Balett fiataloknak

Ismét átütő közönségsikert aratott a Pécsi Balett műsora. A három epizódból álló új, kétrészes est eredeti bemutatója Dortmundban volt, a pécsi betanítás ennek adaptációja.
A színházi plakát még neves vendégművészeket ígért, ám az élet úgy hozta, hogy a premieren a pécsi társulat bizonyított, erősítések nélkül. Az történt ugyanis, hogy Szakály Györgyöt időközben kinevezték az Állami Operaház balettigazgatójává, s hirtelen megsokasodott teendői nem tették lehetővé a pécsi vendégszereplést. Vele együtt elmaradt Wolf Katalin közreműködése is. A balettkedvelők várták őket, hisz Szakály a Rómeó és Júlia Lőrinc barátjaként, Wolf a Bolero főszereplőjeként ugyancsak belopta magát a pécsi közönség szívébe.
Talán nem baj, hogy így történt. A megifjodott pécsi együttest így önmagában mérheti a közönség.
Philip Glass zenéjére készítette a svájci születésű Pierre Wyss az est első koreográfiáját Behind The Wall (A fal mögött) címmel. Igen rafinált filmzenét hallunk, s három táncos kamarabalettjét látjuk. A címbeli „fal” arra utal, hogy nem ismerhetjük meg soha teljességgel a másik embert, s hogy magunk is rejtőzködünk, amíg a másikat vizsgáljuk, legföljebb magunkról tudhatunk meg többet.
Nem tudom, milyen lett volna a szám a vendégsztárok előadásában? Lehet, hogy filozofikusabb „olvasatot” sugallt volna? Én azt éreztem, azt láttam, hogy van egy alapjában harmonikus párkapcsolat, ami azonban elég nyitott ahhoz, hogy harmadikkal is bővüljön, de végül is ez nem tud trióvá válni. Nem véletlen, hogy Sipson Karen alakítását éreztem érettebbnek, hisz Visekruna Ljiljana és Lencsés Károly érezhetően később kezdték meg a betanulást. Táncuk így is korrekt volt, precíz, kidolgozott, ám az a plusz mégis hiányzott, amitől a háromszemélyes táncokat igazán nézni érdemes.
Az élet állomásai című balettról azt hittem, hogy már ismerem, hisz e koreográfiával mutatkozott be Herczog István még mint vendég Pécsett. Ám most nem ugyanazt láttam. Hiába tudom, hogy még a szereplők is azonosak. E műsorszámban mérhető, mennyit érett az együttes az utóbbi két évben. S a két szólista? Az ő teljesítményükre nehezen találok szavakat. Mindenesetre nem múlt el nyomtalanul, hogy Kovács Zsuzsa és Lovas Pál olyan emlékezetesen táncolták együtt a Rómeó és Júlia két címszerepét. Lenyűgözően bensőséges a színpadon a kapcsolat a két táncos között. Egymás auráját erősítik. Bizonyára Lovas old meg nehezebb feladatot, de én nem tudtam betelni Kovács Zsuzsa látványával. Azzal, hogy e pici, szinte antitáncos alkat hogy sugározza a dinamika és a harmónia ötvözetét! Úgy táncol, hogy érzelmeivel közben beteríti a színpadot. Rá emlékezve az ember szinte elfelejti, hogy a női négyes – Czebe Tünde, Győri Helga, Seprényi Tímea és Tiringer Magdolna együtt-mozdulásai a bemutatón néha hajszálnyit pontatlannak tűntek.
A harmadik rész, a Reflexiók a Pink Floyd együttes zenéiből Pink Floyd & Co összeállított montázsra készült, szintén Herczog István koreográfiája. A leglátványosabb diszkó, amit valaha is láttam. Bizonyára a nézők olyan rétegét is meg fogja hódítani, akiknek eddig eszükbe sem jutott, hogy balettelőadást néznek.
A táncok revüszerűen látványosak, parádés a világítás. Nem csak összetételében lett nemzetközi az együttes, a színvonal is az, amit itt produkál.
Be kell vallanom azonban, hogy ha jómagam valami félreértés során elvetődöm egy diszkóba, fél óránál tovább nem bírom ki. Nekem a Reflexiók is hosszúnak tűnt picit. Üdítően hatott, amikor a kartáncosok után végre kettősöket, láthattam. Különösen tetszett Sipson Karen és Tesanovic Branislav pas de deux-je, de igazságtalan lennék, ha nem dicsérném Visekura Ljiljana és Neskov Alexander valamint Nűbl Tamara és Lencsés Károly rövidebb kettősét. Mert elismerem ugyan a látványos kartáncok szuggesztivitását, de konzervatív lelkem azt várja a balettől, hogy abban két ember között (vagy több között), de időnként létrejöjjön valami, valami olyan, amit nem tudunk szavakba foglalni.

Bükkösdi László // Dunántúli Napló, 1992. november 28.

A Behind the Wall absztrakt formájú balett. Olyan három ember között jelentkező feszültségeket mutat be, aki egymáshoz közelebb szeretnének kerülni. Először az előírt társadalmi mintát követik. Mindegyik a saját „fala” mögött van, csupán homlokzatát mutatja. De aztán mindannyian megpróbálják, hogy belássanak a másik „homlokzata”mögé, hogy lássák, ki is rejtőzik emögött. Mindegyik  megkísérli, hogy megtudja az igazságot a másikról, közben azonban bátorságot nyer ahhoz, hogy lefedezze az önmagára vonatkozó igazságokat

Az élet állomásai szimbolikus tartalmú absztrakt balett. Az emberi egyedfejlődés különböző fokozatait mutatja be, kezdve a fogantatástól a születésen át az öntudatra ébredésig. amely egyben saját testünk felfedezéséhez is elvezet. Ezt követik az „Én” és a külvilág kapcsolatának különböző fokozatai, amelyben az odaadó önkinyilatkoztatás és az elkeseredett rezignáció váltakozik az ideál és a valóság szakadéka felett A végső stádiumban pedig az ember önmagához tér meg.

Reflexiók című balettjéhez Herczog István az angol Pink Floyd együttes repertoárját használta fel, többek között a Nice Pair (1967), a More (1969), a Meddle (1971), az Obscured by Clouds (1972), valamint a Wish You Were Here (1975) nagylemezek anyagát. Ezek felhasználásával egy olyan kollázs keletkezett, mely lehetőséget biztosi a szóló- és kartáncok erőteles felépítésére egyaránt, valamint fokozott feszültséget teremt a lírai, a visszafogott és dinamikus részek ellentéte között.

A zenei összeállítás a mozgás expresszivitása számára széles tehetőséget nyújt, mert egyaránt épít a melodikus hangzásokra és az akusztikus effektusokra (madárcsicsergés, szívverés, repülőgépzaj) is. A koreográfia azt jeleníti meg, amit a zene sugall: olyan emberi érzéseket mint a félelem és a fenyegetettség érzése, az egzisztenciaféltést, de olyan hangulatokat is, mint a remény és a bizalom.