2 Bartók

A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor) · A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)

Bemutató: 2003. november 14.   Pécsi Nemzeti Színház

Sajtó, kritika:

Bartók balettjei ismét Pécsett

Veretes Bartók-műveket adaptált újra a Pécsi Balett. A tényt vehetjük akár jelzés értékűnek. Lehetne akár a harmadik évadjába lépő új vezetés szándéknyilatkozata: ne gondolják róluk, hogy a standard európai kortársirányzatok, a nemzetközi trenddel való együtt lélegzés elfeledteti velünk a múltunkat, helyi és országos/egyetemes hagyományaikat. Mindazt, amit Bartók öröksége jelent ebben az esetben: a kincs értékű, világhírű komolyzenei alapanyagot, a nálunk nagy hagyománnyal bíró cselekményes színpadiságot, s a Pécsi Balett múltját is fémjelző „Mandarin” remake-jével az Eck-örökség tiszteletét.
Mintegy 38 évvel Eck Imre „A csodálatos mandarin”-ja után persze változott a csomagolás, az azonban szintén jelzés értékű, hogy a Pécsi Balett mai alkotói nem kívánják felrúgni az eredeti librettókat, s távol áll tőlük az, hogy bárkit provokáljanak.
Talán azért is fontos ez a jelzés, mert az immár ciklusuk felén túljutott új vezetők, Keveházi Gábor igazgató és Egerházi Attila művészeti vezető mostanra felmérhették helyzetüket: a nézői fogadtatást, a színházon belüli státust, s a városi struktúrában elfoglalt pozíciójukat.
Érzékelhették – egyfelől –, hogy a pécsi nézők egy része nyitott az újra, igénylik azonban a hagyományt is, és ettől nem lehet őket teljes mértékben megfosztani. Ugyanakkor mostanra forrt össze az új felállású társulat olyanná, amellyel vállalható akkora felelősség, mint egy Bartók-adaptáció. Valóban olyan most a Pécsi Balett, hogy minden szinten megállja helyét: tagjai túlnyomórészt egészen fiatalok, akik hozzák kicsattanó energiáikat, á bizonyítani akarást, és nyitottak az újra, de képzettségük alapján birtokolják a szükséges hagyományos tudást is. Valódi európai társulat. Kérdés: abban a hagyományos közép-európai színházi felépítésben, melyben a Pécsi Nemzeti Színház „úgy maradt”: a több tagozatos, egy vezetős rendszerben, melyben minden tagozat értelemszerűen a másik által érzi magát fenyegetett helyzetben, nos kérdés, ebben a függőségen alapuló struktúrában meddig marad európai ez a társulat?
Az általunk tárgyalt előadás színvonalát mindenesetre nem látszik befolyásolni semmiféle körülmény. Az előadás kiállítása szándékoltan puritán, távolról sem érződik rajta holmi szegényszínház kényszere –, sőt meglehet, hogy ez az egyszerűség nem is olyan olcsó.
„A fából faragott királyfi” díszlete egyetlen lépcsősor, ami a színpadot átlósan hasítja keresztbe a bal hátsó kulisszától föl egészen jobbra a zsinórpadlásig. A háttérben egy stilizált, a tonett-bútorok stílusában leegyszerűsített trón, ez a királykisasszony saját kis birodalma. A puritán, fehérben tartott színpad látványát a leeresztett tüllre, a háttérfóliára, s a talajra vetített minták dobják fel időnként, ha a drámai pillanat úgy kívánja.
„A fából faragott...” meséje Keveházi Gábor koreográfus olvasatában egyfelől hangjegyre lebontott hűséggel követi Bartók zenéjét, másfelől viszont hétköznapjaink alakjai közül keresi ki hőseit.
A lány életvidám, hétköznapi és egyszerű. Örül az örömnek, annak, hogy csinos, és álmodozik arról, hogy még csinosabb lehessen...
