A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)

Bemutató: 2016. október 21.   Müpa Budapest

Alkotók, szereplők:

koreográfus: Vincze Balázs

díszlettervező: Szendrényi Éva

jelmeztervező: Németh Anikó

látványtervező: Bordos Zsolt

karnagy: Kocsis Zoltán

szereplők:

Mimi: Ujvári Katalin

A mandarin: Koncz Péter

Az öreg gavallér: Téglás Bánk

A kis diák: Matola Dávid

1. csavargó: Kerekes Soma Lőrinc

2. csavargó: Szabó Márton

3. csavargó: Tuboly Szilárd

Műleírás:

A csodálatos mandarin központi témája az érzékiség erejének megjelenítése mellett az erőszak, az emberi elnyomás és függőség, a társadalmon kívüliség megmutatása is. A 21. század nagyvárosának lezüllött és kilátástalan nyomorában élő prostituált lány pénzre váltott életében mindennapos rutin az érkező kliensek kiszolgálása mellett az őt futtató csavargók kegyetlenkedése, a vendégek kirablása is. Mimi szabadulna ebből a szörnyű fogságból, de a csavargókkal sajátos függőségi viszonyban vannak. A két látogató, az öregúr és a fiatal fiú kirablása után egy különös vendég érkezik. A mandarin, a gazdag keleti férfi, akinek ereje és mássága először taszítja, majd egyre közelebb vonzza a jobb életre vágyó lányt. A testiség ösztönös erején túl a mandarin egy másik világ dimenzióját is felvillantja az embertelen sorsában vergődő lány számára. A leskelődő csavargóknak nem tetszik az egyre fokozódó vonzalom, attól tartanak, hogy megélhetésük eszközét elviszi a szerelem. Ezért három különböző módon próbálják megölni a mandarint, sikertelenül. Mindegy egyes támadás után újraéled, sőt beteljesületlen vágya csak hatalmasabbá teszi. Mimi végül önként odaadja magát, nem tudva, hogy ezzel az idegen sorsát is beteljesíti: a mandarin meghal. A lány testével befedi elvesztett reményét, de talán szíve alatt már egy új élet dobog.
Bartók Béla klasszikusa egyszer minden professzionális magyar balett együttes repertoárjára felkerül, a táncjáték szinte megkerülhetetlen kihívás egy koreográfusi pálya során. A csodálatos mandarin kortalan története az elidegenedett nagyvárosi világ minden szennyéről és vágyáról – mintha rólunk, a 21. század értékvesztett világáról szólna. Mimi és a mandarin könyörtelen drámája a ma emberének is tükröt tart. Társadalomkritikája érvényesebb, mint valaha. Egyúttal megérinti az érző ember lelkét, mert felcsillantja a reményt a változásra, egy új, jobb élet lehetőségére: a szerelem megváltó erejére.

Sajtó, kritika:

