Vastaps a Pécsi Balettnak – Bach-Schönberg-Ellington est

Sok-e vagy kevés a szombathelyi közönségnek évente egy balettelőadás ? Az MMIK-beli nézőtér foghíjai mintha az előbbire, a siker viszont határozottan az utóbbira utal. Az azonban kétségtelen, hogy az elmúlt évek egyik legjobb színházi produkcióját láthatták az érdeklődők szombaton este. A Pécsi Balett Tóth Sándor koreográfiájára három részből álló estet mutatott be, mely az együttes negyed-százados jubileumára készült. A cím, BSE, három zeneszerző kezdőbetűjét rejti. Az első darab Bach közismert h-moll szvitjének zenéjére készült, a második Schönberg zenéje, a Megdicsőült éj, mely Dehmel expresszionista versének címét viselte. S hogy a változatosság teljes legyen, a harmadik rész Duke Ellington muzsikájára íródott.
A h-moll szvit kitűnő alkalmat ad az együttesnek, hogy a legkülönbözőbb képeket, mozgásvariációkat, motívumokat felhasználja és bemutassa. Táncfüzérek sorozatát látjuk, melyeknek kifejezd ereje még akkor is hatásos, ha értelemszerűen, a kompozícióból hiányzik a tulajdonképpeni cselekmény. A semleges színű trikók a színpad kínálta háttér előtt is jól érvényesülnek, szigorúan a mozgásra irányítva a figyelmet.
A balettest csúcsa mindenképpen a Megdicsőült éj. Mondandója könnyen felfejthető. A hatalom, az erőszak, végső soron a Fekete trikós alak által szimbolizált halál és az ember örök harcát jelképezi. Az Anya vajúdásából megszületik az Ember, akit a halál már születése pillanatában veszélyeztet, az Anya azonban az embert saját élete feláldozásával is megmenti. A férfi megismeri a szerelmet, s mikor végül meghal, szerelmében már az új élet folytatása készül. A katonák és a forradalmárok viszont jelképezik többek között azt a harcot, amit, – akik ellen és akikért – az ember élete során folytat. Színpadilag csakúgy, mint koreográfiailag nagyszerűen felépített mű. Drámai, megrázó, technikailag hibátlan, s a táncosok feladatuk magaslatán állnak. A BSE tulajdonképpen két szereposztásban került bemutatásra, úgy tűnik nekünk szombathelyieknek, most a markánsabb, erőteljesebb táncosgárda jutott, akik inkább a mű expresszivitását hangsúlyozták. Az Anyát alakító Uhrik Dóra, az eseményeket segítő nőalak szerepében Bretus Mária és az Embert táncoló Solymos Pál (aki egyébként mindhárom rész jó értelemben vett sztárja volt), elkápráztatták a közönséget.
A balettszínpadokon ritkán látható humort képviselte a harmadik darab. Ellington blues-, illetve dzsessz-zenéje eleve kínálta egy eddigiektől eltérő stílus színpadra állítását. A három matróz, mely a címlap szerint vígbalett, tökéletesen valósítja meg a zene és a tánc egységét, – felhasználva a burleszk elemeit is. Felszabadult komédiázás, állandó mozgalmasság jellemzi. Ötletekben olyan bőséges, hogy párhuzamos megvalósulásukat olykor alig tudjuk követni. Valahol tán még az amerikai Broadway-produkciók mentalitása is felfedezhető a darabban, tökéletesen adaptálva. Aligha vonható tehát kétségbe, hogy a Pécsi Balett Bach- Schönberg-Ellington produkciója emlékezetes estet szerzett minden jelenlevő számára.

(hatmágyi) // Vas Népe, 1985. március 13.

„A Bach: h-moll suite szabályos szimfonikus balett, mely a zenét teljes ritmikai gazdagságban transzponálja balettszínpadra. A formailag logikusan kibontakozó mozgásbeli többszólamúság hatására az egyes tánctételek dinamikusan és látványosan mozgatják meg a koreográfiát. Miközben a tisztán táncos megjelenítés a balett-suite uralkodó sajátossága marad, Tóth koreográfiája túllépi a műfaj hagyományos kereteit. Élő díszletként színpadra állított, barokk kosztümök segítségével a táncosokat a jelenbe helyezi, mozgásuk eleven áramlását merev pózokkal, ünnepélyes lassúsággal állítja szembe.” – részlet Kaán Zsuzsa kritikájából a „Muzsika" c. lapból

„A Megdicsőült éj című balett Tóth filozofikus gondolatait jeleníti meg a kifejező tánc és a modern balett nyelvén Schönberg korai szimfonikus költeményére. A koreográfus cselekményes táncdrámát alkotott; az emberi élettel foglalkozik a születéstől. a személyiség önállósulásától kezdve a társadalomba való illeszkedés harcain az anya elvesztéséig, s a folyamatot a halál zárja le. A schönbergi hangulat ugyan a táncmű latens vezérmotívuma, de a befejezés optimista feloldást hoz; az életerő nem pusztul el a főhőssel együtt, hanem szerelmében folytatódik. Az első és az utolsó rész monológjainak, kettőseinek érzelmi telítettsége, formai plaszticitása, a zárókép költészete olyan erények, melyek a középső részt hiánytalanul ellensúlyozzák.” – részlet Kaán Zsuzsa kritikájából a „Muzsika” c. lapból

A három matróz című balett az úgynevezett vidám balettek sorába tartozik. Az ember életében oly nélkülözhetetlen humorral mutat meg egy sereg olyan szituációt – kicsit felnagyítva –, amit mindannyian szívesen átélnénk. A balett egyetlen eset története. Három matróz szabadságot kap és elhagyja hajóját és kicsit P. Howard-i környezetben és hangulatban élvezi a váratlan szabadság lehetőségét. Nem térnek ki egyetlen kaland elől sem és mohó vággyal vetik magukat a kalandok sorába. Ellington zenéje meghatározza a darab mozgásrendszerét, sok humoros szituációra ad lehetőséget és kellemes segítőtársnak bizonyult a koreográfus számára a darab elkészítése során. Nem nehéz munka volt ez, inkább játék — csak kitalálni mindig nagyon nehéz.