Kemény vonású, fekete szemüveges, fekete kabátos, kalapos alak jelzi azonban: itt azért nem biztos, hogy minden úgy fog történni, ahogy ő szeretné. A természet zord erőit ugyanis, melyeket Bartók és Balázs Béla „küldenek” az egymásért, a boldogságért küzdeni ítélt fiatalokra, Keveházi lecserélte az emberi akarat erőire. A darab során ez az egyetlen formabontás, valódi aktualizáló szándékkal. Nagyvárosi életünk útvesztőit, félelmeit, vesződéseit valóban efféle maffiózó jellegű, gépiesen uniform alakokkal lehet jól érzékeltetni, ezzel viszont tökéletesen megfosztjuk a mesét a mesejellegtől.
Itt mindenki teljesen valódi: ilyen a bebotladozó szemüveges diák, aki talán először próbálja magára irányítani egy lány figyelmét, akibe első látásra beleszeretett s ami bizony még nem megy neki. Próbálgat ezt is, azt is: macsó is, álmodozó is, mint egy kamasz. Jön is a móres: a fekete alakok jól „megtáncoltatják”. A fabáb sem fabáb persze, hanem a semlegesen ellenséges tömegből kikerülő faragatlan srác, ezüstös szerelésben, aki „mindig csak azt akarja”... A lány beleszédül, majd az egész sötét társaság erőszakot vesz rajta. Végül – ahogy a zene diktálja – megtisztulva lel rá a megtisztuláson már túljutott fiúra, s a végkicsengés nem idegen az eredeti műétől. Felvállalható, mert következetes ez a dramaturgiai csavar, s ha a szemléző Bartók örökösök sem tiltakoztak, akkor nyilván Bartók szemléletétől sem állhat oly távol. (Igazság szerint ez a változat közelíti a művet „A csodálatos mandarin”-hoz: a nagyvárosi pokolban játszódó megtisztulás-drámához... Talán ezért is tűnik az est két különböző alkotótól származó két művei homogénnek.)
Kár azonban, hogy mozdulatvilága nem mindig adekvát akár a zenei, akár dramaturgiai pillanattal. A „feketék” mozgása gyakran sematikus, a (nem fa)báb mozdulatai eklektikusán csaponganak a klasszikus balett, a jazz és a pantomim között. Keveházi nyilván tapasztalataiból épít: az óriási múltú balettművész, aki táncolt Béjart-t, Balanchi-ne-t, Harangozót, Seregit, mindabból építkezik, amit egykor saját testébe épített be. Látásmódja, színpadképe, dramaturgiája sokkal eredetibb annál, amivel ő maga fiatal korában kenyerét kereste: a táncnyelvnél.
A mű november 28-i szereposztásában Nagy Írisz táncolta a lány szerepét imponáló biztonsággal. A hamvas, egyszerű világképű bakfistól az érett, értő-érző nőig viszi végig a szerepet. Különösen szép az a szólója, melyet közvetlen megpróbáltatásai után látunk tőle: ennek mozdulatsorai tiszta, koherens egységet képeznek.
Valkai Csaba Csanád a győzelemért – ahogyan darabbeli szerepében is – mindent megtesz, kevéssé tehet arról, hogy a klasszikus férfivariációk „c-elemei” nem tartoznak erősségei közé, márpedig ezt az alakot erősen saját szerepemlékei szintjére helyezte az alkotó.
Jut persze ezekből az elemekből Vincze Balázsnak is, a fabáb megtestesítőjének, ő azonban poénra veheti, módot ad rá a Harangozó-féle groteszk emlékeit is alkalmazó koreográfia – s ő jól él a lehetőségekkel.
Helyén van Haller János a „tündér” helyére kitalált maffiózó piár-főnökként, s remek kart irányít: mozgásuk egységes, összeforrt.
Tresz Zsuzsa képi világa (díszlet, jelmez) együtt lélegzik az előadás stílusával: puritán, szigorú vonalai, színei homogénné varázsolják azt is, ami amúgy eklektikusabbra sikerült.
„A csodálatos mandarin" színpadképe (Árvái György) átvezet egy sötétebb világba: két óriási, elszürkült gyártelepi téglafal, egyik megdőlve; a kettő között élesen kiáltó hasadékok. Gyönyörű, impozáns kép, hangulatában megerősítve az előszínpadon szüntelenül szemerkélő esőfüggönnyel.
Itt zajlik a jól ismert történet, gyakorlatilag eredeti librettó szerint, tartalmában azonban némileg módosítva. Narkós függőség irányítja a hősök életét: a 3 haver drogon tartja a lányt, aki ettől mintegy könnyedebben lát neki minden akciónak.
