30 éves a Pécsi Balett

A Pécsi Balett Magyarország táncművészetének egyedülálló jelen­sége. Megismeréséhez szükség van 30 éves történetének rövid ismerteté­sére, ezen belül az együttest létrehozó és formáló alkotók személyisé­gének, fő produkcióinak felvázolására és néhány körülmény bemutatására, amelynek szerepe volt az első magyar modern balettegyüttes létrejötté­ben és fejlődésében.
Pécs az ország déli részén fekvő, idegenforgalmilag még kellően föl nem fedezett gyöngyszeme Magyarországnak és Európának. Éghajlata mediterrán hatásokat mutat, különleges terei, a római és török időket felidéző épületei, mélyen gyökerező művészeti hagyományai méltó kere­tet nyújtanak az együttes számára, mely nevét viseli. Pécs 1960-ban vá­ratlan és különös ajándékként kapta meg a Pécsi Balettet, mely néhány év múltán Balett Sopianae néven röpítette szét hírét Európában és a vi­lág más tájain.
A Pécsi Balett indulása olyan hőfokon és olyan lendülettel tör­tént, amely fölött máig sem tud napirendre térni a közönség és a tánc­szakma. Egy Budapesten végzett balettosztály Eck Imre, a Magyar Állami Operaház magántáncosa vezetésével Pécsett hozott létre balettegyüttest. Adott volt tehát egy eredeti tehetségű, nagy szervező erővel és munka­bírással rendelkező koreográfus, adottak voltak a klasszikus balett tanulmányok folytán jól képzett, nagyon fiatal és ezért jól formálható, sőt fanatizálható táncosok. És végül: a nyugat-európai és amerikai mo­dern tánckultúrától szinte hermetikusan elzárt országunk kultúrpoliti­kájában a hatvanas években támadt az első rés, amely által modern ba­lettegyüttes jöhetett létre. Ez a rés később annyira tágult, hogy meg­valósulhatott az a külföldi turnésorozat, amely 20 ország számos vá­rosában mutatta be a pécsi együttest.
A Pécsi Balett első éveit a korabeli sajtókritika „a nagy zarán­doklatok” idejének nevezi, mert a közönség és a szakma az ország távoli részeiből is idesereglett balettelőadást nézni. Ez a balett merőben el­tért attól, amit eddig táncoltak Magyarországon. Eck Imre azért jött el Budapestről, mert el akart szakadni az eddig ismert koreográfiái sablo­noktól. Öt a modern ember belső történései érdekelték, ehhez keresett új témát, új zenéket, újfajta színpadi látványt. Ezért kísérletezett ki egy új táncnyelvet. Mindezzel felvázolt egy olyan arculatot, mely kimondottan a Pécsi Balettre jellemző.
„Eck Imre művészi fellépését az tette nagy jelentőségűvé, hogy végrehaj­totta a magyarországi táncművészet emancipációját” – írja róla Vitányi Iván. Ő fogalmazta meg azt is, hogy milyen Eck Imre világképe és ebből két dolgot emelt ki: az emberi viszonyokhoz való hűségét és dialekti­káját. E két motívumból adódik, hogy Eck alig használ irodalmi temati­kát, ehelyett belső cselekményt és magatartásformákat ábrázol, a jónak és rossznak állandó, dialektikus mozgását, egymásba fordulását.
A koreográfiák címeinél jobban jellemzik a repertoárt azok a ze­nék, amelyekre Eck Imre a táncait építette. Különösen sok mű keletkezett az első években kortárs magyar zeneszerzők alkotásaira. A zenéket Eck rendelte és azok gyakran a koreográfiákkal párhuzamosan születtek. Az a hallatlan nyitottság és kíváncsiság, amellyel az új magyar zene felé for­dult, váratlan pezsgésbe hozta a magyar zeneszerzést.
A nagy feltűnést keltő első koreográfiák után a felhalmozás, a műhelymunka évei következtek, melynek során bizonyos alkotások összege­zésként jelentkeztek és kiemelkedtek Eck Imre száznál több műve sorából.
A tánckritika és a közönségsiker ilyen kiemelkedő műnek tartja például a Requiem c. koreográfiát, mely Verdi zenéjére készült szimfonikus balett. Meghatározó szerepűek és a 30 év során állandóan feltűnnek a Bartók mű­vekre készült koreográfiák, mint A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin. Új, eredeti tartalommal került balett színpadra Sztravinszkij Tavaszünnep c. műve, Beethoven VI. és VII. szimfóniája, Pergolesi Stabat matere. Nagyszínpadra készült fontos mű a Salome, melyhez Petrovics Emil szerzett zenét, ilyen a Don Juan két változata, az Otelló és a Máté passió. Fontosak azok a néhány szereplős kamaradarabok is, melyeket gyak­ran táncoltak a nézők közvetlen közelében, egyetemi klubokban, tenyérnyi színpadokon és szabadtéren, Pécs varázslatos „fedetlen zugaiban”. Ilye­nek az Énekek éneke, a Magnificat, a Danaidák, a Szonáta, a Kötelékek stb.