Sosem elég Bartókból

Bartók Béla két színpadi művét tűzte műsorára a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A Mandarin csodálatos volt, de hol volt a Kékszakállú vára?
Bartókot mindig van miért játszani, vagy azért, mert kerek évforduló van, vagy azért, mert nem, idén például 135 éve született – ezt kerek évfordulónak nevezni ugyan erős túlzás lenne, de apropónak így is remekül megfelel. A mostani bemutatót is hatalmas érdeklődés kísérte, nem csak a civil közönség, hanem a szakma részéről is.
Egyetlen operája rendkívül gyakran felbukkan a hazai koncertműsoron is, és talán úgy tűnik, nehéz dolga van a rendezőnek, ha újat akar mondani. Káel Csaba ezt a nehézséget kikerülendő nem hozakodott elő váratlan vagy egyénieskedő ötletekkel, hanem a lehető legkevesebb eszközzel kívánta elmondani a Kékszakállú és Judit történetét. A koncepció persze semmivel sem értéktelenebb, mint egy extravagáns rendezés, Káelnek pedig van érzéke az efféle klasszikus szcenírozáshoz. Most azonban több okból is felmerült bennem egy lebilincselőbb, részletekben gazdagabb előadás igénye. A Müpa ugyanis aligha alkalmas lélegzetelállító díszletek megjelenítésére, a mostani látvány például kicsit olyan, mintha Oláh Gusztáv 30-as évekbeli díszletének remake-je lenne, persze jócskán leegyszerűsítve. Mindez egyáltalán nem baj, sőt, bennfentes kikacsintás azok felé, akik ismerik azt, afféle posztmodern hommage. A színpadon azonban nem láthattunk se ajtót, se ablakot, se virágot, se kínzókamrát. Volt viszont egy „EU-szabvány”, mozgáskorlátozottaknak is kiválóan használható feljárónk, azon ereszkedett alá Kékszakállú és újdonsült hitvese. Amikor Judit azt énekli, hogy „kezem a zárt nem találja”, nincsen kulcs és nincsen zár sem, de még a férfi régi feleségeit is kispórolták a darabból. Arra pedig már kormányrendeletet kellene hozni, hogy egy színpadi mû látványának hány százalékát teheti ki a projektált díszlet. Lassan ugyanis az a színháznak a vetítés, mint Hollywoodnak a CGI.
A Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényelte, akinek Bartók-interpretációt érdemes etalonnak tekinteni. Most kifejezetten jót tett a hangzásnak, hogy rendesen eltűntek a zenekari árokban, hiszen jobban érvényesültek az énekesek is. Bretz Gábor alakítása drámaisággal teli, megjelenésében és hangjában is erőteljes és karakteres, remek Kékszakállúnak mondható. Szántó Andrea a mély regiszterekben gyakran felületesnek bizonyult, de alapvetően ő is képes volt uralni a színpadot. Az ötödik ajtó feltárulásakor felhangzó orgonát érdemes még megemlíteni, hiszen nem mindig adódik alkalom így hallani ezt a művet, és valóban sokat hozzátesz az amúgy is súlyos pillanatok intenzitásához.
Az est második felében a Pécsi Balett közreműködésével A csodálatos mandarin került színpadra. A nyitóképtől rögtön megijedtem, a hosszú, fehér vászonra vetített ledlámpasor a háttérből előugró táncosokkal ugyanis leginkább egy X-faktor élőshowra emlékeztetett. Pár perc múlva a helyzet konszolidálódott, később a két rendkívül erős jelenléttel bíró főszereplő, Ujvári Katalin és Koncz Péter uralta a színpadot. A mandarint alakító táncos egyébként legalább négyméteresnek tűnik a színpadon, és magasságát remekül ki is használja a koreográfia. A három csavargóval – Kerekes Soma Lőrinc, Szabó Márton és Tuboly Szilárd – történő küzdelemben szerencsésen keveredik az abszurd humor és a tragédia. Mimi szerepében Ujvári Katalin a kihasznált, de mégis tiszta női szépség prototípusa. Szexualitástól fűtött tánca mint kulturális termék hiánycikk egy olyan korban, melyben a hamis érzékiség és erotikus műviség piaca kiszorítja a téma hasonló, mély és igényes ábrázolását.
Szendrényi Éva díszletének leghatásosabb – és könnyen értelmezhető – része a lezuhanó fehér lepedők effektusa volt. Németh Anikó jelmezei merészen színesek, és milyen jó, hogy nem erőlteti a sötét árnyalatokat: a csavargók kék bőrruhái, a mandarin aranyfodros mellénye, Mimi vörös ruhája világosan értelmezhető, de kicsit sem erőltetett szimbolikát hordoznak. A Pécsi Balett játéka egyébként kiválóan érvényesült a Nemzeti Hangversenyterem színpadán, Vincze Balázs koreográfiája pedig tökéletes összhangban működött a zenével. Kocsis zenekarának játékában pedig megvolt az az ösztönös érzék, ami hosszú évek és évtizedek kemény munkájából fejlődik ki. A karmester irányításán, a zenészek játékán egyértelműen érződött, hogy minden egyes hangjegy funkciójával, céljával tisztában vannak. Sőt, néha megengedik maguknak azt is, hogy a legutóbbi 50-60 év muzsikája felől közelítenek meg egyes taktusokat – öröm az ilyet hallani, mert a figyelmes hallgató előtt is feltárul ilyenkor valami.

Csabai Máté // revizoronline.hu, 2016.10.16.

Fotók:

A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)
A csodálatos mandarin (Vincze Balázs)