A fiúk nem bántják: nincs rá szükség: ő szinte önként, jókedvűen teszi, amit tesz. Nyoma sincs rajta elgyötörtségnek, fásultságnak: őszintén örül a találkozásoknak, legyen az az öreggel, vagy a kamaszfiúval. Eljut azonban egy olyan pontra, ahol (hiányérzetből, vagy a túladagolástól?) benne is felgyülemlik annyi vágy, amennyivel egy valódi, izgalmas kapcsolatba vetné magát. A mandarin megjelenése tehát zeneileg a maga helyén, dramaturgiailag előkészítve történik – ő maga azonban egy véletlen arra sodródott akárki. Nincs titokzatosság, nincs ok félelemre: fiatal srác jön, laza sállal, kezében MacDonald’s-os papírpohár szívószállal.
A lány óriási intenzitással, őszintén veti rá magát (az eső eláll, színek ragyognak fel), s a hamar kölcsönössé izzó vágy kergeti őket tovább az eseményeken. A librettóhoz hűen van akasztás, fojtás, a félelmetes háttérfal adottságai mindvégig remekül kihasználva: másznak rajta, fennakadnak rajta, kibújnak alóla, nekicsapódnak. A „mandarin” utolsó feltámadása (a fal mögül kúszik elő) már a lánnyal való teljes azonosulást jelzi: ugyanúgy egyetlen alsóneműben látjuk, ahogy a lányt is (első kettősük során lekerül róla a ruha), szinte magától értetődő és már-már mellékes a beteljesülés.
A lány megfáradva, végtelenül magányosan támolyog a falhoz, hogy nekivágódva lassan lecsorogjon rajta, akár a végső kettősük alatt újra eleredő eső.
A mű tehát nem a férfivágy, hanem a női titokzatosságáról szól, váratlan és érdekes megnyilvánulás egy férfi alkotótól. Ugyanakkor érthető is: a férfit a női rejtély megfejtése izgatja, erre keresi a lehetséges magyarázatokat. Elgondolkodtató és elfogadható gesztus.
Mint ahogyan elfogadható az egész est: minden olyan csökönyös Bartók-„ügyvédő” ellenében, akik ilyenkor hivatásszerűen berzenkednek, (jómagam mindig csodálkozom azokon, akik pontos librettóhűséget kémek számon egy adaptáción. A műalkotás szabad, az olvasat, a látásmód egyénhez kapcsolódó, egyedi – s így létjogosult annak bármely kivetítése. Az másik kérdés, kinek mi tetszik.)
Essék szó az előadókról, akik feladata ezúttal homogénebb, mint a Keveházi-mű esetében: egyöntetűen Cunningham- és Limón alapokon nyugvó, európai kortárs táncstílusban kell produkálniuk.
A 3 vagány pontosan, élesen fogalmaz (Valkai itt nagyszerű), Spala Korinna (Lány) nemcsak gyönyörű és érett, de pregnánsan profi is ebben a stílusban. Pataki Szabolcs szerepe hálátlan: hiába a mandarin híres-erős, beexponált zenéje, ő finoman, fél-szürkén, kicsit unalmas anyagú szólóval jelentkezik be – ez a darab gyengébbre sikerült pontja. Márpedig, ha valamit mégiscsak számon kérnénk Bartók hangjaiból – az ez az erősen felütött figura. Nem az a baj, hogy másmilyen, hanem hogy kevés.
A ruhák keresetlenül egyszerűek, Andrea T. Haamer vérbeli kortárs táncjelmezalkotó, s mindig alázattal szolgálja a rendezőt, bárkinek dolgozzék is. Kovács Gerzson Péter ismét kézbe vette a világítást, ahogyan azt Egerházi műveknél már kész tényként el is várjuk – rafináltam A muzsika a Pécsi Szimfonikus Zenekar felvételéről szólal meg – szépen.
Egészében véve jó ez az est, megnyugtató.
Félve ül be ugyanis az, aki szurkol az újjáalakult Pécsi Balettnak: most, amikor érezhetően nehéz, sőt veszélyes helyzetben van minden olyan művész társulat, melyet közpénzekből tartanak fent: nem szabad hibázni. Márpedig egy rossz Bartók-esttel jó néhány hibapontot lehetett volna beszedni, s lépéshátrányt a méltó fennmaradásért folytatott küzdelemben.