Tóth Sándor, a Pécsi Balett vezető táncosa 1964-ben készítette el­ső koreográfiáját. 1968-ban átvette Eck Imrétől az együttes igazgatói gondjait. Koreográfusi működésének igazi nyitánya a Mezitláb, és a Balet­tek fehérben c. estek. Ez a koreográfiái sorozat új színeket, egy neo­klasszikus, neoromantikus stílust hozott az együttes repertoárjába. Tóth Sándor Szovjetunióbeli ösztöndíja, az orosz balett nagy hagyományai iránt érzett vonzalma indította arra, hogy elkészítse a Rómeó és Júlia, A bahcsiszeráji szökőkút vagy a Diótörő koreográfiáit. Amennyire fontos Eck Imre alkotásaiban Bartók zenéje, annyira fontosak Tóth Sándornál a Mahler művek, melyek világát különös érzékkel tudja tánc­ban megjeleníteni. Tóth Sándor alkotásainak jellegzetes vonulatát ké­pezik a humoros, szatirikus balettek. A táncszakma kritikusai – de a közönség is – a legérettebb, legsikerültebb művének a kortárs zenére készült Medeia c. balettet tartja.
A Pécsi Balett mindig szívesen adott lehetőséget új koreográ­fusok bemutatkozásához. így indult el a koreográfusi pályán pl. Fodor Antal, Lőrinc Katalin. A Vendégalkotók c. sorozatban a kubai Alberto Alonso, a szovjet Mai Murdmaa, a Cullberg Balett két koreográfusa Luc Bouy és Mats Ek, a francia Bertrand d'Art készített az együttes számára koreográfiákat.
A Pécsi Balett 30 éves léte során sokirányú fejlődést mutatott abban a táncnyelvben, amelyet színes repertoárjában felhasznált. A táncműhely kísérletei során ragaszkodott a klasszikus baletthez, mint alapműveltséghez. Éveken keresztül alkalmazott szovjet balettmestereket, hogy táncosait megfelelő szellemi és fizikai kondícióban tudja tartani. Ezen túl mindig nyitottnak mutatkozott a másfajta stílusok befogadásá­ra. Ezeket a műhelymunka során feldolgozta és saját képére formálta.
Ilyen a néptánc, a jazztánc, a pantomim eszközeinek beépülése.
A Pécsi Balett életében meghatározó szerepet játszott az a tény, hogy szervezetileg a Pécsi Nemzeti Színházhoz tartozott, annak egy tago­zatát képezte. A színház elvárta, hogy a balett ellássa a különböző ze­nés műfajok táncos feladatait. Ez a tény bár időnként terhes feladatokat is jelentett, sok esetben érdekes, nagyigényű produkciókat is létrehozott a totális színház jegyében. Máig emlékezetes például az a Hoffmarm meséi előadás, az „Eltáncolt áriák”. Ugyancsak emlékezetesek azok a musicalek, melyeknek nem dísze, hanem lényege volt a tánc.
1978-tól éveken keresztül Eck Imre művészeti vezetésével műkö­dött a Pécsi Nyári Színház, ami egyet jelentett a táncközpontúsággal.
A nagyméretű fedetlen színpad, a természeti környezetben létrehozott színpadok – a Barbakán, a Tettyei romok, a Villányi szoborpark – ihle­tet, egyedülálló lehetőséget kínáltak új művek megszületéséhez. E szép korszak a város anyagi problémái miatt egyelőre lezárult.
Miután a pécsi táncosok „nagy generációja” az alapító társulat elérte a nyugdíjazást, új arcok, új egyéniségek kerültek az együttesbe. Az utánpótlás folyamatosságát igyekszik megoldani az a lehetőség, Hogy a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában tánctagozat létesült. A leg­tehetségesebb növendékek a Pécsi Balett tagjaivá válhatnak.
Az 1991-es év a nagy társadalmi változások, a súlyos anyagi gon­dok miatt próbára teszi Magyarországot és városunkat, mégis úgy tűnik, hogy ettől az évtől nyújt igazán jó körülményeket Pécs az ő balettjének. A felújított színház tágas, modernizált színpada várja az új koreográfiákat.