoldania. Ehhez nagyban hozzá járult az a mozdulatnyelv, amely mögött – minden akrobatikus újítás és módosítás mellett – a leningrádi klasszika tisztasága derengett fel a maga hűvös nyugodtságában. A statikusan egységes (lila) család szellemes ellenpontja volt a (szivárvány minden színében rikító) dinamikus társadalomnak, akárcsak a bűn aranyhálós trikója a tékozló fiú fekete-kötelű ingének. Egészen nyilvánvaló, hogy az előadás sikeréhez jelentős mértékben hozzájárultak Gombár Judit jelmezei amelyeknek testközelsége mind mélyebb tánctiszteletről tanúskodik.
Az együttes tagjai közül megemlítendő Lovas Pál és Tamás Gyöngyi, akik a Daphnis és Cloéban meg tudták teremteni táncukkal az érzéki tisztaság légkörét. Bretus Mária a Bűn szerepében és Solymos Pál, mint tékozló fiú emlékezetes alakítást nyújtottak.

Dienes Gedeon // Dunántúli Napló, 1976. október 14.

A hangokból megszületnek a gondolatok és fejlődnek egymás mellett architektonikusan, kompozícióvá válva. A formák sokrétűsége és kifinomultsága a nyugalom egységes barokk pompájává olvadnak egybe.

Logos regénye szerint, a dekadens Róma megszülte az érzéki tisztaság szimbólumát.
Daphnis és Cloe nem ismerik a játékot a szerelemben, de ősi ösztönösségük erejétől átélik az érzéki szerelem mélységeit. Találkozásukból újra felfedezzük a testiség költészetét és oly kapcsolat születik, melynek tisztasága átível a századok felett.

Az ember kötődése beleszületett környezetéhez a taszítás és vonzódás küzdelmében fejeződik ki, és megfogalmazza az ember egyik alap-életérzését: az elvágyódást, az egyéni cselekvés szabadságát, mely bukásokat és zsákutcákat hordoz magában. Az elmenekülés azonban nem old fel a felelősség alól. Az emberi teljességhez csak akkor juthat el az ember, ha vállalja önmagát, és azokat a kapcsolatokat, melyek létezésének és emberi lényének meghatározói.