Lőrinc Katalin // Echo, 3003/5-6

Színlap, műsorfüzet, plakát:

2 Bartók
2 Bartók
2 Bartók
2 Bartók
2 Bartók

A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)

Bemutató: 2003. november 14.   Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínháza

Alkotók, szereplők:

koreográfus: Keveházi Gábor

zeneszerző: Bartók Béla

asszisztens: Daczó Eszter

díszlettervező: Tresz Zsuzsa

jelmeztervező: Tresz Zsuzsa

karnagy: Hamar Zsolt

film: Pázmány Titusz

Műleírás:

Szeretettel és méltó tisztelettel nyúltam Bartók Béla A fából faragott királyfi című művéhez. Tettem ezt azért is. mert a Magyar Állami Operaház rekonstrukciója utáni nyitó előadáson, 1984-ben én táncolhattam a címszerepet, a Fabábut. Ez az esztendő volt többek között az Operaház épülete 100 éves évfordulójának ünnepi előadása.
Ez a fantasztikus zene végigkísérte eddigi pályafutásomat. Tiszteletben tartva a bartóki hagyományt és örökséget, nem eltérve az eredeti történettől, munkatársaim segítségével mai kornak megfelelővé próbáltuk megalkotni A fából faragott királyfi-t, megértve a műben rejlő mondanivalót, humort és fanyarságot. Megpróbáltuk a mai közönségnek teljesen érthetővé és világossá tenni a történetet. Alkotótársaim, a Pécsi Szimfonikusok. Tresz Zsuzsa tervező, a táncosaink és a teljes műszaki személyzet nagy örömmel dolgozott azon. hogy ezt a komoly művet mégis szórakoztatóan tárhassuk a nagyközönség elé.
Azt kívánom, hogy szeressék meg ezen kis ország egyik legnagyobb zeneszerzőjének és a Pécsi Balettnek ezt az előadását. – Keveházi Gábor

Fotók:

A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)
A fából faragott királyfi (Keveházi Gábor)

A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)

Bemutató: 2003. november 14.   Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínháza

Alkotók, szereplők:

koreográfus: Egerházi Attila

zeneszerző: Bartók Béla

próbavezető balettmester: Daczó Eszter

díszlettervező: Árvai György

jelmeztervező: Andréa T. Haamer

fénytervező: Kovács Gerzson Péter

karnagy: Hamar Zsolt

szereplők:

Lány: Spala Korinna

Lány: Linda Schneiderová

Mandarin: Pataki Szabolcs

Mandarin: Czár Gergő

Öregúr: Kéri Nagy Béla

Öregúr: Lencsés Károly

Fiatal fiú: Czár Gergő

Fiatal fiú: Haller János

Csavargó: Valkai Csaba Csanád

Csavargó: Vincze Balázs

Csavargó: Szalka Krisztián

Csavargó: Nagy András

Műleírás:

A csodálatos mandarin

Felkavaró zene. kihunyni nem akaró vágy. mindent elsöprő, idealizált szerelem, sorsszerűség, dráma, groteszk irónia, tisztaság.
A másság és az attól való félelemből születő intolerancia szembenállásáról van szó. Egy materialista értékrendű világ kerül szembe egy idealista értékrendű világgal... Számomra ez a Mandarin története, amely számtalan feldolgozást megélve napjainkban már klasszikus műnek számít.
Nem egyfajta „sorsszerű kötelezettségből”, hanem lázas érdeklődéssel fogtam a darab elkészítéséhez. Évekkel ezelőtt gyermeki, távolságtartó kíváncsisággal fordultam a mű felé.
Minél közelebb kerültem hozzá, egyre tisztább formában kezdtek kibontakozni a darabnak számomra személyes jelentéstartalmai.
Bartók pantomimnak szánta zeneművét, amelyet most szándékaim szerint egy viharos táncdrámává kívántam gyúrni, amellyel egyben hallhatóvá és láthatóvá is válik a zene. – Egerházi Attila

 

Fotók:

A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)
A csodálatos mandarin (Egerházi Attila)